Egyenlőtlen esélyekkel küzdenek a rákbetegek
2011. AUGUSZTUS 15.
2011. AUGUSZTUS 15.
Szöveg nagyítása:
A Tűzmadár Alapítvány fontosnak tartja, hogy a családsegítőkben, idősek otthonában dolgozó segítő munkatársak is ismerjék a daganatos betegségek legfontosabb testi-lelki folyamatait, hogy ezáltal támaszai lehessenek a gondjaikra bízott beteg embereknek. A Tűzmadár Alapítvány a Bristol-Myers Squibb Alapítvány esélyegyenlőségi pályázata révén jutott forráshoz annak érdekében, hogy a szociális munkásokat felkészíthesse a rákbetegek ápolásának sajátosságaira. A közelmúltban Budapest VIII. kerületében ennek jegyében szervezte meg a civil szervezet azt a kétnapos térítésmentes tréninget, amely során orvosi, pszichiátriai, pszichológiai, mozgásterápiás képzést nyújtott azoknak a szociális munkásoknak, akik munkájuk során például családsegítőknél, idősek otthonában rendszeresen kapcsolatba kerülnek daganatos betegekkel. A kezdeményezés ősszel Miskolcon folytatódik, ahová a megyeszékhelyen dolgozók mellett Borsod-Abaúj-Zemplén megye más hátrányos helyzetű településeiről is várják az érdeklődő szakembereket. Az alapítvány a képzések mellett több fronton is küzd a rákbetegek esélyegyenlőségéért. A betegeknek és szakembereknek szóló programjai mellett rendszeresen szervez frissen diagnosztizált rákbetegeknek olyan ingyenes táborokat, ahol igyekeznek az érintetteket gyakorlati tudnivalókkal és feszültségcsökkentő, az érzelmek kontrollját, a lelki egyensúly megőrzését támogató pszichológiai tréningekkel felvértezni a betegséggel való küzdelemre. A táboroknak a Budapest melletti Nagykovácsi ad otthont, ahol július vége és az október eleje között szervezik a következő turnusokat. A táborokban a daganatos betegek ekkor is ingyenesen vehetnek részt, az alapítvány ezzel támogatja azokat, akik más módon nem tudnának eljutni a mindennapi életvitelükben támaszt nyújtó konzultációkra. Miután a civil szervezet fontosnak tartja, hogy a betegek kereskedelmi és marketing céloktól mentes, ugyanakkor orvosilag kontrollált hiteles tájékoztatást kapjanak, Rákgyógyítás.hu címen immáron harmadik éve működtet egy hirdetések nélküli átfogó információs portált, valamint tavaly ősz óta kiadja a Rákgyógyítás című ingyenes magazint is, amely eljut az onkológiai centrumokba és betegszervezetekhez. Kiadó: Tűzmadár Alapítvány a Minőségi Életért Forrás: OS
Hírvilág
A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.
Hírvilág
Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.
Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).
Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.
A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.
Egyenlőtlen újraerdősülés a neotropikus és az ázsiai-csendes-óceáni térségben a „kolumbiai csere” hatására
Nemzeti Rákellenes Nap – Covid idején se álljunk meg!
1.
2.
3.
4.
5.
1.
2.
3.
4.
Klinikum
Véletlen folytán, egy egyszerű vérvétellel derülhet ki az egyik legsúlyosabb gyerekbetegség5.
HOZZÁSZÓLÁSOK
0 hozzászólás