Szívmegállás? Agyhűtés!
2011. AUGUSZTUS 15.
2011. AUGUSZTUS 15.
Szöveg nagyítása:
A Critical Care Medicine decemberi számában közölt retrospektív vizsgálat eredményei szerint a kamrafibrilláció miatt szívmegállást szenvedett betegek esetében a test 32–34 fokra való lehűtése növelte a túlélési arányt, és csökkentette a neurológiai károsodások súlyosságát. Igaz, hogy több bizonyíték alátámasztja, hogy a szívmegállás után a test mesterséges hűtésével előidézett hypothermia javítja a neurológiai prognózist, azonban nem terjedtek el széles körben a különböző hűtési protokollok. Most az Amerikai Egyesült Államok egyik oktatókórházának intenzív terápiás osztályán dolgozó kutatók retrospektíven áttekinttették a 2000-től 2004-ig kórházon kívüli szívmegállás miatt kezelt betegek adatait. A betegek körülbelül felét azelőtt kezelték, mielőtt 2002 novemberében bevezették volna a terápiás hypothermiás protokollt a szívmegállást szenvedett, eszméletlen betegek kezelésére, a betegek másik felét pedig a protokoll bevezetése után. E két csoport állapotának későbbi alakulását hasonlították össze. A hypothermiás csoport tagjait jeges vizet tartalmazó zsákok, hűtőtakarók vagy hűtőakkuk segítségével hűtötték, és intravénásan vecuroniumot és diazepamot kaptak. Nyelőcsőszondával mérték a testhőmérsékletet, a 32–34 fokos célértéket a betegek kétharmadában sikerült elérni. A hűtött betegek testhőmérséklete átlagosan 34,1, a nem hűtött betegeké 35,2 fok volt 12 órával a felvétel után. A hűtést 24 óra után megszüntették, és a testet passzívan hagyták visszamelegedni. A hypothermiás csoport szignifikánsan több tagja hagyta el élve a kórházat, mint a kontrollcsoport betegei közül, ha a szívmegállást okozó ritmuszavar kamrafibrilláció volt (54%, illetve 39%). Nem tapasztaltak azonban ilyen különbséget a szívmegállást okozó másfajta ritmuszavarok (asystole, pulzus nélküli elektromos aktivitás) esetében. A később felmért neurológiai állapot is jobbnak adódott a hypothermiával kezelt, mint a nem hűtött csoportban: szignifikánsan több hűtött beteg esetében minősítették kedvezőnek a neurológiai kimenetelt (35%, illetve 15%). Esetleg torzító tényezőként szerepelhet, hogy a hypothermiával kezelt csoportból némileg több esetben volt tanúja a szívmegállásnak (ami a lehetővé teszi a gyorsabb kórházba szállítást), mindazonáltal az eredmények alátámasztják, hogy a kamrafibrillációban szenvedő, eszméletlen betegek esetében a terápiás hűtés javítja a neurológiai prognózist. Ezt már korábbi vizsgálatokban is kimutatták, és szerepel az International Liaison Committee on Resuscitation irányelveiben is. Ideje lenne tehát bevezetni a terápiás hűtést minden intenzív osztályon és olyan helyeken, ahol szívmegállásban szenvedő betegeket kezelnek. Szemlézte: eLitMed.hu, dr. Kern Dávid Forrás: Don CW et al. Active surface cooling protocol to induce mild therapeutic hypothermia after out-of-hospital cardiac arrest Crit Care Med 2009 Dec. – Tartalomjegyzék
Hírvilág
A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.
Hírvilág
Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.
Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).
Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.
A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.
A hirtelen szívmegállás megelőzése és az újraélesztési ismeretek minél szélesebb körben való terjesztése érdekében a Budapesti Szent Ferenc Kórház és az Innomed Medical Zrt. meghirdeti a „Mentsünk együtt életet! Ismerd meg a defibrillátorkészüléket és merj cselekedni!” programot. E programot mutatta be a LAM olvasóinak dr. Toldy-Schedel Emil, a kórház főigazgatója.
1.
2.
3.
4.
5.
1.
2.
3.
4.
Egészségpolitika
A Magyar Járóbeteg Szakellátási Szövetség állásfoglalása az ágazat helyzetéről5.
Gondolat
Üdv nálunk! Van már, aki írja a fekete pontjaid? – Nyomasztás a közoktatásban
HOZZÁSZÓLÁSOK
0 hozzászólás