Hírvilág

A tea csak önmagában, a kávé tejjel is szívet védő hatású

2011. AUGUSZTUS 15.

Szöveg nagyítása:

-
+

Angliában, ahol a teát hagyományosan tejjel isszák, nagy botrányt okozott az a tudományos eredmény, hogy a teához öntött tej fölfüggeszti a kedvelt ital szívet- és érrendszert gyógyító hatását és ezt a hírt megint megerősítették. Európában és az Egyesült Államokban viszont sokakat lelkesítenek azok az új közlemények, amelyek szerint a kávé feketén vagy tejjel egyaránt jót tesz az egészségnek.

Az első európaiak (portugál utazók) Japánban kóstoltak bele a teába és a teázás társadalmi élvezetébe 1560 táján. Megindult a tealevél importja és a gazdag franciák, hollandok körében is népszerű lett a teaivás. Az angol teázás valójában úgy kezdődött, hogy 1661-ben a portugál Braganza Katalin lett II. Károly, Anglia, Skócia és Írország királyának felesége és akkoriban a tea már kedvelt ital volt Portugáliában.

A szigetországban hamar elterjedt a teázás, a divatos „délutáni teát” általában 3-5 óra között fogyasztották. Angliában a teát tejjel itták: a csészékbe először a hideg tejet öntötték, nehogy a finom porcelán a forró teavíz miatt sérüljön. Ilyen tejes teából ma is jó néhányat megisznak otthon, munkahelyen, társaságban; statisztikák szerint az Egyesült Királyság polgárai naponta 150 millió csésze teát öntenek magukba.

A teázás nem csak élvezet, hanem - epidemiológiai vizsgálatok szerint - igen egészséges is. Állatkisérletek azt mutatták, hogy a tea fogyasztása a legkülönbözőbb rosszindulatú daganatok megelőzésére alkalmas. A tea kedvező tulajdonságát elsősorban erélyes antioxidatív hatásával magyarázzák.

Hollandiában a vizsgált személyeknek az a harmada halt meg legkisebb arányban infarktusban vagy agyi érkatasztrófában, amelyik a legtöbb teát fogyasztotta. Rotterdamban az aorta elmeszesedése ott volt a legkifejezettebb, ahol a legkevesebb tea fogyott. Amerikai adatok is vannak: a Boston Area Health Study résztvevői között a szívroham kockázata csaknem feleakkora volt abban a csoportban, amelyiknek tagjai naponta legalább egy csésze teát megittak, azokhoz képest, akik egyáltalán nem teáztak.

Az angol polgárokat, akik átfagyott kezüket a gőzölgő tejes tea bögréjével melegítették, néhány éve hideg zuhanyként érintette az a német tudományos hír, mely szerint a tea kedvező biológiai hatását a tej egyszerűen megszünteti.

Berlinben a Charité kórház kutatói 16, egészséges hölgynek adtak fél liter fekete teát, tejjel vagy anélkül, illetve kontrollként forró vizet. A teázás előtt és után, a felkaron mérték az áramlás közvetítette értágulatot. Az artériás véráramlás a Darjeeling tea megivása után jelentősen fokozódott, míg a tejes tea ezt a kedvező hatást gyakorlatilag teljesen fölfüggesztette.

Egy patkányok erein végzett állatkisérletes vizsgálat is ugyanezt igazolta, hasonlóképp az izolált sejtek vizsgálata. A tejben lévő kazein a teában lévő katekinekhez kötődve gátolta a népszerű ital jótékony hatását. Angliában Andrew Steptoe professzort is megkérdezték ezzel kapcsolatban, aki igyekezett megnyugtatni a közvéleményt, hogy legalább 200 bioaktív anyag van a teában és a tej egyáltalán nem bizonyos, hogy ezeket mind inaktiválja.

