Éhségmenet Budapestre
2012. FEBRUÁR 06.
2012. FEBRUÁR 06.
Szöveg nagyítása:
Az MSZP segíteni fogja azokat a borsodi polgármestereket, akik hétfőn gyalog indulnak Miskolcról Budapestre, hogy tükröt mutassanak a kormánynak: nem engedhetik meg, hogy elforduljanak a tisztességes, tenni akaró emberektől. Gúr Nándor, az MSZP Borsod-Abaúj-Zemplén megyei elnöke, az Országgyűlés foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának elnöke vasárnapi sajtótájékoztatóján, Budapesten azt mondta: támogatják azokat, akik a szélsőséges időjárás ellenére gyalog indulnak a fővárosba, hogy hallassák a hangjukat. Négy borsodi polgármester csütörtökön jelentette be, hogy öt lakossal kiegészülve Miskolcról gyalog indul el a február 13-án összeülő Országgyűlés épülete elé. Közlésük szerint akciójukkal három dolgot szeretnének elérni: "munkát, kenyeret, és a megélhetéshez elég bért". Úgy fogalmaztak, mostanra a reményükkel együtt a türelmük is elfogyott, ezért személyesen akarják felhívni a parlamenti döntéshozók figyelmét a hétköznapok gondjaira. Gúr Nándor ennek kapcsán kifejtette: a kormányzati intézkedések a kiskeresetűek kárára vannak, az adójóváírás kivezetésével sokaknak 10 ezer forinttal kevesebb kerül a borítékba, miközben az árak emelkednek. Szavai szerint Magyarországon négymillióan élnek a létminimum alatt. A borsodi térségben tapasztaltakkal összefüggésben az ellenzéki politikus arról is beszámolt: rengeteg tisztességes, tenni akaró ember van, aki nem kap segítő kezet, sőt "két kézzel eltolják őket"; nemcsak munkájukat vesztették el, de hitüket is kezdik elveszíteni. A szocialista képviselő úgy vélekedett: fel kell ébreszteni a kormányt, mert tennivalója van, nem engedheti meg, hogy elforduljon ezektől az emberektől. A "Munkát, kenyeret!" menetről szólva azt is elmondta: meg kell teremteni a résztvevőknek a normális körülményeket, hogy legyen ennivalójuk, meleg teájuk, szállásuk, orvosi ellátásuk. Ismertetése szerint a menet hétfő reggel 9-kor indul Miskolcról, a munkaügyi hivatal környékéről, 13-án pedig demonstrációvá alakul a budapesti Kossuth téren. MTI
Hírvilág
A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.
Hírvilág
Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.
Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).
Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.
A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.
Amikor már az akut stroke-ellátás is szünetel egy megyei kórházban – az eLitMednek nyilatkozó szakemberek szerint valójában már 3-4-5 éve szükségállapot van, a kormányzati intézkedések is ezt mutatják.
Recseg-ropog. Össze fog omlani? Éppen most omlik össze? Összeomlott? Mi az?
Elkerülhetetlennek látszik az egészségügy összeomlása – vagy már meg is történt?
1.
2.
3.
4.
5.
Egészségpolitika
Hadiállapotként kezeli és így is reagál a kormány az egészségügy „rendezésére”1.
2.
3.
Mesterséges intelligencia
A legújabb, MI által asszisztált robotsebészet megérkezett Magyarországra4.
Orvoslás és társadalom
Különleges nap halmozottan sérült gyermekeket nevelő szülők számára a Bükki Nemzeti Parkban5.
HOZZÁSZÓLÁSOK
0 hozzászólás