Az alkohol megváltoztatja az agyműködést
2011. AUGUSZTUS 15.
2011. AUGUSZTUS 15.
Szöveg nagyítása:
Mindössze 6 perc alatt a vizsgálati alanyok fejébe szállt az ital, amely 0,5-0,6 ezrelékes véralkoholszintet okozott. Az agysejtek működése ettől kezdve megváltozott - írta a Journal of Cerebral Blood Flow and Metabolism című szakfolyóirat hétfői számában megjelent beszámoló alapján a LiveScience tudományos portál. Ehhez hasonló vizsgálatot korábban csak állatokon végeztek. Az agy energiaforrásként a szokásos glükóz helyett az alkohol lebontásából származó cukrot kezdte felhasználni - fejtette ki Armin Biller, a Heidelbergi Egyetemi Kórház kutatója, a tanulmány egyik szerzője. Néhány anyag, így az agysejteket védő kreatin koncentrációja csökkent, ahogy az alkohol koncentrációja emelkedett a vérben. Ez azt jelezheti, hogy az alkohol változásokat idéz elő a sejtmembrán összetételében is - magyarázta Biller. Annak megállapításához, hogy ezek közül mely hatások hosszabb távúak, további vizsgálatok szükségesek. A következő napi kontrollteszt azt mutatta, hogy egészséges embereknél teljesen visszafordítható a közepes mennyiségű alkoholfogyasztás utáni agyi anyagcsere eltolódás, - mutatott rá Biller. A kutatók mindazonáltal feltételezik, hogy a bevitt alkohol mennyiségének növekedésével az agy regenerálódási képessége az alkoholos hatás után csökken, vagy akár el is tűnhet. Biller szerint a vizsgálatukban tapasztalt akut hatások alapjául szolgálhatnak olyan állandósult, irreverzibilis agyi elváltozásoknak, amelyek alkoholisták esetében ismertek. Forrás: LiveScience
Hírvilág
A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.
Hírvilág
Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.
Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).
Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.
A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.
Ember és környezet
A rangos BMJ szakfolyóiratban jelent meg egy publikáció, amely az egészségügyi rendszerek átalakításának kihívásait taglalja. Vajon képes-e, és ha igen, hogyan az egészségügy összhangba kerülni az ökológiai korlátokkal, és nem növekvő, sőt, csökkenő gazdaság esetén jól működni?
Ember és környezet
A nem fertőző betegségek visszaszorítását célzó törekvéseknek a pálmaolajiparra is ki kellene terjedniük egy, a Bulletin of the World Health Organization szakfolyóiratban megjelent tanulmány szerint.
Milyen haszonnal jár az egészségügyi kockázatértékelés bevezetése egy időpontalapú modellt alkalmazó közforgalmú patika munkafolyamatába?
A SOTE videósorozata a mindennapi élet kihívásaira fókuszál, és olyan tevékenységek egykezes kivitelezését mutatja be, mint a körömlakkozás, vasalás, hajápolás, főzés és még sok minden más.
Minden, amit jelenleg tudni lehet a majomhimlő-járványról; szupergyors öregedés 44 év felett; a „csendes gyilkosnak” nevezett hőhullám; a rákos megbetegedések drasztikus növekedése; nődokik. Hétvégi lapszemle – külföldről és itthonról.
A célvérnyomás-tartomány és a hypertonia nem gyógyszeres kezelése
Amikor nem kell szer a függéshez
1.
2.
3.
4.
5.
1.
2.
3.
4.
Egészségpolitika
A Magyar Járóbeteg Szakellátási Szövetség állásfoglalása az ágazat helyzetéről5.
Gondolat
Üdv nálunk! Van már, aki írja a fekete pontjaid? – Nyomasztás a közoktatásban
HOZZÁSZÓLÁSOK
0 hozzászólás