Hírvilág

Egy fehérje a felelős az emlőrák csontáttéteiért

2011. AUGUSZTUS 15.

Szöveg nagyítása:

-
+


Egy fehérjét fedeztek fel a Kaliforniai Egyetem (San Diego) munkatársai, mely hozzájárul a daganatsejtek terjedéséhez, drámaian növelve a halálozást. Régóta ismert, hogy az immunrendszer reakciójának jelenléte befolyásolja a daganatos betegség kimenetelét. A Nature február 16-i számában megjelent tanulmány szerint a szabályozó aktivitású T-sejtek jelenthetik a jelenség kulcsát. A kutatók megállapították, hogy emlőrákos kísérleti egerekben a RANKL nevű gyulladásos fehérje emelkedett szintje mellett sokkal valószínűbb, hogy tüdőáttétek jönnek létre. A megnövekedett RANKL forrásai a szabályozó T-sejtek voltak, azonban a tumorba juttatva a szintetikus RANKL is hasonló hatásúnak bizonyult. A kutatók valószínűsítik, hogy a RANKL azokat a mechanizmusokat gátolja, melyek a szervezetben a daganatos terjedés kivédéséért felelnek. A RANKL egy igen jól ismert szereplő, mely számos csontdegenerációs betegségben vesz részt, például a reumatoid artritis, illetve a csontáttétek kialakulása során érintett. 2010 júniusában az Amerikai Élelmiszer- és Gyógyszer-engedélyezési Hivatal (FDA) jóváhagyta az első RANKL-gátlót szert, melyet menopauzát követően lehetne alkalmazni a csontritkulás kivédésében. Más tanulmányok a RANKL progeszteron-függő emlőrákok kialakulásában játszott szerepét vizsgálták. Ismert, hogy a progeszteron-tartalmú készítmények, például a fogamzásgátlók növelik az emlőrák kialakulásának kockázatát, azonban a RANKL gátlása képes volt kivédeni ezt a hatást. Összevetve jelen tanulmánnyal, a RANKL-t gátló szerek mind a betegség kezdeti stádiumában, mind később, a terjedés megakadályozásában bevethetőek lennének. Forrás: Medipress Kapcsolódó anyagok: LAM (Lege Artis Medicinae) - 2007; 17(3) Biszfoszfonátok a daganatos csontáttétek kezelésében

Kísérleti szerrel kezelik az emlőrákosokat

LAM (Lege Artis Medicinae) - 2010; 20(10) A menopausa hatása az immunrendszer működését szabályozó gének transzkriptomikai változásaira humán csontszövetben

Új módszer a saját szövetet támadó T-sejtek kiszűrésére

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

COVID-19

Enyhe tünetmentes, SARS-CoV-2-fertőzött járóbetegeknél észlelt íz- és szagérzékelési változások

A Covid-19-ről szóló beszámolók a betegség súlyosságától függően, tünetileg leggyakrabban a lázat, a fáradtságot, a száraz köhögést, az izomfájdalmat és a légszomjat említik. Ugyanakkor a szerzők tudomása szerint eddig csak egy tanulmány foglalkozott Covid-19 fertőzötteknél a szag- vagy ízérzékelésben bekövetkezett változásokkal, és 34%-os prevalenciát állapítottak meg a kórházban kezeltek körében. Viszont a tanulmány nem közölt adatot a megváltozott érzékelés idejéről és a többi tünethez való viszonyáról.

Gondolat

Münchhausen báró és az ő szindrómája

Karl Friedrich Hieronymus von Münchhausen báró, német katonatiszt, akinek neve a nagyotmondással forrott össze, 295 éve, 1720. május 11-én született.

Klinikum

Az inzulinrezisztencia gyógyszeres kezelése

Az inzulinrezisztencia több betegség, szindróma pathogenezisében részt vesz, ezek közül a legfontosabb a metabolikus szindróma, a 2-es típusú cukorbetegség, a polycystás ovarium szindróma

COVID-19

A SARS-CoV-2-re adott antitest válasz COVID-19 betegekben

A SARS-CoV-2 vírus fertőzés kapcsán még nem ismerjük pontosan a szervezet antitest válaszát, illetve az antitestek kimutatásának klinikai értékét sem tudjuk még felmérni.