Hírvilág

Átadták a Talentum-díjat

2013. JÚNIUS 16.

Szöveg nagyítása:

-
+

Segíteni, támogatni és útjukra indítani a tehetségeket a jövő érdekében tett fontos beruházás - mondta Kaposi József, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) főigazgatója az idén először odaítélt Talentum-díj átadásakor pénteken Budapesten. Szabó Attila pécsi gimnazista a tudomány, Kalányos Melinda általános iskolai diák művészet és Valkusz Máté középiskolás tanuló sport kategóriában vehette át a Nemzeti Tehetség Program Talentum-díját az OFI főigazgatójától. Kaposi József köszöntőjében reményét fejezte ki, hogy a díj megerősítést ad a fiataloknak és a társadalomnak abban, hogy érdemes támogatni a tehetségeket. Hozzátette: a diákok mellé azonban kell egy tanár, szülő, hozzátartozó, mert a tehetség csak akkor tud kibontakozni, ha támogató segítséget is kap. A Nemzeti Tehetség Program azt tűzte ki célul, hogy felkutassa és menedzselje az arra érdemeseket. A program pályázataira idén 2,3 milliárd forintot fordítanak, a programok egy része olyan tehetségkutató-verseny, amely már régóta "a köztudatban van" - mondta Kaposi József. A főigazgató hangsúlyozta, a pályázati program a határon túli fiatalokat is segíti, és nem csak a köznevelési rendszerben, de a felsőoktatásban is. A kiválasztásról szólva elmondta, a fiatalokat egy úgynevezett tehetségkataszterből választották ki, és szempont volt a hazai versenyek eredményei mellett a nemzetközi megméretés is. Szabó Attila fizikában, Kalányos Melinda vers- és mesemondásban, Valkusz Máté pedig teniszben bizonyult a legjobbnak az öttagú zsűri szerint. A díjazottak egy-egy kisplasztikát vehettek át. A Talentum-díjat idén májusban alapította az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelési oktatási államtitkársága és háttérintézménye, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet. A zsűri tagjai Hoffmann Rózsa köznevelésért felelős államtitkár, Kaposi József, Trokán Nóra színművész, Horváth Gyula egyetemi adjunktus, a Masat-1 projektmenedzsere és Benedek Tibor olimpiai bajnok vízilabdázó, szövetségi kapitány voltak. MTI 2013. június 14., péntek

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Karikó Katalin és a végjátékot megváltoztató mRNS-oltás

A Nobel Alapítvány bejelentette, hogy ez évben Karikó Katalinnak és Drew Weissmannek ítéli az idei orvosi és fiziológiai Nobel-díjat, a Covid-oltásokat megalapozó módosított mRNS-technológia kifejlesztéséért.

Gondolat

Amikor egy elítélt nagyobb segítség, mint a pszichológusod – Helyreállító igazságszolgáltatás Franciaországban

FILMKRITIKA eLitMed

Jeanne Herry Az arcuk mindig előttem lesz című filmje feltérképezi, hogy traumatizált áldozatok és szorongó elítéltek hogyan segíthetik egymás továbblépését a mediáció segítségével. A 2023-ban készült filmet június 6-tól játsszák a magyar mozikban.

Hírvilág

Richter Anna Díj - Fiatalok a mentális és fizikai jólétért

A Richter Anna Díj közönségszavazásán több mint tízezer szavazó vett részt. A Richter összesen 24 millió forinttal támogatja a nyertes csapatokat innovatív projektek megvalósításában.

PharmaPraxis

Lecsapott a gyógyszeripar a magyar kutatók fejlesztésére

SAJTÓKÖZLEMÉNY eLitMed

Az ELTE kutatóinak 2023-ban Innovációs Díjat is elnyerő, a korábbiaknál jóval pontosabb fehérjeszerkezet-meghatározó módszerét fogják alkalmazni.

PharmaPraxis

Fogamzásgátló szolgáltatások patikában, patikus által

SZEMLE eLitMed

Az USA egyes államaiban 2013 óta gyógyszerészek is írhatnak fel hormonális fogamzásgátlót. Mik a tapasztalataik azoknak a patikusoknak, akik bevezették a szolgáltatást?