Hírvilág

Az influenza elleni oltás csökkentheti a koraszülések számát

2011. AUGUSZTUS 15.


A terhesség alatt beadott influenza elleni oltás úgy tűnik, valamennyire megvéd a koraszüléstől és az alacsony születési súlytól.

Amerikai kutatók közel 4200 szülés adatait nézték át a 2004 júniusa és 2006 szeptembere közötti időszakból Georgia állam területén. Nagyjából 15 százalékuk kapott influenza elleni védőoltást a terhesség ideje alatt. Azoknak, akik megkapták az oltást és a várható influenzaszezon alatt szültek, 40 százalékkal kisebb eséllyel szültek a 37. hét előtt.

„A hatás jelentős az influenzajárvány idején, és minél erőteljesebb a betegség terjedése, annál nagyobb fontossága” – mondta a tanulmány vezetője, Saad B. Omer, az Emory Egyetem Közegészségügyi karának professzora. A gyengébb járványok idején a beoltott nők 56 százalékkal kisebb arányban adtak életet idő előtt gyermeküknek. A csúcsszezon idején ez az arány 72 százalék volt. A PLoS Medicine május 31-i számában megjelent tanulmány összefüggést talált a vakcina és a kisebb méretű magzatok születési aránya között (kisebb súly, fejkörfogat és testhossz), de ez csak a csúcsidőszakra volt jellemző.

Az influenzaszezonon kívüli időszakban a kutatók nem találtak kapcsolatot a védőoltás és a koraszülés között. Ez megfelelt várakozásaiknak, és alátámasztja azt a hipotézisüket, hogy a hatás ténylegesen az oltásnak tudható be. Azt azonban kihangsúlyozták, hogy az eredmények csupán összefüggést bizonyítanak, nem közvetlen ok-okozati kapcsolatot.

A terhesség alatti fertőzések befolyásolhatják a magzat növekedését és fejlődését. A légzőszervi megbetegedések, különösen a tüdőgyulladás alacsony születési súlyt és nagyobb koraszülési kockázatot jelent. Az influenza a terhes nőkre kiemelten veszélyes, mert könnyebben súlyosbodhat az állapotuk és meghalhatnak. „Egy sor bizonyíték van arra, hogy az influenza a terhes nők esetében sokkal súlyosabb, mint az ugyanolyan korú nem terhes nőknél” – mondta Saad.

A terhesség vége felé a nők tüdőkapacitása csökken, a szívnek is keményebben kell dolgoznia, hogy a magzat keringését is támogassa. Az immunrendszer baja is meggyűlhet a betolakodó kórokozókkal. Egy bangladesh-i nők körében végzett kutatás kiderítette, hogy a terhesség során beadott vakcina később a már megszületett gyermeket is megvédte a fertőzéstől. Mindezekkel együtt világosan látszik, hogy akik az influenzaszezon alatt várandósak, be kellene, hogy oltassák magukat - mondta el Dr. Siobhan Dolan, a March of Dimes tanácsadója, az Albert Einstein Főiskola szülész-nőgyógyász adjunktusa. „Ez a tanulmány gyarapítja a bizonyítékok sorát arra nézve, hogy milyen előnyös az oltás mind a koraszülés, mind az alacsony születési súly megelőzése szempontjából” – mondta Dolan.

Forrás: Medipress


Kapcsolódó anyagok: LAM (Lege Artis Medicinæ) - 2011;21(02) A várandósok influenzaoltása és a 2009. évi influenza A-vírus H1N1-pandémia tapasztalatai Magyarországon




Az összes influenza vírustörzs ellen védhet a teszt oltóanyag




Nem bíznak az emberek az influenza elleni oltásokban




LAM (Lege Artis Medicinæ) - 2010;20(10) A H1N1-vakcinák immunogenicitásának nemzetközi vizsgálatai





HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Kapcsolódó anyagok

Gondolat

Münchhausen báró és az ő szindrómája

Karl Friedrich Hieronymus von Münchhausen báró, német katonatiszt, akinek neve a nagyotmondással forrott össze, 295 éve, 1720. május 11-én született.

Agykutatás

A stroke új kezelése

Kutatók egy új terápiás eljárást ismertettek, mellyel csökkenthetőek az agyi infartus okozta károsodások, az elhalt idegek újra növekedhetnek, a kiesett működések helyreállhatnak. Ráadásul az eddigiekkel szemben „a terápia hosszú idővel a stroke után is hatékony” - állítja Gwendolyn Kartje, a cikk első szerzője.

COVID-19

A SARS-CoV-2-re adott antitest válasz COVID-19 betegekben

A SARS-CoV-2 vírus fertőzés kapcsán még nem ismerjük pontosan a szervezet antitest válaszát, illetve az antitestek kimutatásának klinikai értékét sem tudjuk még felmérni.

Egészségpolitika

Oltásellenesség - a 10 legnagyobb egészségügyi veszély egyike

Az Egészségügyi Világszervezet (World Health Organization, WHO) újabb 5 éves tervében összegyűjtötte az egész világot érintő egészségügyi veszélyeket. A lista az oltásokkal megelőzhető fertőzések elterjedésétől a gyógyszereknek ellenálló kórokozókon és a túlsúlyon át a környezetszennyezésig és a klímaváltozásig számos komoly és sürgős megoldásra váró problémát ölel fel. Ezzel közel egy időben, Amerikában több mint 26 ezer iskolásnak nem engedték meg az iskolakezdést, mert nem voltak beoltatva. Magyarországon a védőoltási rendszer szinte egyedülálló.

Hírvilág

Az MMR-védőoltás és a lázas rohamok összefüggése

Az MMR (kanyaró-mumpsz-rubeola) védőoltást követően a lázas rohamok számának aránya növekszik, viszont nem világos, hogy ez az arány a rohamok egyéni vagy családi története, a születés körüli tényezők vagy a szociális-gazdasági helyzet alapján változik-e.