Egy értelmiségi életműve
2013. JANUÁR 30.
2013. JANUÁR 30.
Szöveg nagyítása:
Krzysztof Zanussi lengyel filmrendezőnek szenteli szerda esti műsorkínálatát a Duna. Levetítik az alkotó Illumináció című filmjét, majd a nézők a Kultikon című műsorban interjút láthatnak a rendezővel, akit a Pázmány Péter Katolikus Egyetem hétfőn avatott díszdoktorává. "Az intézmény a kitüntetéssel a művész életművét, valamint az egyetemmel kialakított szoros kapcsolatát ismerte el" - olvasható a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) sajtóközleményében. A 21.05-kor kezdődő, Illumináció című alkotás 1973-ban készült, a film a fiatal tudósjelölt, Franciszek életének egy epizódját dolgozza fel; az értelmiségi lét, s a családi kapcsolatok bonyolult szövevényét tárja a nézők elé. „Elképzelhető, hogy a filozófiai indíttatású mozi valamelyest erőszakot tesz a filmművészet alaptermészetén.”- mondta Zanussi filmjeiről. Zanussit az úgynevezett morális nyugtalanság mozijának előkészítőjének szokás tekinteni. Közjáték (1969, az eredetiben Kristályszerkezet) című filmje ennek az irányzatnak az egyik eleme. Két személyiség különböző életútjáról van szó: Jan meteorológus egy isten háta mögötti faluban, Marek tudományos kutató. Zanussi ezzel a filmjével elszakad a lengyel filmművészetben nagy szerepet játszó nemzetközpontú és szociologizáló hagyományoktól. Ezzel saját korábban korai dokumentumfilmjeiben föllelhető elemekkel is szakít. Az Illumináció (1973) című filmjében Szent Ágoston történetét dolgozza fel modern köntösben, és megjeleníti az 1968-as diáktüntetéseket. A vívódó hős figuráját több további filmjében követhetjük azután nyomon: az Illumináció által felvetett problémáját Az élet mint nemi úton terjedő betegség és a Függelék követi tovább. Mérleg (1974) a hetvenes évek elején készült, és már nem egy értelmiségi dilemmát bogoz, hanem egy átlagos család története ez egy nőalakkal, aki ki szeretne szakadni a szocialista kispolgári létből. A „morális nyugtalanság mozijának” időszakában forgatott munkái közül a legjelentősebb a Védőszínek. Egy idealista és egy középkorú, pragmatikus és cinikus alak áll egymással szemben. A film leghangsúlyosabb fejezetei jelzik, hogy világnézeti összecsapásuk csakhamar kiegyenlítődik mikor a fiatal is föladja majd erkölcsi tartását, és ő is fölveszi a társadalom által kikényszerített beilleszkedés védőszíneit. Zanussi filozófiája Zanussi filozofikus és morális indíttatású műveiben igényt formál arra, hogy az embert a létezés metafizikai teljességének fényében ábrázolja. Művészetében rávilágít arra, hogy mindez a teljesség nehezen elnyerhető és az ember csak kegyelmi pillanatokban, szélsőséges helyzetben képes kivívni magának. Mondjuk a tudományos felfedezés euforisztikus időszakai, a reveláció pillanatai ezek, az isteni lényeggel való szembesülés kivételes helyzetei, az öngyilkosság előtti pillanatok. A kulturális magazint a Varsói gondolatok, Pörös Géza és Bucsek Tibor dokumentumfilmje című követi 22.50-kor. A háromrészes sorozat első epizódja Krzysztof Zanussi világképének legfontosabb sajátosságait tárja a nézők elé. NZS
Hírvilág
A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.
Hírvilág
Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.
Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).
Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.
A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.
Egészségpolitika
A blokkolóórák után most már személyesen ellenőrök is figyelik, ki tartózkodik a kórházakban. Ki dolgozik, ki fekszik a kórházi ágyakon, és hogyan használják például a diagnosztikai képalkotókat. Bármely nap és a nap bármely órájában érkezhet a mobilegység. Figyelnek, ellenőrzik, leleplezik, „lógnak”-e az egészségügyben dolgozók.
Idegtudományok
Az agyak közötti szinkronitás szintje – ami minél erősebb, annál nagyobb élvezettel jár – szociális állatoknál, így az embernél is, előre jelzi a kapcsolat minőségét, állítja a gyorsan növekvő új kutatási terület, a kollektív idegtudomány.
A magányosság 1,4-szeresre növeli a Parkinson-kór kialakulásának kockázatát, míg számos gyógyszer szedése csökkenti, még több gyógyszer pedig növeli incidenciáját.
Egészségpolitika
Interjú Sinkó Eszterrel, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központ egészségügyi közgazdászával. Meglátása szerint az egészségügy jelenleg „betegelhárító üzemmódban” dolgozik, zajlik az összeomlása.
„Ez egy veszélyes irány” – az eLitMednek nyilatkozó szakértőkkel értékeltük a jelenlegi helyzetet, illetve a most elfogadott salátatörvény részleteit.
Hermann Ildi : NHL
Életutak a pszichiátriában - Interjú a hazai kifejezéspszichológia, kifejezés-pszichopatológia úttörő alakjával, a 97 éves Hárdi Istvánnal
1.
2.
3.
4.
5.
Egészségpolitika
Hadiállapotként kezeli és így is reagál a kormány az egészségügy „rendezésére”1.
2.
3.
Mesterséges intelligencia
A legújabb, MI által asszisztált robotsebészet megérkezett Magyarországra4.
Orvoslás és társadalom
Különleges nap halmozottan sérült gyermekeket nevelő szülők számára a Bükki Nemzeti Parkban5.
HOZZÁSZÓLÁSOK
0 hozzászólás