Hírvilág

Állandó bázist telepített a Katolikus Karitász a horvát-szlovén határra

2015. OKTÓBER 27.

Szöveg nagyítása:

-
+

Állandó bázist telepített a Katolikus Karitász a dobovai ideiglenes befogadóállomásra, ahol önkéntesei éjjel-nappal segítik a Horvátországból Szlovéniába érkező bevándorlókat - tájékoztatta a segélyszervezet sajtószolgálata kedden az MTI-t. A határon felállítottak egy három részre osztható, fűtött, ágyakkal felszerelt, orvosi ellátásra és pihenésre egyaránt alkalmas sátrat, amelyben elsősorban a várandós és a kisgyermekes nőket látják el, valamint két különálló, fűtött sátrat, ahol szociális segítséget nyújtanak. A segélyszervezet önkéntesei így "a helyzethez képest professzionális körülmények között tudják biztosítani" a menekültek ellátását - olvasható a közleményben. Az egészségügyi ellátás biztosítását a szlovén egészségügyi minisztérium engedélyezte a segélyszervezet önkéntes orvosainak - írták. Hozzátették: a Katolikus Karitász már korábban felajánlotta segítségét a horvát és a szlovén karitász szervezeteknek, amelyek a hét végén jelezték, hogy a dobovai gyűjtőponton szükségük lenne a magyar szervezet munkájára. MTI 2015. október 27., kedd

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Gondolat

Asszisztált öngyilkosság és eutanázia az európai kultúr- és jogtörténetben

SZEMLE eLitMed

Napjainkban igen intenzív érdeklődés övezi az egyes életvégi döntési alternatívákat, azok fokozatos legalizálásának lehetünk tanúi világszerte. A köznyelv jellemzően az eutanázia szót használja, de mit is takar az eutanázia jogintézménye?

Ember és környezet

Sokat tanulnak a gyerekek a növényekről és az állatokról, de alig van kapcsolatuk a természettel

SAJTÓKÖZLEMÉNY eLitMed

Ha a gyerekek nem tapasztalják meg első éveikben, milyen jól érezni magunkat a természetben, később sokkal nehezebben tudnak kapcsolatba kerülni a természettel.

Hírvilág

„A nők egészsége” – VI. Szekszárdi Hypertonia Napok 2024. november 29–30-án

KONFERENCIA eLitMed

A sokak által kedvelt állandó LAM-rovat, A nők egészsége fog „megelevenedni” Szekszárdon 2024 november végén egy akkreditált, interdiszciplináris konferencia keretében.