Hírvilág

Életrevalók Berlinben

2013. FEBRUÁR 05.

Szöveg nagyítása:

-
+

Minden korábbinál nagyobb bevételt értek el tavaly a németországi filmszínházak, és a mozilátogatók száma is nőtt az állami filmtámogatási alap (FFA) kedden közölt adatai szerint. A csütörtökön kezdődő berlini nemzetközi filmfesztivál (Berlinale) alkalmából bemutatott statisztika szerint 2012-ben 1,033 milliárd euró jegyárbevételt értek el a német mozik, ami 7,8 százalékos növekedés az egy évvel korábbihoz képest. A 82 milliós országban a mozilátogatók száma 4,2 százalékkal 135 millióra nőtt. Ugyanakkor a hazai filmek részaránya a bevételben tovább csökkent, 18,1 százalék volt tavaly, szemben a 2011-es 21,8 százalékkal és a 2009-ben regisztrált 27,4 százalékos csúccsal. A legnépszerűbb német film 2012-ben Bora Dagtekins Török nyelvlecke kezdőknek (Türkish für Anfänger) című vígjátéka volt, amelyre 2,4 millió jegyet váltottak. Az egymilliós nézőszámot összesen négy német film érte el tavaly. A legnézettebb film az Életrevalók című francia vígjáték volt, amelyre 8,9 millió jegyet adtak el. A második helyen a 007 - Skyfall című James Bond film végzett 7,5 millió nézővel, míg a harmadik a Jégkorszak 4: Vándorló kontinens című animációs film volt 6,7 millió eladott jeggyel. A filmszínházak száma évek óta csökken, de tavaly lassult a folyamat. Összesen 127 mozit zártak be, viszont nyitottak 104-et, vagyis 23-mal csökkent a filmszínházak száma, ami öt éve a legalacsonyabb érték. Ugyanakkor tavaly már csak 909 településen működött legalább egy filmszínház, míg öt évvel korábban 1001 német településen volt mozi. Berlinben tavaly 93 mozi létezett, a mozilátogatók száma pedig 9,1 millió volt, ezzel Berlin a leginkább mozibarát német város. A Berlinale tovább emeli a város rangját, a világ legnagyobb filmes közönségfesztiválja százezres nagyságrendben vonzza a látogatókat belföldről és külföldről. A tíznapos fesztivál előadásaira tavaly a szakmai jegyekkel együtt több mint 400 ezer belépőt váltottak. Az idei, 63. Berlinalén 19 film vetélkedik a legjobb filmnek járó Arany Medvéért és a főbb alkotói kategóriákban kiosztott Ezüst Medvéért. A fesztiválon összesen négyszáz alkotást mutatnak be, köztük Steven Soderbergh, Gus Van Sant, Ken Loach és Michael Winterbottom legújabb filmjét. 2013. február 5., kedd

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Gondolat

Gyömrői Edit – pszichoanalízisen innen és túl

Hosszú életútja végigkísérte a 20. századot, pályáját rekordmennyiségű lakóhely-, nyelv-, név- és szakmaváltás kísérte.

Hírvilág

Carl von Rokitansky új kórbonctana és Rudolf Virchow sejtpatológiája

A neuronok közötti információ átvitel tanulmányozását megelőzte az a felismerés, hogy nem a rostok, hanem a Th. Schwann által felfedezett sejtek az állati szervezetek legkisebb építőkövei.

Gondolat

A tulajdonságok nélküli Musil

NAGY Zsuzsa

Musil a tudomány és művészet határán rögzítette a máig érvényes dilemmát.

Gondolat

A nihilizmus mint belső valóság

Gottfried Benn (1886–1956) nem az egyetlen orvos végzettségű irodalmi alak, ám témáit tekintve talán az egyik legmegbotránkoztatóbb.

Gondolat

Lecsupaszított kommunikáció

GYIMESI Ágnes Andrea

A Tárt Kapu Színház előadásai a pszichésen sérülteknek segítenek a mindennapi beilleszkedésben.