Áprilistól büntetnek is
2012. MÁRCIUS 05.
2012. MÁRCIUS 05.
Szöveg nagyítása:
Két hónap alatt mintegy tízezer helyen vizsgálták az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) munkatársai a nemdohányzók védelméről szóló, január elsején életbe lépett törvény szigorításainak betartását; az ellenőrzések során több mint félezer helyen találtak különböző hiányosságokat. Az ÁNTSZ által eljuttatott adatok szerint január 2. és február 26. között 10.236 ellenőrzést végeztek. Az 583 kifogásolt helyből a legtöbb szabálytalanságot (170) szórakoztató-vendéglátóipari egységben fedezték fel. Emellett 143 közforgalmú intézményben, 141 munkahelyen, továbbá 50 közoktatási, gyermekjóléti, gyermekvédelmi intézményben és 46 egészségügyi szolgáltatónál is találtak hiányosságokat. A több mint ötszáz kifogásolt egységből 344 helyen volt szükség hatósági intézkedésre, annak csaknem harmada (108) szórakozóhelyet érintett. Az ÁNTSZ honlapján olvasható tájékoztatás szerint: "ha a hatóság olyan jogsértést, kötelezettségszegést észlel, amely helyszínen orvosolható, erre végzésben hívja fel az érintett figyelmét és kötelezi a jogszabályban foglaltak betartására. Ezen esetben az ilyen helyeken számítani lehet arra, hogy 2012. áprilisától ismételt ellenőrzésre kerülhet sor". Demjén Tibor, az Országos Egészségfejlesztési Intézet (OEFI) Dohányzás Fókuszpontjának vezetője az MTI-nek pénteken elmondta, egy hete működik az a telefonos vonal, amelyen a nemdohányzók védelméről szóló törvény előírásainak betartásával kapcsolatos lakossági észrevételeket várják, továbbá a dohányzásról való leszokásban nyújtanak segítséget. A 06-40/200-493-as telefonszámot mostanáig néhány százan hívták, közülük nagyjából fele-fele arányban voltak a dohányzásról való leszokáshoz segítséget kérő, illetve a szabályszegést bejelentő hívások - közölte. A fókuszpont vezetője kifejtette: egy automata rendszer egész napon át a dohányzásról való leszokáshoz nyújt információkat. Munkaidőben, 9-14 óra között, ügyintézők fogadják a hívásokat, akik egyrészt szintén segíthetnek a leszokásban, de ezen felül a szabályszegésekről szóló bejelentéseket is rögzítik. Demjén Tibor azt mondta: több közforgalmú intézményből és közterületről is tettek már bejelentést, ahol a tiltás ellenére rágyújtottak, de olyan is volt, aki azt tett szóvá, amikor egy kávézóban a pincért arra kérte, hogy a dohányzó vendéggel oltassa el cigarettáját, a pincér azt válaszolta: áprilisig türelmi idő van. Demjén Tibor ennek kapcsán kiemelte: a szigorítás január elsejével hatályba lépett, ám attól, hogy egyelőre nem büntetnek, a jogszabályt be kell tartani. Ezért az ilyen jellegű bejelentéseket továbbítják az ÁNTSZ-nek, amely ezt követően hivatali ellenőrzést tarthat a helyszínen. A fókuszpont vezetőjének közlése szerint a www.leteszemacigit.hu honlapot is továbbfejlesztették. A honlapon kikereshető például a lakóhelyhez legközelebbi, a leszokást segítő rendelés, a fórum rovatban szakértők válaszolnak a kérdésekre, továbbá a nemdohányzók is számos információt találhatnak arról, hogy kollégájuknak, barátjuknak, házastársuknak miként tudnak segíteni a leszokásban. Demjén Tibor azt mondta, a hátralévő kevesebb mint egy hónapos türelmi időben felmérik a lakosság véleményét a szigorított szabályozásról. Március második felében több egyeztetés is lesz, hogy áttekintsék a törvény esetlegesen életszerűtlen pontjait, az életbe lépése óta felmerült kérdéseket, mint például az elektromos cigaretta előtérbe kerülését - mondta. MTI
Hírvilág
A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.
Hírvilág
Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.
Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).
Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.
A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.
Újabb hat SMA-beteg gyermek kap állami finanszírozással génterápiás kezelést
Zombor: Bizonyítanunk kell, hogy nem pénztemető az ágazat
1.
2.
3.
4.
5.
Egészségpolitika
Hadiállapotként kezeli és így is reagál a kormány az egészségügy „rendezésére”1.
2.
3.
Mesterséges intelligencia
A legújabb, MI által asszisztált robotsebészet megérkezett Magyarországra4.
Orvoslás és társadalom
Különleges nap halmozottan sérült gyermekeket nevelő szülők számára a Bükki Nemzeti Parkban5.
HOZZÁSZÓLÁSOK
0 hozzászólás