A szociális funkciók és az életminőség romlása, valamint az alacsonyabb életminőséggel való elégedettség a szorongásos zavarok gyakori velejárói. A nők körében előforduló magasabb gyakoriságot tekintve, kutatási célunk az volt, hogy egy fiatal nőkből álló mintán megvizsgáljuk a szociális fóbia összefüggéseit a vonásszorongással, a perfekcionizmussal, a gyógyszerszedéssel, az énhatékonysággal és az élettel való elégedettséggel. Az adatgyűjtés egy önkitöltéses kérdőív segítségével, közösségi portálok segítségével valósult meg. A mintába 14–35 éves (n = 435, életkori átlag = 27,3 év; szórás = 5,9) fiatal nők kerültek be. A kér­dőív kiterjedt a szociodemográfiai ada­tokra, a gyógyszerszedésre, valamint a pszichológiai háttérváltozókra (Szociális Fó­bia Leltár, Spielberger-féle Szorongás Kér­dőív, Multidimenzionális Perfek­cio­niz­mus Skála, Énhatékonyság Skála, Élettel va­ló Elége­dettség Skála). Korreláció­elem­zés mellett klaszterelemzést végeztünk. A vonásszorongás erősen korrelál a szociális fóbiával, a perfekcioniz­mussal és a gyógyszerszedéssel. A vizsgált változók alapján három klasztert sikerült azonosítani: 1) magas szintű vonásszorongás szociális fóbiával, közepes perfek­cionizmus, alacsony énhatékonyság és élettel való elégedettség; 2) átlag alatti vo­násszorongás szociális fóbia nélkül, magas énhatékonyság és élettel való elégedettség; 3) átlag feletti vonásszorongás közepes szociális fóbiával, magas perfek­cionizmus magas énhatékonysággal és közepes élettel való elégedettséggel. A vizsgálat eredményei azt mutatják, hogy a szociális fóbia jelentősen összefügg nemcsak a személyiség részeként jelen lévő vonásszorongással, hanem az alacsony szubjektív jólléttel és a pszichológiai védőfaktorok hiányával.

A vizsgálat célja: A demens betegek számának növekedése a magyar ellátórendszert is kihívás elé állítja. A tanulmányok zöme a demens embert ápoló családtagok megküzdési terheivel foglalkozik. Az ágazat fejlődése érdekében fontos megvizsgálni a szakosított demens ellátásban dolgozó ápolók pszicho-szociális helyzetét és jellemzőit. Anyag és módszer: A demens ellátásban dolgozó ápolók (n=130) önkitöltős kérdőívet töltöttek ki 2017 januárjában. A vizsgálatban alkalmazott egészségpszichológiai kérdőívek: Élettel való elégedettség, Élet értelme kérdőív, Beck-féle depresszió kérdőív, Vitális kimerültség skála, Freudenberger-féle kiégés kérdőív. Eredmények: Az ápolókra jellemző a túlterheltség, elégedetlenség és a pályaelhagyás gondolata. Magas színtű a kiégés, a vitális kimerültség és a depresszió, melyek együttmozgást mutatnak. A depressziós ápolóknál magasabb szintű a vitális kimerültség: r=0,549, a depresszió és a kiégettség korrelációja: r=0,528. Az élettel való elégedettség ellentétesen korrelál a vitális kimerültséggel: r=- 366. A koherencia és az életelégedettség skála statisztikailag jelentős együttmozgást mutat (r=0,455). Következtetések: Az ápolók veszélyeztetett állapotban vannak. A munkahelyi elégedettség fokozása, az ápolók pszicho-szociális gondozása, a stresszkezelő tréningek alkalmazása elengedhetetlen.

Háttér és célkitűzés - Irodalmi adatok szerint a személyes rehabilitációs célok, illetve az életminőségcélok feltárása javíthatja a rehabilitáció eredményességét. Vizsgálatunk célkitűzése a rehabilitációra kerülő emberek életminőségcéljainak feltérképezése strukturált interjú módszerével, a módszer alkalmazhatóságának vizsgálata. Módszerek - Egymást követően felvett és vizsgálatba vonható, gerincvelő-sérülés miatt első rehabilitációban részesülő személyekkel készítettünk strukturált interjút. Az interjú vezérfonalát az Egészségügyi Világszervezet életminőség-felmérő módszerének generikus, rövid változata, valamint a specifikus fogyatékossági modul képezte. Annak tanulmányozására, hogy módszerünk nem akadályozza-e a vizsgált személyek rehabilitációját, összehasonlítást végeztünk a vizsgálati periódus előtt egymást követően felvett személyek (n=58), illetve a vizsgálatot befejező személyek (n=53) rehabilitációs eredményei között. Erre a célra a Funkcionális Függetlenség Mérést használtuk. Végül az interjúk tartalomelemzését végeztük. Eredmények - Pszichés labilitás, illetve szövődmények akadályozták a részvételt az interjúban 24 esetben, hét személy nem egyezett bele a részvételbe. A 71, vizsgálatban részt vevő személy közül 53 rehabilitációja fejeződött be. Rehabilitációs eredményeik jobbak, mint a kontrollcsoporté, szignifikáns különbség a szociális funkciók tárgykörben volt mérhető. A vizsgálatba vont személyek életminősége a rehabilitáció folyamata alatt elhanyagolható mértékben romlott, az autonómia-tárgykör kismértékben javult, az inklúzió nem változott. A tartalomelemzés alapján életminőségcéljaik között a társas kapcsolatok jelentősége emelkedett ki. Következtetések - Bemutatott eredményeinkkel igazoltuk, hogy a gerincvelősérült emberek életminőségcéljai strukturált interjúk segítségével a rehabilitáció korai stádiumában feltárhatók. A vizsgálat céljából választott életminőségfelmérő módszer az interjúk felvételét jól támogathatja.

