Hírvilág

Az élet lehetősége a Marson

2013. MÁRCIUS 13.

Szöveg nagyítása:

-
+

Újabb fúrást hajt végre májusban a Marson a bolygót kutató űrjármű, a Curiosity, hogy megerősítse az első kőzetelemzések most közzétett eredményeit, amelyek szerint a bolygón lehetséges volt a mikrobiális élet. Az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA szakemberei keddi washingtoni sajtótájékoztatójukon jelentették be, hogy a Mars-járó február elején vett kőzetmintájában a többi között kén, nitrogén, foszfor és szén nyomaira bukkantak, azaz olyan kémiai anyagokra, amelyek az élet keletkezésénél fontos szerepet játszanak. A Curiosity a múlt hónapban landolási helyén, a Gale-(Szélvihar-) kráterben vett mintát, olyan erezett és szemcsés üledékes kőzetből, amelynek formáját valaha víz alakíthatta. A víz, amely egykoron a Marsnak ebben a Sárgakés-öböl elnevezésű térségében folyt, valószínűleg iható volt - közölte John Grotzinger, a Curiosity-program vezető kutatója. Az első minta elemzése egyelőre megállt annál, hogy megerősítse a földihez hasonló élethez szükséges szerves anyagok jelenlétét. A tudományos műveleteket a számítógéphiba miatt felfüggesztették, de ezt várhatóan még a héten elhárítják. A következő hónapban is késlelteti majd a kutatást, hogy a Föld és a Mars együttállásának következtében szinte bizonyosan hetekre megszakad a rádiókapcsolat a Mars-járóval. Májusban viszont, miután a kapcsolat helyreáll, a tudósok szerves vegyületek után kutatva egy második lyukat is fúrnak majd a kráter üledékes kőzetébe. David Blake, a Curiosity-projekt vegyi és kőzettani vezető kutatója szerint mindazonáltal, ha nem találnak ilyet, az sem zárja ki, hogy a terület alkalmas az élet kialakulására, mert a mikrobiális anyagcserének nem feltétele, hogy a geológiai környezet szenet tartalmazzon. A NASA 2,5 milliárd dolláros összköltségű, csaknem két évre tervezett Curiosity-programjának célja, hogy kiderítse, létezhettek-e valamikor a Marson mikrobiális életformák kifejlődését lehetővé tévő feltételek. A nukleáris meghajtású Mars-járó augusztus 6-án landolt a vörös bolygón. A szakemberek szerint a kőzet belsejébe hatolás egyfajta időkapszulát nyithat meg, amely 3-4 milliárd évre visszamenőleg engedhet bepillantást a bolygó történetébe. MTI 2013. március 13., szerda

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Idegtudományok

A középkorú agy

SZEMLE eLitMed

A középkor (az emberi élet ötödik és hatodik évtizede) biológiáját eddig kevésbé tanulmányozták az idős koréhoz képest, de napjainkban több tanulmány is arra hívja fel a figyelmet, hogy ekkor az agy öregedésében van egy átmenet, ami előre jelzi az időskorbeli kognitív egészséget, miközben még hatékonyak lehetnek különböző öregedéslassító beavatkozások.

Hírvilág

Hétvégi lapszemle: úttörő demencia-program Szentendrén

LAPSZEMLE eLitMed

Pszichiátriai betegek családi ápolása Geelben, megállíthatatlanul zsugorodó agy, mintavétel lábtörlőkről, szódásszifon és Sokol rádió a demencia ellen. Hétvégi lapszemle – külföldről és itthonról.

Hírvilág

Hétvégi lapszemle: jó dolog idegenekkel együtt élni?!

LAPSZEMLE eLitMed

A boldogság receptje: napi néhány perc kertészkedés, közösségi lakóház, mediterrán diéta, rózsaszín zaj, méltóság az élet végén is. Hétvégi lapszemle – külföldről és itthonról.

Klinikum

Az élet szoftverének átprogramozása

SZEMLE eLitMed

Az elektrogyógyszerek a neuronális jelátvitelt manipuláló eszközökön túlmutatva transzformatív alkalmazásokat ígérnek többek között az ízületi gyulladás és a rák kezelése, vagy a szövet- és szervregeneráció területén is.

Idegtudományok

Videósorozat segíti a stroke-on átesetteket a mindennapi tevékenységekben

SAJTÓKÖZLEMÉNY eLitMed

A SOTE videósorozata a mindennapi élet kihívásaira fókuszál, és olyan tevékenységek egykezes kivitelezését mutatja be, mint a körömlakkozás, vasalás, hajápolás, főzés és még sok minden más.