Az intézeti gyógyszerészek, a diplomás ápolók béremelése
2013. ÁPRILIS 19.
2013. ÁPRILIS 19.
Szöveg nagyítása:
Lesz idén is béremelés az egészségügyben, és biztosra vehető az intézeti gyógyszerészek, a diplomás ápolók és a szakdolgozói bértábla alján lévők bérének emelése - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának helyettes államtitkára csütörtökön Siófokon, a Magyar Kórházszövetség kongresszusán. Páva Hanna ugyanakkor hangsúlyozta: kormánydöntés kell még az ügyeleti díjak és a nem egészségügyi szakképesítésű egészségügyi dolgozók fizetésének esetleges emeléséhez - írta a kórházszövetség közleményében. A helyettes államtitkár beszámolt arról, hogy a magyar egészségügyben dolgozók körében végzett felmérés alapján 2000-re tehető azon egészségügyi szakdolgozók száma, aki az elmúlt másfél-két évben - elsősorban a béremelés hatására - visszatért az ágazatba. A tárca emellett 1800 visszatérő orvossal számol - áll a közleményben. 1800-ra tehető azon magyar orvosok száma, akik jelenleg külföldön dolgoznak: 800-an tartósan külföldön élnek, 1000-en pedig a közelmúltban távoztak. A közleményben olvasható, hogy Belicza Éva, a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) szakmai vezetője a rendezvényen kiemelte: megkezdték az egységes külső kórház-felülvizsgálati rendszer kiépítését, ez az akkreditációs rendszer 2015 januárjától működik majd. A GYEMSZI azt várja az új rendszertől, hogy nőjön az ellátók és az ellátás biztonsága, illetve javuljon a szervezeti hatékonyság és az ágazat megítélése. Imre László, a GYEMSZI egészségszervezési és finanszírozási főigazgatóságának vezetője közölte: a területi ellátási kötelezettség megállapításánál az utazási idő minimalizálása, a kórházak kiegyenlített terhelése és a szakmák közötti kompatibilitás kialakítása befolyásolta a döntést. Megkerülhetetlennek minősítette a kapacitáselosztás folyamatos javítását, a rendszer "finomhangolását". Dávid Gyula orvos-igazgató a közlemény szerint rámutatott: Magyarországon sok vitát váltott ki az úgynevezett egykapus modell. (Ennek keretében a sürgősségi ellátó helyek garantálják, hogy a beteg sürgősségi osztály érintése nélkül ne juthasson be az intézménybe, vagyis ne "bolyongjon" hosszasan anélkül, hogy megvizsgálnák és ellátnák.) Az első tapasztalatok alapján az egykapus rendszer jól működhet a belgyógyászati bajok sürgős ellátásánál, "megfontolandó" az alapellátási ügyeletet felkeresők és a mentővel érkezők ellátásakor, ám felesleges a traumatológiai, a szülészeti és a gyermekellátási gondok orvoslásánál - jegyezte meg. MTI 2013. április 18., csütörtök
Hírvilág
A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.
Hírvilág
Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.
Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).
Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.
A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.
Az osteoarthritis az egyik legelterjedtebb krónikus betegség világszerte – minden hatodik-hetedik ember érintett és a rokkantság egyik vezető oka. A kórképre a porc fokozatos pusztulása jellemző, amit fájdalom, mozgásképtelenség, izomgyengeség és a mindennapi életvitel tevékenységeinek csökkent képessége kísér.
PharmaPraxis
Keresztmetszeti vizsgálat a patikusok percepciójáról, praxisáról és véleményéről: a Journal of Pharmaceutical Policy and Practice tanulmányának célja az volt, hogy kiderítse, mennyit tudnak a jordániai közvetlen lakossági gyógyszerellátásban dolgozó gyógyszerészek a ChatGPT-ről, és hogyan használják azt munkájukban.
Még egy mérsékelt intenzitású kampány is elősegíti, hogy a cukorbetegek igénybe akarják venni a közvetlen lakossági gyógyszerellátásban dolgozó gyógyszerészek által nyújtott terápiamenedzsment-szolgáltatást.
PharmaPraxis
Multidiszciplináris mentálhigiénés ellátás résztvevőiként a közvetlen lakossági gyógyszerellátásban dolgozó gyógyszerészek jelentős sikereket érhetnek el a mentális betegek állapotának javításában és az ellátás költségeinek csökkentésében.
A csontritkulás kezelésében nemzetközi szinten hiányosságok mutatkoznak, melyek megszüntetésében jelentős lehet a gyógyszerészek szerepe. Az Osteoporosis International című szaklap közleménye azonosítja az osteoporosis kezelését javító gyógyszerészi beavatkozásokat, és értékeli azok hatékonyságát.
Milyen etikai problémákkal küzdenek a gyógyszerészek?
Gyógyszerészeti szervezetek: a gyógyszerészek jelentős része bevezetné a patikai vakcinációt
1.
2.
3.
4.
5.
1.
Gondolat
Üdv nálunk! Van már, aki írja a fekete pontjaid? – Nyomasztás a közoktatásban2.
3.
4.
5.
HOZZÁSZÓLÁSOK
0 hozzászólás