Bevezetés - A sclerosis multiplex funkcionális összetevő teszt (multiple sclerosis functional composite, MSFC) a Nemzetközi Sclerosis Multiplex Társaság által ajánlott új, kvantitatív vizsgálati módszer, amely három klinikai dimenzió mérésén alapul: a járás (timed walk test, TWT), a kézügyesség (9 hole peg test, 9HPT) és a kognitív funkció (paced auditory serial addition test, PASAT). Az összetevők számértéke, a Z-érték jellemzi a betegek teljesítményét. Az index alkalmazása a napi gyakorlatban még nem terjedt el. Betegek és módszerek - 2000 márciusától kezdődően öt éven keresztül a Debreceni Egyetem, Orvos- és Egészségtudományi Centrum, Neurológiai Klinika neuroimmunológiai szakrendelésén 17 főből álló (átlagéletkor±szórás: 37,4±10,8 év, betegségtartam: 5,5±4,9 év), járóképes (EDSS±SD: 2,7±1,4), relapsusremisszió kórformájú betegcsoport MSFC-értékeit hasonlítottuk össze a gyakorlatban használt kiterjesztett rokkantsági skála (expanded disability status scale, EDSS) pontszámával. Tizenhárman immunmoduláns (bétainterferon, illetve glatiramer-acetát), egy beteg immunszuppresszív kezelésben részesült (azathioprin), egy beteg esetében pedig a követési idő alatt a betegség szekunder progresszív fázisba ment át, nála a korábbi interferonkezelést mitoxantronra váltottuk. Három, hat, kilenc, 12 és 18 hónap múlva, valamint öt év után kontrolláltuk betegeinket, az így kapott adatokat értékeltük. Eredmények - Az MSFC- és EDSS-érték valamennyi időpontban korrelált. Az MSFC érzékenyebben jelezte a betegek állapotában bekövetkező változást. A 18 hónap alatt szerzett tapasztalatainkat korábban már közzétettük. Hosszú távon a kéz és a láb funkciójának vizsgálata bizonyult érzékenynek a progresszió mérésére. Az irodalmi adatokkal ellentétben tesztjeink nem tükrözték 60 hónap után a kognitív funkció változását. Következtetés - A két skála értékei közötti markáns összefüggés nemcsak rövid, hanem hosszú távon is igazolható. Az egyszerű kivitelezhetőség következtében az MSFC a mindennapi gyakorlatban is alkalmas a sclerosis multiplexben szenvedő betegek neurológiai statusának követésére.

Bevezetés - A sclerosis multiplex összetett funkcionális index (Multiple Sclerosis Functional Composite, MSFC) számítása a Nemzetközi Sclerosis Multiplex Társaság által ajánlott új vizsgálati módszer, amely három klinikai dimenzió mérésén alapul: a járás (timed walk test, TWT), a kézügyesség (9 hole peg test, 9HPT) és a kognitív funkció (paced auditory serial addition test, PASAT) vizsgálatán. Az összetevõk számértéke, a Z érték jellemzi a betegek teljesítményét. Az index alkalmazása a rutingyakorlatban még nem terjedt el. Betegek és módszer - A szerzõk vizsgálatukban a módszer klinikai alkalmazhatóságát értékelték: a Debreceni Egyetem, Orvostudományi és Egészségügyi Centrum, Neurológiai Klinika neuroimmunológiai szakrendelésén egy 17 fõbõl álló, járóképes, relapszáló-remittáló típusú sclerosis multiplexben szenvedõ betegcsoportban (átlag±szórás: életkor: 37,4±10,8 év, betegségtartam: 5,5±4,9 év, EDSS: 2,7±1,4) összehasonlították az MSFC értékét a gyakorlatban használt kiterjesztett rokkantsági skála (Expanded Disability Status Scale, EDSS) pontszámával, valamint a betegek által kitöltött életminõségi tesztek eredményeivel. Tizenöt beteg immunmoduláns kezelésben részesült (béta-interferon, illetve glatiramer-acetát). A kontrollvizsgálatok alkalmával - 0, 3, 6, 9, 12 és 18 hónap múlva - a sclerosis multiplex összetett funkcionális index és a kiterjesztett rokkantsági skála értékeit, valamint a betegek által félévente kitöltött, szubjektív életminõségtesztek eredményeit értékelték. Eredmények - A klinikai összefüggés markáns volt a rokkantságot tükrözõ EDSS és az MSFC között (Spearmanféle korrelációs teszttel a hat idõpontban p=0,03, 0,004, 0,002, 0,004, 0,0008, 0,002; R=-0,54, -0,66, -0,68, -0,65, -0,73, -0,69), ez az eredmény a szakirodalmi adatokkal egyezik. A változást az MSFC-skála érzékenyebben jelezte. A két skálán mért változás mértéke csak 18 hónap után korrelált (p<0,005, R=-0,65). A kéz funkciójának vizsgálata a 9HPT teszttel volt a legérzékenyebb a progresszió elõrevetítésében. Nem volt kapcsolat az életminõségi tesztek és bármely másik módszer eredményei között. Következtetés - A vizsgálat egyszerű kivitelezése miatt a mindennapi gyakorlatban is alkalmas a betegek neurológiai tüneteinek követésére.