Hírvilág

Autisták, kiemelkedő vizuális képességekkel

2011. AUGUSZTUS 15.

Szöveg nagyítása:

-
+


Az autista emberek jobban fel tudják fogni a vizuális információkat, mivel agyukat az átlagosnál kevésbé veszi igénybe a gondolatok és cselekedetek kontrollálása – állítja egy új tanulmány. A Montreali Egyetem kutatói szerint a felfedezés magyarázatot adhat arra, hogy az autistáknak miért vannak néha kiemelkedő vizuális képességeik. A vizsgálathoz 26 korábbi kísérletet vetettek össze. A kielemzett tanulmányok tizenöt évet öleltek fel, 357 autista, és 350 egészséges ember bevonásával. „Az elemzés megmutatta, hogy az autisták agya a halánték és a nyakszirt környékén aktívabb, míg az elülső kéregnél kevésbé működik, mint az átlagembereké” – mondta el a kutatás egyik munkatársa, Fabienne Samson. A két előbbi terület felelős a minták és a tárgyak észleléséért, míg az elülső agykéreg a tervezésben és a döntéshozatalban játszik nagy szerepet. A felfedezés „az első pszichológiai megerősítése annak, hogy ezeknek az embereknek egyik fő jellemzőjük a kiemelkedő észlelési képesség” – véli Dr. Laurent Mottron, a kutatás másik résztvevője. –„Most már meglehetősen jól tudjuk, hogyan működik az autizmus, ami hozzásegíthet az érintettek kognitív fejlesztéséhez, hogy megkönnyítsük számukra a tanulást, az emlékezést és a döntéshozatalt.” A tanulmány szerint a kutatási eredmények azt mutatják, hogy az autista agy a kognitív információkat is elég jól fel tudja dolgozni, ha a vizuális részekért felelős terület megtanulja átvenni az elülső agykéreg szerepét is. Az eredmények új utakat mutathatnak a betegség kutatásában. Az elemzés a Human Brain Mapping című szaklap április 4-i számában jelent meg. Forrás: Medipress Kapcsolódó anyagok: Autizmus meghatározása MRI-vel

Nő az autizmus kockázata az egymáshoz túl közel eső szülések esetében

Autizmushoz vezethet egy újonnan felfedezett fehérje mutáció

Az énkép zavara az autistákban

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Egészségpolitika

Nihil faciendum?

KAPÓCS Gábor

A közelmúltban elképesztő képek jelentek meg a hazai sajtóban egy határszéli szociális otthon ágyipoloska-fertőzöttségét bemutatva. A tudósítások egyöntetűen arról szóltak, hogy az elmúlt időszakban az ágyipoloskák az otthon különböző épületeiben, lakószobáiban általánosan elterjedtek, így a bemutatott jelenség valójában több száz ott élő (és dolgozó) ember életét keseríti meg, és már huzamosabb ideje. Nem csupán megkeseríti mindennapjaikat, hanem egészségüket is veszélyezteti. Mert az ágyi poloska (Cimex lectularius) a vérszívó poloskák családjába tartozva elsősorban emberek vérével táplálkozik, így súlyos betegségek terjesztője is lehet.

Egészségpolitika

A politika érdemben nem foglalkozik az egészségüggyel, helyi szinten ugyanakkor nagyon is

KUN J Viktória

Hogyan lehet szétverni egy régió egészségügyi „fellegvárait” néhány év alatt? – interjú prof. dr. Barkai Lászlóval.

Hírvilág

Lipoprotein(a) – Az észrevétlen veszély

Magyarországon és világszinten is kiemelkedő a szív- és érrendszeri betegségekben szenvedők száma: a magyar lakosság körében csaknem minden második esetben szív- és érrendszeri megbetegedés a halálok .

Hírvilág

Várják a jelöléseket és a szavazatokat az Év Gyógyszerésze és Kedvenc Patikám díjakra

Budapest, 2024. március 7. – A Magángyógyszerészek Országos Szövetsége, a Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság közreműködésével, 2011 óta minden évben meghirdeti e gyógyszerészeknek és patikáknak szóló díjakat. Mindenki jelölhet és szavazhat a szerinte legjobbnak tartottakra a www.evgyogyszeresze.hu oldalon.

Hírvilág

„Prof. Dr. Romics László Akadémikus Emlékére”

A „Prof. Dr. Romics László Akadémikus Emlékére” alapítványt ifj. dr. Romics László, az alapítvány névadójának fia alapította 2015-ben. Szándéka, hogy ápolja Romics professzor emlékét úgy, hogy a Magyarországon dolgozó, magyar állampolgárságú, 40 éven aluli orvosokat és kutatókat támogatja. A pályázat célja a klinikai gyógyítás, vagy orvosi tudományos kutatás területén dolgozók kiemelkedő tudományos tevékenységének elismerése.