Hírvilág

Elhunyt Bächer Iván író

2013. DECEMBER 03.

Szöveg nagyítása:

-
+

“Az írásokból kirajzolódnak elmúlt életem stációi is – lassan huszonöt éve írogatok étellel, konyhával, főzéssel, sütéssel kapcsolatos dolgozatokat, tanulmányozható, mikor hol éltem, hogyan és kivel. De ilyen szempontból nem rendezgettem az írásokat; a mára koncentrálok, emlékeimet hagyom szabadon gomolyogni.” (Bächer Iván: Utóíz) “Nicsenek rá szavak. Iván elment. (P.J.)” – olvasható a Facebookon Pataki Judit által a hír. A szerkesztő elmondta, hogy Bächer Iván folyamatosan dolgozott, utolsó, Utóíz című könyvét , december 4-én mutatják be az Újlipótvárosi Klub-Galériában tájékoztatta az Ab Ovo Kiadó az MTI-t. A kötetbe régebbi írásaiból, receptjeiből válogattak szövegeket. Bächer Iván 1957-ben született Budapesten. Édesapja Bächer Mihály zongoraművész, édesanyja építész. Dédapja Thury Zoltán író, újságíró. Apai nagyanyjának, Thury Erzsébetnek a húga, Thury Zsuzsa író. A kispesti Wekerle-telepen nőtt fel, amely később folyamatosan visszatérő motívuma lett írásainak. Az ELTE történelem–pedagógia szakán végzett 1981-ben. 1981-1988 között a Móricz Zsigmond Gimnáziumban tanított történelmet, később egy ideig óraadó tanár volt. 1989-től között a Magyarország, 1991-től a Népszabadság munkatársa, majd főmunkatársa. 2004 óta szabadúszó, de rendszeresen publikál régi lapjában. Havonta jelentkezik írásaival a Vasárnapi Hírekben. Szépirodalmi munkákat 1981-től publikált. Legutóbbi könyve Idegen ország címmel jelent meg. 2005-től kezdődően önálló esteken is szerepelt, ahol műveiből adtak elő részleteket. Számos díj birtokosa, 1993-ban Gábor Andor-díjat, 2000-ben Pethő Tibor-emlékérmet és Táncsics Mihály-díjat, 2001-ben. 2013. 12. 03.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Gondolat

Szívünk egészsége- egy különleges kiállítás

Egy örökletes szívbetegség sok generáción át végigkísérhet egy családot. Egy egyedülálló kiállítás keretében kortárs magyar írók üzenik, hogy fontos törődni a szívünk egészségével. Sokszor ugyanis későn diagnosztizálják a betegséget, ezért az alkotók emberi sorsok inspirálta novelláikkal rendhagyó módon hívják fel a figyelmet.

Gondolat

Van traktora? Szokott aggódni? – Boldogságmérés Bhutánban

FILMKRITIKA eLitMed

Zurbó Dorottya és Arun Bhattarai második közös dokumentumfilmje a bhutáni bruttó nemzetiboldogság-mutató mögött rejlő emberi sorsokat mutatja be két lelkes, feladatukat lelkiismeretesen végző kérdezőbiztos munkáján keresztül.

Járványügy

A Covid-járvány elmúlt, de az árvaság örök

A koronavírus-járvány következtében világszerte 10 millió gyermek maradt árván, itthon több mint 1600 kiskorú veszítette el édesanyját vagy édesapját a Covid miatt. Rajtuk segít a Regőczi István Alapítvány a Koronavírus Árváiért.

Hírvilág

Magyar kutatók segítségével juthatnak hamarabb új veséhez a súlyos betegek

HUN-REN MKH eLitMed

Minden eddiginél hatékonyabban segíthetik az európai és hamarosan a magyar vesebetegek életben maradását a magyar kutatók közreműködésével kifejlesztett szoftver folyamatosan tanuló algoritmusai.