Hírvilág

"A többség velünk van": küzdelem a dohányzás ellen

2011. DECEMBER 13.

Szöveg nagyítása:

-
+

A hatodik, egyben legnagyobb népegészségügyi kampányát indította el, ezúttal a nemdohányzók védelmében az egészségügyi államtitkárság - jelentette be Szócska Miklós államtitkár keddi, budapesti sajtótájékoztatóján. A civil, az ipari és az államigazgatási szféra együttműködésével szervezett akció célja, hogy felhívják a figyelmet a nemdohányzók védelméről szóló törvény január elsején életbe lévő szigorítására, amely szerint egyebek mellett a zárt légterű helyiségek többségében tilos lesz a dohányzás. Az egészségügyért felelős államtitkár elmondta: a kampány menetét a neszivj.postr.hu oldalon lehet követni, ott az aktuális információk mellett parlamenti képviselőkkel, illetve hírességekkel készített interjúkkal fogják megerősíteni üzenetüket, mely szerint nem egyszerűen tiltani akarnak, hanem azt próbálják elérni, hogy minél többen hagyják abba, illetve el se kezdjék a dohányzást. Szócska Miklós utalt arra, hogy bár a szabályozás szigorításának korábban több ellenzője is akadt, a közvélemény-kutatások azt mutatják, ez az ügy társadalmi támogatottságot kapott. "A többség velünk van" – fogalmazott. Magyarországon 18 percenként hal meg valaki a dohányzás következtében, évente pedig harmincezren veszítik életüket valamilyen, dohányzással összefüggő betegségben – hangsúlyozta az államtitkár, hozzátéve: a tüdőrákos megbetegedések 90-95 százaléka, míg az összes rákos megbetegedés 30-35 százaléka vezethető vissza a dohányzásra. A felnőtt férfiak több mint 32 százaléka, míg a felnőtt nők mintegy 23 százaléka dohányzik. Emellett viszont egyre nagyobb probléma, hogy Magyarországon is egyre fiatalabb korban kezdik el az emberek a dohányzást. A sajtótájékoztatón bemutatták a kampány két televíziós hirdetését, amelyekről az államtitkár azt mondta: azokban "több energia és több provokáció van, mint az elmúlt húsz év összes népegészségügyi reklámfilmjében". Demjén Tibor, az Országos Egészségfejlesztési Intézet Dohányzás Fókuszpont vezetője kifejtette: a most induló kampány egyik legfontosabb célja, hogy az emberek tudjanak a változásról, tudjanak arról, hogy januártól a közforgalmú, zárt légterű helyek többségében, az egészségügyi szolgáltatók és közoktatási intézmények területén pedig a szabad levegőn is tilos lesz a dohányzás. Ennek érdekében a korlátozás által érintett helyeken figyelmeztető táblákat helyeznek el. Ezeken a tiltás mellett feltüntetik annak a honlapnak a címét, illetve azt a telefonszámot is, amelyeken a szakemberek a dohányzásról való leszokásban nyújtanak segítséget. A telefonszámon azt is jelezni lehet, ha valaki valahol szabályszegést tapasztal. A népegészségügyi szakigazgatási szervek a három hónapos türelmi idő alatt is fokozott ellenőrzéseket végeznek, de ekkor még csak figyelmeztetnek. Április elsejétől viszont szabályszegés esetén bírságot is kiszabhatnak, ez magánszemélyek esetében 50 ezer forintig, intézmények esetében viszont 1 milliótól 2,5 millió forintig terjedhet – mondta Demjén Tibor. A Dohányzás Fókuszpont vezetője kérdésre válaszolva azt is elmondta: miután a kampány lényege is ez, számolnak azzal, hogy visszaesik a dohánytermékek forgalma, de ezzel párhuzamosan a dohánytermékek jövedéki adója emelkedni fog, így a költségvetésben ez nem okoz majd hiányt. MTI

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Egészségpolitika

Van, ahová hajnali 3-kor érkeztek a revizorok

KUN J Viktória

A blokkolóórák után most már személyesen ellenőrök is figyelik, ki tartózkodik a kórházakban. Ki dolgozik, ki fekszik a kórházi ágyakon, és hogyan használják például a diagnosztikai képalkotókat. Bármely nap és a nap bármely órájában érkezhet a mobilegység. Figyelnek, ellenőrzik, leleplezik, „lógnak”-e az egészségügyben dolgozók.

Egészségpolitika

Alapvetően alakulhat át a gyógyszerhozzáférés - Interjú Molnár Márkkal

KUN J Viktória

„A beteg egyre gyakrabban találkozik majd azzal, hogy amikor a támogatott, és eddig viszonylag olcsó készítményéért bemegy a patikába, a korábbi óriási választékból csak egy-kettő maradt, aztán már egy sem. Az utóbbi egy évben jelentősen megnőtt az ellátási problémák száma és súlyossága, és az is érezhető, hogy a háttérben meghúzódó okok tendenciózusak” – nyilatkozta az eLitMednek Molnár Márk egészségügyi közgazdász, gyógyszerpiaci szakértő, aki beszélt a gyógyszerellátás múltjáról, jelenéről és jövőjéről is.

Egészségpolitika

Nihil faciendum?

KAPÓCS Gábor

A közelmúltban elképesztő képek jelentek meg a hazai sajtóban egy határszéli szociális otthon ágyipoloska-fertőzöttségét bemutatva. A tudósítások egyöntetűen arról szóltak, hogy az elmúlt időszakban az ágyipoloskák az otthon különböző épületeiben, lakószobáiban általánosan elterjedtek, így a bemutatott jelenség valójában több száz ott élő (és dolgozó) ember életét keseríti meg, és már huzamosabb ideje. Nem csupán megkeseríti mindennapjaikat, hanem egészségüket is veszélyezteti. Mert az ágyi poloska (Cimex lectularius) a vérszívó poloskák családjába tartozva elsősorban emberek vérével táplálkozik, így súlyos betegségek terjesztője is lehet.

Egészségpolitika

Az egészségügy vergődik a túlzott centralizáció és a pénzhiány miatt

Interjú Sinkó Eszterrel, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központ egészségügyi közgazdászával. Meglátása szerint az egészségügy jelenleg „betegelhárító üzemmódban” dolgozik, zajlik az összeomlása.

Hírvilág

Test és lélek kapcsolata

Kónya Ilona klinikai szakpszichológus a daganatos megbetegedések, köztük az emlődaganat kialakulásának lélektani vonatkozásait, pszichológiai hatásait és az onkopszichológiai tudományág feladatait vizsgálja.