Idén aztán az angol tudomány egyik fellegvárában, Oxfordban is megerősítették a korábbi, német eredményeket. Ötféle fekete teához adtak sovány, félzsíros vagy zsíros tejet. Mindegyik tej erélyesen kioltotta mindegyik tea antioxidáns hatását. Különösen a sovány tej bizonyult végzetesnek a szervezetet a teában lévő, védő hatású gyökfogókra.

A kávétól sokáig mindenkit óvtak, arra hivatkozva, hogy emeli a vérnyomást, gyorsítja a szívműködést, és ezzel árt az ereknek és a szívnek. Aztán jött a kellemes meglepetés. Nemrég 24 év után értékelték az amerikai ápolónőkön végzett megfigyeléseket. Csaknem százezer hölgy adatai azt mutatták, hogy azok, akik naponta legalább négyszer kávéztak, 20 százalékkal ritkábban kaptak agyi katasztrófát, mint azok, akik nem kedvelték ezt az italt.


Arthur L. Klatsky kaliforniai kardiológus és munkatársai azonban ez év márciusában arról számoltak be egy kardiológiai, táplálkozástani, fizikai aktivitással és anyagcserével kapcsolatos konferencián, hogy azok, akik naponta négynél több csésze kávét ittak, 18%-kal kisebb eséllyel kerültek kórházba szívritmuszavar miatt, függetlenül a nemtől, az etnikai hovatartozástól és a dohányzástól. Bár a kávéban számos hatóanyag van, amely felelős lehet ezért a hatásért, az a tény, hogy a kizárólag koffeinmentes kávét fogyasztók körében nem mutatkozott a védő hatás, arra utal, hogy a védő hatás a koffeinnek köszönhető.


Az infarktus miatt kórházba bevitt svéd férfiak közül is azok haltak meg a legritkábban, akik évtizedek óta minden nap elfogyasztották 4-5 kávéjukat – derült ki egy nagy tanulmányból. De mi történik akkor, ha valaki a bécsi tejeskávét, esetleg a capuccinót vagy a latte macchiatot szereti?

Svájci kutatók új tanulmányát a Journal of Nutrition közölte. Kilenc, egészséges önkéntest vizsgáltak, akiknek átlagos életkora 34 év volt. Véletlenszerű sorrendben háromféle italt fogyasztottak: instant kávét, instant kávét tejjel, vagy ugyanilyen kávét cukorral és nem tej alapú krémporral ízesítve. Mindhárom kávéban ugyanannyi antioxidáns volt. A kávé kedvező antioxidáns hatását a tej nem akadályozta meg, a nem tejből készült krémporok viszont lassították a kávéban lévő antioxidánsok felszívódását.

Úgy tűnik, mind több tanulmány igazolja a pesti vicc igazságát: ha sokat kávézgatunk, üresek maradnak a temetők.

Matos Lajos

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

COVID-19

Enyhe tünetmentes, SARS-CoV-2-fertőzött járóbetegeknél észlelt íz- és szagérzékelési változások

A Covid-19-ről szóló beszámolók a betegség súlyosságától függően, tünetileg leggyakrabban a lázat, a fáradtságot, a száraz köhögést, az izomfájdalmat és a légszomjat említik. Ugyanakkor a szerzők tudomása szerint eddig csak egy tanulmány foglalkozott Covid-19 fertőzötteknél a szag- vagy ízérzékelésben bekövetkezett változásokkal, és 34%-os prevalenciát állapítottak meg a kórházban kezeltek körében. Viszont a tanulmány nem közölt adatot a megváltozott érzékelés idejéről és a többi tünethez való viszonyáról.

Gondolat

Münchhausen báró és az ő szindrómája

Karl Friedrich Hieronymus von Münchhausen báró, német katonatiszt, akinek neve a nagyotmondással forrott össze, 295 éve, 1720. május 11-én született.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

COVID-19

A SARS-CoV-2-re adott antitest válasz COVID-19 betegekben

A SARS-CoV-2 vírus fertőzés kapcsán még nem ismerjük pontosan a szervezet antitest válaszát, illetve az antitestek kimutatásának klinikai értékét sem tudjuk még felmérni.