Hírvilág

Az őssejtek ellenállnak a daganatterápiának

2011. AUGUSZTUS 15.

Szöveg nagyítása:

-
+


Jelentősen rosszabb a prognózis az olyan leukémiás betegek esetében, akik több daganat-őssejtekkel összefüggő génnel rendelkeznek – ismerteti a Journal of the American Medical Association szaklapban megjelenő tanulmány. Bizonyos daganatok az önmegújító sejtek kis, szívós populációjából erednek, illetve újulnak meg, ami megmagyarázza azt is, miért állnak ellen a kezelésnek, illetve miért esnek vissza a betegek – derül ki a Stanford Egyetem tanulmányából. - Az eredményeknek köszönhetően a betegek nagy csoportjaiban lehet majd előre jelezni a betegség kimenetelét s ismeretében az orvosok jobban személyre szabhatják majd a klinikai kezeléseket. „A koncepció klinikai vetülete óriási” – nyilatkozta Ash Alizadeh onkológus, a Journal of the American Medical Association szaklapban megjelenő tanulmány társszerzője. - Ha nem tudunk olyan terápiákat kifejleszteni, amelyek a kemoterápia-rezisztens sejteknek ezt az önmegújító populációját célozzák, a betegek továbbra is hajlamosak lesznek a visszaesésre.” A kutatók a korábbi vizsgálatokban különféle daganatokban azonosítottak olyan sejteket, amelyek ellenállnak a kezelésnek, és állatokban hozzájárulnak a kiújuláshoz. Azonban még nem tudják pontosan, hogyan zajlik ez a folyamat az emberekben. Alizadeh elmondta, hogy a kutatóknak nagyon kevés előrelépést sikerült elérniük az akut mieloid leukémia (AML) kezelésében az elmúlt 40 évben. „Még mindig ugyanazokat a gyógyszereket és kezeléseket alkalmazzuk, mint régen, és az AML-es betegek 70 százaléka továbbra is a diagnózistól számított öt éven belül meghal” – ismertette a szakértő. A National Institutes of Health, a Burroughs Wellcome Fund és a Leukemia & Lymphoma Society által finanszírozott kutatásban ezer akut mieloid leukémiában szenvedő beteget vizsgáltak az Egyesült Államokban, Hollandiában, Németországban és Japánban. Forrás: Medipress Kapcsolódó anyagok: Megkezdődtek a leukémiavakcina klinikai próbái

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Klinikum

Autológ haematopoeticus őssejt-transzplantáció NMOSD-ben

A neuromyelitis optica spektrumbetegség (NMOSD) a központi idegrendszert érintő autoimmun betegség. Az NMOSD-t visszatérő opticus neuritisek, hosszú gerincvelői szakaszt érintő transzverz myelitis (LETM), agytörzsi és diencephalont érintő eltérések, kontrollálhatatlan hányás és csuklás, valamint narcolepsia jellemzik.

Klinikum

Gyógyítás öregedéslassítással

SZEMLE eLitMed

Az immunrendszer öregedése nagyban hozzájárul a szervek öregedéséhez. Elképzelhető, hogy az immunoszeneszcencia visszafordításával kontrollálhatjuk az öregedéssel összefüggő betegségeket.

Klinikum

A taurin szerepe a kardiovaszkuláris egészségben

SZEMLE eLitMed

A latin bika szó után elnevezett taurin természetes aminosav, ami étrendkiegészítőként hatékony a vérnyomás-szabályozáson kívül a szívelégtelenség kezelésében, a neuroprotekcióban és szenolitikumként is.