Hírvilág

Bántalmazási ügy a kórházvezetővel

2013. MÁJUS 09.

Szöveg nagyítása:

-
+

Titokban hangfelvételt készített a közte és Daher Pierre, az edelényi Koch Róbert Kórház igazgató főorvosa, fideszes Borsod-Abaúj-Zemplén megyei országgyűlési képviselő közötti márciusi találkozásról Czipfel Tiborné, aki a szóváltással végződő eset után bántalmazás miatt feljelentette az igazgatót. Az asszony elmondta: a felvétel is bizonyítja, hogy a képviselő állításával ellentétben ő higgadtan és udvariasan kezdte a beszélgetést. Az asszony közlése szerint Daher Pierre-rel - aki a kazincbarcikai és az izsófalvai kórházat is vezeti - tavaly október óta állnak kapcsolatban, az egészségügyi államtitkárság ekkor jelölte ki a kórházigazgatót "a lakosokat képviselő kórházvédő aktivisták" és a szaktárca közötti, a kazincbarcikai kórház átalakításával kapcsolatos egyeztetésre. Czipfel Tiborné elmondása szerint a márciusi alkalom előtt kétszer találkozott aktivistaként az igazgató főorvossal, és aznap is ellátási gondok miatt kereste fel az intézményvezetőt az irodájában. Az asszony elmondta: Daher Pierre eleinte együttműködőnek mutatkozott, ám amikor a belgyógyászati osztály állítólagos megszüntetési tervéről kérdezte, "hirtelen ideges lett, elkezdett arrogánsan beszélni, önmagából kivetkőzve kiabálni velem, aztán elkapta a karomat, és teljes erőből elkezdte szorítani, rángatni". Az asszony - mint erről beszámolt - erre rákiabált, hogy eressze el. Daher Pierre a dulakodás közben kiszólt, hogy hívják a rendőrséget, illetve a biztonsági őröket, majd másodmagával távozott egy másik irodába - mesélte az asszony. Mivel az igazgató elment, viszont se rendőrök, se biztonsági őrök nem érkeztek, Czipfel Tiborné is elhagyta az irodát, majd néhány órával később könnyű testi sértés miatt feljelentést tett a rendőrségen. Az asszony beszámolója szerint a mindössze három és fél perces találkozásról hangfelvételt készített, amit mind a rendőrség, mind a főügyészség átvett az általuk folytatott eljáráshoz. A nő kiemelte: felháborítónak tartja, hogy Daher Pierre az esetről tett nyilatkozataiban említést tett arról, hogy őt korábban pszichiátrián kezelték. Mint mondta, 2003-ban valóban befeküdt tíz napra az izsófalvai pszichiátriai betegotthonba, saját kérésére, kivizsgálásra, ez tehát nem a közelmúltban történt, és nem jelenti azt, hogy "bolond vagy elmebeteg" lenne, ahogy azt szerinte az orvos sejttette. Ezzel összefüggésben azóta különleges személyes adattal történő visszaélés és becsületsértés miatt is feljelentést tett Daher Pierre ellen - tette hozzá. Március 22-én a kórházigazgató azt közölte: az őt bántalmazás miatt feljelentő nő előző nap elment hozzá irodájába, és ott kiabálni kezdett vele az ajtóban állva. Elmondta: megkérte, hogy menjen ki, mert vendégei vannak, a nő azonban többszöri kérésre sem hagyta abba a kiabálást. A képviselő úgy fogalmazott: "megkértem, tessék kimenni, nem akart kimenni, fogtam a kezét, tessék kimenni, nem akart kimenni." Hozzátette: szó sincs arról, hogy bántalmazta volna a nőt. MTI 2013. május 8., szerda

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Egészségpolitika

Már van cég, amelyik inkasszózta a kórházat

KUN J Viktória

Soha nem látott ütemben nőnek a kórházi adósságok. Úgy tűnik, a béremelés felgyorsította a folyamatot: míg 2023-ban átlagosan havonta 3,7 milliárddal nőtt ez az adósság, 2024-ben havi 15-20 milliárddal. Inkasszózik a NAV, de már a beszállítók is.

Gondolat

Imagináció és kínai orvoslás

Hamvas Szilárd pszichiáter, a Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika Affektív Pszichiátriai Osztályának (B1) vezetője szabadidejében fest, szobrászkodik, már több kiállításon részt vett, miközben betegeit katatím imaginatív pszichoterápiával is kezeli. A pszichiáter szerint sok pszichiáter érdeklődik a művészetek iránt, akár alkotói, akár befogadói oldalról, és sokan kutatják a művek esetleges pszichopatológiai jelentéstartalmát is. Hamvas Szilárd emellett jártas a keleti orvoslásban is, bár úgy véli, hogy e módszerek hátterében ott működik a placeboeffektus.

Hírvilág

„Prof. Dr. Romics László Akadémikus Emlékére”

A „Prof. Dr. Romics László Akadémikus Emlékére” alapítványt ifj. dr. Romics László, az alapítvány névadójának fia alapította 2015-ben. Szándéka, hogy ápolja Romics professzor emlékét úgy, hogy a Magyarországon dolgozó, magyar állampolgárságú, 40 éven aluli orvosokat és kutatókat támogatja. A pályázat célja a klinikai gyógyítás, vagy orvosi tudományos kutatás területén dolgozók kiemelkedő tudományos tevékenységének elismerése.

Ember és környezet

Antibiotikumokkal próbáljuk betömni a gondoskodás és a higiénia tátongó réseit

Korunk egyik nagy kihívása az antibiotikum-rezisztencia problémája. Az antibiotikumok túlhasználatát jellemzően úgy keretezik, mintha pusztán viselkedésváltozási kérdés lenne: a szereket felíró szakemberek és a páciensek tudásán, attitűdjén kellene változtatni. Ezt a megközelítést azonban meg kell haladnunk, ha érdemi választ akarunk adni a problémára – állítja egy, a BMJ Global Health szaklapban megjelent tanulmány.

Hírvilág

Fiatalok mentális egészségét védő intézkedéseket hozott a YouTube

LAPSZEMLE eLitMed

A YouTube szerint bizonyos típusú videók ismételt megtekintése árthat a tinédzserek önbecsülésének és testképének, ezért a videó-streaming platform úgy döntött, korlátozza a hozzáférésüket bizonyos tartalmakhoz.