Hírvilág

Bérrendezést szeretne a szociális szféra is

2013. SZEPTEMBER 12.

Szöveg nagyítása:

-
+

Januári bérrendezést szeretnének a szociális ágazatban dolgozók, azt kérik, hogy az egészségügyben alkalmazott bértáblához hasonlót alkalmazzanak esetükben is - közölte a Magyar Közalkalmazottak, Köztisztviselők és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének (MKKSZ) főtitkára szerdán az MTI-vel. Boros Péterné azután nyilatkozott, hogy a szociális terület szakszervezetei délelőtt szakmai és ágazati egyeztetést folytattak az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szociális és családügyért felelős államtitkárságával. A főtitkár szerint a szociális szféra bérrendezésének forrásigénye mintegy 30 milliárd forint lehet. Hangsúlyozta, csak a mielőbbi bérrendezéssel lehet megakadályozni a dolgozók elvándorlását külföldre vagy más területekre, azt, hogy "a szociális szakma ne kerüljön krízisbe". Közölte, a szerdai egyeztetésen a munkavállalói érdekképviseletek megfogalmazták elvárásaikat a kormánynak az idei és a 2014-es kereseti helyzetre vonatkozóan. Jelezték azt is, szerintük a szociális területen speciális életpályarendszert kellene kialakítani. Ennek összeállításához felajánlották szakértőik segítségét. A találkozón az idei elmaradt keresetek növelésére fenntartották az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanácsban a munkavállalói oldal által korábban követelt béren kívüli juttatás igényét - ismertette a főtitkár. Azt kérik, hogy ez minden szociális területen foglalkoztatott munkavállaló számára legyen egységesen 120 ezer forint, Erzsébet-utalványban - tette hozzá. MTI 2013. szeptember 11., szerda

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Idegtudományok

Egymásra ható elmék

SZEMLE eLitMed

Az agyak közötti szinkronitás szintje – ami minél erősebb, annál nagyobb élvezettel jár – szociális állatoknál, így az embernél is, előre jelzi a kapcsolat minőségét, állítja a gyorsan növekvő új kutatási terület, a kollektív idegtudomány.

Egészségpolitika

Őrségváltás a MOK élén

Kapócs Gábor interjúja Álmos Péterrel, a MOK frissen megválasztott és a leköszönt elnökével, Kincses Gyulával. A MOK két vezetője beszél a kamara elmúlt 4 évéről, a sikerekről és kudarcokról. Beszámolnak a vezetőség előtt álló feladatokról, a társkamarákkal való kapcsolatokról, a közeljövő terveiről és feladatairól. Az interjúban szóba kerül a kormányzattal való viszony is.

Hírvilág

Tíz felnőttből kilenc próbált meg lefogyni az elmúlt öt évben

Egy friss amerikai kutatás szerint az elmúlt öt évben tíz felnőttből kilenc próbált lefogyni valamilyen módon. A megkérdezettek több mint fele jelenleg is szeretne karcsúsodni, ugyanakkor a válaszadók csak alig több mint negyede volt biztos abban, hogy meg is tudja ezt tenni.

Gondolat

Feszkó uralma a kamasz fejben – Mozikban az Agymanók 2.

FILMKRITIKA eLitMed

A tizenhárom éves Riley Anderson Fejhadiszállása radikálisan átalakul, és az örök optimista Derű irányító szerepét a legrosszabb lehetőségekkel kalkuláló Feszkó veszi át. Egy lendületes animációs film a kamaszkor érzelmi viharairól és a változásban lévő énképről – határozottan nem csak gyerekeknek.

Egészségpolitika

Mennyi a húsz százalék valójában? Nő a bérfeszültség – diszkrimináló béremelés

KUN J Viktória

Az egészségügyi dolgozók alig várták az áprilisi fizetésüket, ám minden második munkavállaló csalódott. Pedig sokan ettől tették függővé maradásukat. Folyamatosan érkeznek a panaszok.