Hírvilág

Csökkenhet az egészségügyben dolgozók keresete?

2011. AUGUSZTUS 15.

Szöveg nagyítása:

-
+

Az MSZP szerint ha a parlament elfogadja az új munka törvénykönyvét, előreláthatóan csökkenni fog az egészségügyi dolgozók keresete, így még több orvos és szakdolgozó vándorolhat el. Garai István Levente szocialista országgyűlési képviselő közleményében azt írta, hogy a Fidesz ezzel az egészségügyi ellátást veszélyezteti, amely "így is riasztó állapotban van az Orbán-kormány egyéves tehetetlensége, dilettáns gazdaság- és egészségpolitikája miatt". Az MSZP-s képviselő kifejtette: a kormány tervei szerint csökkentik az éjszakai pótlékot, a délutáni műszakpótlék elvétele 5-7 százalék veszteséget okoz, míg a munkavállalók további 6 százalékot buknak el azzal, hogy a túlórapótlékot nem lesz kötelező kifizetni. Egy bruttó 100 ezer forintos fizetésű egészségügyi dolgozó a műszakpótlékokkal együtt ma bruttó 150-160 ezer forintot keres, a tervezett változások életbelépése után viszont csak bruttó 115 ezer forintot fog - tette hozzá. Az alacsony fizetésből élő egészségügyi dolgozók ekkora veszteséget nem lesznek képesek elviselni, és elhagyják pályájukat - írta közleményében Garai István Levente, megjegyezve: a kórházak kiürülnek, "ugyanakkor a fenti agyrém kormányzati kitalálói a maguk által szervezett VIP-kórházban kezeltethetik magukat". MTI

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Egészségpolitika

Módosításra szorul az új egészségügyi jogállásról szóló törvény

Mindenképpen módosításra szorul az új egészségügyi jogállásról szóló törvény – állították egybehangzóan munkajogász szakértők egy, az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvényről szervezett videókonferencián. Ahogy elfogadhatatlan ennyire méltatlan, elkapkodott, kidolgozatlan és indokolatlanul nehéz körülményeket teremteni, és ilyen választásra kényszeríteni valakit az élethivatását illetően.

Egészségpolitika

Gyerekek és gyermekeket várók, tervezők – szabad-e oltani?

Úgy tűnik ebben a hazai álláspont egyértelmű, de számos országban már kismamákat oltanak. A jelenlegi szakértői vélemények szerint az mRNS-oltások nem veszélyesek a terhes kismamákra, de klinikai kísérletek hiányában ezt mégsem lehet százszázalékos biztonsággal állítani. Magyarországon éppen ezért nem ajánlják az oltást várandósoknak, de az Egyesült Államokban, Izraelben, vagy Angliában a kismamákra bízzák a döntést. Gyermekeknek egyelőre sehol sem adnak vakcinát.

Egészségpolitika

Szakmai javaslat a Covid-19-járvány okozta tömeges megbetegedések és halálozások csökkentése érdekében hozandó intézkedésekre a negyedik hullámban

Tisztában vagyunk azzal, hogy a járvány elleni védekezésbe már mindenki belefáradt. Mégis, egészségügyi szakemberként tudjuk, hogy a Covid-19-járvány 4. hulláma során sem lesznek elkerülhetők a racionális korlátozó intézkedések. Hazánk jelenlegi átoltottsági szintjén a nyájimmunitás kialakulásával egyelőre nem számolhatunk, az ismét erősödő járvány a következő hónapokban több ezer áldozattal jár majd, elsősorban az oltatlanok között. Le kell számolnunk azzal a tévhittel is, hogy a beoltottság önmagában teljes biztonságot jelent! A hamis biztonságérzet az oltottak körében, a kiegészítő védelmi szabályok sutba dobása a járvány fellángolásának a melegágyát képezi az átoltottság mai szintje mellett.

Hírvilág

A H1N1 elleni védőoltás halálos, az idegeket érintő betegséghez vezethet - egy vezető neurológus szerint

Az információ Nagy-Britanniában egy bizalmas levélben jutott el a vezető neurológusokhoz, akik értetlenkedve fogadták a hírt, hiszen már emberek millióinak, köztük gyermekeknek is megkezdődött az oltása.

Ökológia

Túlfogyasztás és lelki kiteljesedés – Gyulai Iván új kötetéről

A szerző ökológus, a hazai környezet-, és természetvédelem ismert szakembere és a fenntartható fejlődés fáradhatatlan kutatója és propagátora. Gyulai Iván e kötetében a fenntartható fejlődés koncepcióját mutatja be. Nagyon világosan, közérthetően, rendszerszemléletben. Onnan indul el, hogy a megközelítésmód fókuszában nem az emberi igények, hanem a szükségletek kielégítésének biztosítása áll. Ez a kérdéskör magyar irodalmában gyakran összekeveredik.