Hírvilág

Az élettel való elégedettség véd az alkoholizmustól

2011. AUGUSZTUS 15.

Szöveg nagyítása:

-
+


A Göteborgi Egyetem kutatása szerint azoknak a nőknek, akik elégedettek az életükkel, és igyekeznek tartalmasan eltölteni a szabadidejüket, kevesebb problémájuk van az alkohollal. Svédországban a nyolcvanas évek közepe óta fut „A nők és az alkohol Göteborgban” című vizsgálat. Ezt a témát járta jobban körül doktori disszertációjában Christina Andersson karriertanácsadó, aki a nők életstílusa és alkoholfogyasztása közti összefüggést vizsgálta. Ennek keretében 851 nőt kérdezett ki életük olyan részleteiről, mint munkájuk, szabadidős elfoglaltságaik, részük a házimunkában, önmagukra fordítható idejük, és mindezekkel való elégedettségük. „Az alkoholfüggőség, a nagymértékű szeszfogyasztás és az alkalmankénti italozgatás is azokra volt a legjellemzőbb, akiknek ugyan van idejük saját magukra, mégsem tudják azt tartalmasan eltölteni. Akik azonban elégedettek életükkel, akkor is kevéssé vannak kitéve ennek a veszélynek, ha nincs lehetőségük saját magukkal foglalkozni” – mondta Andersson. A kutatás azt is kimutatta, hogy azok között alakul ki leginkább alkoholizmus, akik azért isznak, hogy jobban meg tudjanak birkózni problémákkal, és akik gyakran illetve egyedül poharazgatnak. Ők azok is, akik a leginkább tisztában vannak e viselkedés társadalmi hatásaival. Az eredmények rámutattak, hogy a nőknek speciális italozási szokásaik vannak, amelyek megelőzésére fontos lenne lépéseket tenni. „Ezen viselkedésformák megismerésével talán ötleteket kaphatunk arra, hogyan építsük fel a megelőző stratégiát amellett, hogy figyelembe vesszük az egyéni tényezőket is” – véli Andersson. Forrás: Medipress Kapcsolódó anyagok: Az alkoholizmus globális választ igényel

LAM (Lege Artis Medicinae) - 2009; 19(11) A semmivallás emberáldozatai

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Egészségpolitika

Őrségváltás a MOK élén

Kapócs Gábor interjúja Álmos Péterrel, a MOK frissen megválasztott és a leköszönt elnökével, Kincses Gyulával. A MOK két vezetője beszél a kamara elmúlt 4 évéről, a sikerekről és kudarcokról. Beszámolnak a vezetőség előtt álló feladatokról, a társkamarákkal való kapcsolatokról, a közeljövő terveiről és feladatairól. Az interjúban szóba kerül a kormányzattal való viszony is.

Hírvilág

BIDF 2024

Január 27-én vette kezdetét az ország legnagyobb látogatószámú független nemzetközi filmfesztiválja, a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál, a BIDF. A tizedik évfordulóját ünneplő fesztivál a világ legrangosabb dokumentumfilmjeinek versenye. Az eseménynek minden évben van egy tematikus szlogenje, ami köré csoportosulnak a beválogatott filmek. Az idei szlogen egy kérdés: „A te tíz éved hogy telt?” Az önreflexióra szólító kérdésre a válaszok a filmekben rejlenek.

Hírvilág

„Y” – egy betű, ami emberi sorsokat borított meg pár nap leforgása alatt

KUN J Viktória

Talán az olimpiák történetének legsúlyosabb és legméltatlanabb botrányát eredményezte két bokszoló ügye. A küzdőtéren a sportolók helyett az orvostudomány, a különböző kultúrák, a sportetika és leginkább a politika összecsapása zajlik. Megkérdeztük dr. Melegh Béla genetikus professzort és dr. Sándor Judit bioetikust, mit gondolnak ők a rendkívüli helyzetről, illetve az egész probléma tudományos hátteréről.

Hírvilág

Ahol a szívbetegség kezdődik

A szív- és érrendszeri betegségek vezető haláloknak számítanak világszerte. Általában életviteli tudatossággal megelőzhető kialakulásuk. Ebben a rizikófaktorok csökkentése az elsődleges kulcs: a dohányzás elhagyása, a túlsúly leadása, az egészséges étrendre való átállás, a rendszeres testmozgás bevezetése, az alkoholfogyasztás mellőzése.

Egészségpolitika

„Az egészségügyi adatokkal való visszaélés bűncselekmény”

KUN J Viktória

Az egészségügyi adatok újabb szabályozását is tartalmazza a júniusban elfogadott salátatörvény. A változás az MI alkalmazását segíti, kérdés azonban, hogy a jövőben jobban kiszűrhetőek-e az emberi tényezők - például amiket az elmúlt hónapok politikai botrányainál láttunk.