Hírvilág

E-recept előkészítés alatt

2012. ÁPRILIS 25.

Szöveg nagyítása:

-
+

Európa-szerte és Magyarországon is nagy fejlődés előtt állnak az elektronikus egészségügyi szolgáltatások - mondta Szócska Miklós egészségügyi államtitkár útban hazafelé a dániai Horsensből, ahol az Európai Unió egészségügyi minisztereinek informális ülésén vett részt. Mint Szócska Miklós kiemelte, a dán EU-elnökség kétnapos rendezvényén a közelmúltban több országban is problémát okozó PIP-mellimplantátumok kapcsán, az ehhez hasonló esetek kivédése érdekében megállapodtak abban, hogy az orvosi eszközök ellenőrzésére szigorúbb szabályozást készítenek elő. A biztonságos gyártás jogszabályi feltételeinek megteremtéséig pedig egy még hatékonyabb korai jelzőrendszer működik majd. Az államtitkár elmondta: az egészségügyi rendszer átalakítása Dániában szinte teljesen ugyanúgy zajlik, mint Magyarországon, de ezzel együtt, ahogy nálunk, úgy a többi országban is a kapacitásszabályozás, a hatékony betegutak, illetve az idősekről való gondoskodás áll az egészségpolitikai gondolkodás középpontjában. A találkozó egyik fő témája az innováció és az elektronikus egészségügyi szolgáltatások kérdésköre volt. Mint az államtitkár leszögezte, az elektronikus egészségügyre nem mint informatikai rendszerre, hanem mint az ellátórendszer fejlesztési lehetőségére kell tekinteni. Az államtitkár elmondta, a találkozón szó esett a több országban már teret nyert, a Széll Kálmán Terv 2.0 célkitűzései között is felsorolt e-receptről, amely ily módon már nálunk is előkészületi fázisban van. Emellett olyan intézkedések is szóba kerültek, amelyeket más országokban még csak terveznek, nálunk viszont már megvalósultak - tette hozzá, példaként említve, hogy a magyar háziorvosok már betegük összes közfinanszírozású ellátását láthatják. A találkozón rögzítették azt is, hogy az idősekről való gondoskodásban a technológiai fejlesztések uniós szintű támogatást élveznek és azokat a következő 5-10 évben komoly beruházásokkal támogatják. Szócska Miklós szerint ennek révén például az idősekről való otthoni gondoskodáshoz távfelügyeleti rendszer kiépítésére is komoly forrásokat kaphatnak a jövőben. A résztvevők arról is tárgyaltak, hogy az egészségügyi technológiákat azok hatásossága, illetve költséghatékonysága szerint értékelni kell. Ennek kapcsán Szócska Miklós Magyarország teljes technológiai értékelési kapacitását ajánlotta fel, segítségül egy közös európai adatbázison alapuló értékelő rendszer kialakításához. Az államtitkár azt is jelezte, hogy az európai kutatási fejlesztés adminisztrációja és bürokráciája "elképesztő mértékű" és emiatt az kevésbé versenyképes. Ebben valamennyi résztvevő osztotta a véleményét. Egyetértettek abban is, hogy igazságtalan az uniós kutatók díjazása, az, hogy a régi tagállamok kutatói négyszer vagy akár tízszer annyi pénzt kapnak, mint az új tagállamok szakemberei. Márpedig ugyanakkora teljesítményért ugyanannyi pénz jár - rögzítették a résztvevők. A találkozó második napján, kedden azt vitatták meg, miként lehet a betegeket, illetve a betegszervezeteket bevonni az ellátásba annak érdekében, hogy a betegek a saját gyógyulásukban felelősséget vállaljanak. Magyarországon már ennek alapjai is megvannak. A közelmúltban megalakult a betegszervezeteket tömörítő Nemzeti Betegfórum, amelyet a betegek igényeit és szükségletei alapján a munkafolyamatokba is bevonnak - mondta Szócska Miklós. Ennek egyik jele a múlt szombaton megjelent rendelet, amelynek értelmében a jövőben azoknak a cukorbetegeknek az analóg inzulinos kezelését támogatják, akiknek az állapotán az valóban javít, ha a beteg is megfelelően együttműködik. Erre reagálva Winkler Gábor, a Magyar Diabetes Társaság elnöke úgy nyilatkozott, hogy alapvetően egy jól átgondolt rendelkezés született, amelyet előzetesen a civil és szakmai szervezetekkel egyeztettek. MTI 2012. április 24., kedd

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

COVID-19

A SARS-CoV-2-re adott antitest válasz COVID-19 betegekben

A SARS-CoV-2 vírus fertőzés kapcsán még nem ismerjük pontosan a szervezet antitest válaszát, illetve az antitestek kimutatásának klinikai értékét sem tudjuk még felmérni.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

PharmaPraxis

Modern kötszerek tudatos választása és alkalmazása a gyógyszertárban

LÉGRÁDI Péter

A megfelelő kötszer kiválasztásának alapja és fő célja, hogy az gyors és optimális sebgyógyulást eredményezzen, csökkentse a fájdalmat, kontrollálja a seb bakteriális állapotát, védjen az infekció ellen, abszorbeálja a sebváladékot, a lehető legkevésbé zavarja a beteget és javítsa az életminőséget. Az alábbi cikkben a modern sebtisztítás, -fertőtlenítés és -kötözés metódusát és eszközeit ismertetjük.

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

COVID-19

A COVID-19-el fertőzött betegek kórházi kibocsátásának feltételei

Avagy mikor hagyhatja el a beteg a kórházat és mikor érhet véget az otthoni karantén? Az Európai Betegségmegelőzési és Ellenőrzési központ (ECDC) az EU/EGT-tagállamok felkérésére készített útmutatása azokra a szempontokra tesz ajánlásokat, amelyek alapján az igazoltan COVID-19-fertőzött beteg biztonságosan (azaz fertőzésveszély nélkül) kibocsátható a kórházból, vagy megszüntethető otthoni izolációja.