Hírvilág

Ne sajnáljuk az inzulint az intenzív gyermekosztályon!

2011. AUGUSZTUS 15.

Szöveg nagyítása:

-
+

A súlyosan beteg, intenzív terápiára szoruló gyermekek esetében az erélyes, alacsony vércukorszintet célként kitűző inzulinkezelés csökkentette a halálozást és az intenzív osztályon töltött időt – állapították meg a Lancet internetes kiadásában közölt tanulmány szerzői. A vizsgálatba 700 gyermeket és csecsemőt vontak be, akiket egyik belgiumi kórház intenzív terápiás osztályára utaltak. Az alanyok vércukorszintjét véletlen besorolás alapján vagy az általánosan bevett <12 mmol/l-es célértékre állították be, vagy pedig az életkornak megfelelő normoglykaemiás célértékre, amely a csecsemők és kisgyermekek esetében 2,8–4,4 mmol/l, 3 éves kor felett pedig 3,9–5,6 mmol/l (intenzív inzulinterápiás csoport). Az erélyes inzulinkezelésben részesült gyermekeket rövidebb ideig kellett az intenzív osztályon ápolni, őket átlagosan 5,5 nap után lehetett áthelyezni más osztályra, míg a hagyományos vércukorszint-beállításban részesülő gyermekeket csak 6,2 nap után. A szigorúbban beállított gyermekek csoportjában a halálozás is jóval alacsonyabbnak bizonyult, mint a hagyományosan kezelt csoportban (3%, illetve 6%). Az erélyes inzulinkezelés nem meglepő következménye, hogy ebben a csoportban a gyermekek 25%-ában észleltek súlyos hypoglykaemiát (vércukorszint <2,2 mmol/l), míg a hagyományosan kezelt csoportnak csak az 1%-ában. A szerzők arra a következtetésre jutottak, hogy „intenzív osztályon kezelt betegek esetében rövid távon a hyperglykaemia megelőzésének haszna nagyobbnak tűnik, mint a biokémiai hypoglykaemia kockázata.” Hozzáteszik, hogy a hosszú távú eredményeket még tanulmányozni kell. Szemlézte: eLitMed.hu, dr. Kern Dávid Forrás: Lancet 27 January 2009 (előzetes elektronikus közlés)

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Egészségpolitika

Őrségváltás a MOK élén

Kapócs Gábor interjúja Álmos Péterrel, a MOK frissen megválasztott és a leköszönt elnökével, Kincses Gyulával. A MOK két vezetője beszél a kamara elmúlt 4 évéről, a sikerekről és kudarcokról. Beszámolnak a vezetőség előtt álló feladatokról, a társkamarákkal való kapcsolatokról, a közeljövő terveiről és feladatairól. Az interjúban szóba kerül a kormányzattal való viszony is.

Gondolat

A filmek gyógyító ereje

Az ember számára olykor fontosabb, hogy meg tudja élni érzelmeit, mint hogy azonnal csökkentse, vagy elviselhetőbbé tegye azokat. Ebben a folyamatban sok esetben egy film is segíthet. Kapitány-Fövény Máté pszichiáter, az „Ember a filmben” videók alkotója a filmek pszichológiájáról mesélt.

Egészségpolitika

Elkerülhetetlennek látszik az egészségügy összeomlása – vagy már meg is történt?

KUN J Viktória

Amikor már az akut stroke-ellátás is szünetel egy megyei kórházban – az eLitMednek nyilatkozó szakemberek szerint valójában már 3-4-5 éve szükségállapot van, a kormányzati intézkedések is ezt mutatják.

Egészségpolitika

Mészáros Lőrinc bankja dobhat mentőövet a kórházi adósságba fúló beszállítóknak

KUN J Viktória

Enélkül a hazai orvostechnikai eszközbeszállítók akár negyven százaléka is csődbe mehet már idén.

Egészségpolitika

A politika érdemben nem foglalkozik az egészségüggyel, helyi szinten ugyanakkor nagyon is

KUN J Viktória

Hogyan lehet szétverni egy régió egészségügyi „fellegvárait” néhány év alatt? – interjú prof. dr. Barkai Lászlóval.