Hírvilág

A társalgás mögötti emberi tényező

2012. ÁPRILIS 22.

Szöveg nagyítása:

-
+

Barátok és barátnők, szülők és gyermekeik, férfiak és nők nap mint nap társalgásokat folytatnak egymással, azzal azonban, hogy szavaik környezetével azonban kevesen vannak tisztában. Ezt a problémát elemzi Pléh Csaba A társalgás pszichológiája című könyve, a XIX. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál vasárnap bemutatott érdekessége. A könyv a mai pszichológia, szociológia és nyelvészet egyik központi érintkezési területét tárgyalja: megmutatja, hogy az emberek miként hangolhatják össze viselkedésüket, hogyan befolyásolják és irányítják egymást, hogyan "hízelegnek". A tankönyvnek is alkalmas összefoglaló feltárja a társalgások mögötti rejtett emberi tényezőket. "Életünk tele van társalgással. Ismeretlenekkel, ismerősökkel, intim barátokkal, meghódításra váró fiúkkal és lányokkal, gonosz rendőrökkel. Mindig a szerepeket váltogató szóbeli közlekedésen keresztül érjük el, amit akarunk, közelebb kerülünk a másikhoz, vagy éppen elhidegülünk tőle. Bizonyos értelemben minden emberi kapcsolat társalgás. Könyvem a társalgások mögötti rejtett emberi tényezőket, a meg sem fogalmazott hallgatólagos szabályszerűségeket szeretné bemutatni" - fogalmazott könyvéről a szerző. Pléh Csaba az MTA és az Academia Europaae rendes tagja: kutatási területei a pszichológiatörténet, a nyelvpszichológia és a kognitív tudomány. Több évtizede tanít magyar és külföldi egyetemeken egyaránt, eddig mintegy 500 tudományos cikket és többtucatnyi könyvet írt és szerkesztett. A társalgást, mint "az élő nyelv használatának a keretét" a pszichológus már a hetvenes évek óta kutatja. Több ízben vonatkoztatott el a probléma kapcsán az embertől és fókuszált inkább a nyelv kísérleti vizsgálatára, ezzel a munkával azonban visszatér korábbi kutatásainak tárgyához. A társalgás pszichológiája fejezeteiben a szerző az alapfogalmak tisztázásán túl kitér a női és férfi kommunikáció különbségeire, elemzi a veszekedést és konfliktusos társalgásokat, valamint a gyermeki társalgást és annak fejlődését. A tömegkommunikációs eszközök rohamos fejlődése és napi használata miatt Pléh Csaba kötete az ezekhez szorosan kapcsolódó társalgási formákkal is foglalkozik. A könyv nem csak diákoknak vagy a kommunikációval hivatásból fogalakozó szakembereknek szól, de azoknak is érdekes olvasmány lehet, akik csupán laikusként érdeklődnek a téma iránt - vélekedett a kötetet megjelentető Libri. MTI 2012. április 22., vasárnap

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Egészségpolitika

Van, ahová hajnali 3-kor érkeztek a revizorok

KUN J Viktória

A blokkolóórák után most már személyesen ellenőrök is figyelik, ki tartózkodik a kórházakban. Ki dolgozik, ki fekszik a kórházi ágyakon, és hogyan használják például a diagnosztikai képalkotókat. Bármely nap és a nap bármely órájában érkezhet a mobilegység. Figyelnek, ellenőrzik, leleplezik, „lógnak”-e az egészségügyben dolgozók.

Idegtudományok

Egymásra ható elmék

SZEMLE eLitMed

Az agyak közötti szinkronitás szintje – ami minél erősebb, annál nagyobb élvezettel jár – szociális állatoknál, így az embernél is, előre jelzi a kapcsolat minőségét, állítja a gyorsan növekvő új kutatási terület, a kollektív idegtudomány.

Egészségpolitika

Nihil faciendum?

KAPÓCS Gábor

A közelmúltban elképesztő képek jelentek meg a hazai sajtóban egy határszéli szociális otthon ágyipoloska-fertőzöttségét bemutatva. A tudósítások egyöntetűen arról szóltak, hogy az elmúlt időszakban az ágyipoloskák az otthon különböző épületeiben, lakószobáiban általánosan elterjedtek, így a bemutatott jelenség valójában több száz ott élő (és dolgozó) ember életét keseríti meg, és már huzamosabb ideje. Nem csupán megkeseríti mindennapjaikat, hanem egészségüket is veszélyezteti. Mert az ágyi poloska (Cimex lectularius) a vérszívó poloskák családjába tartozva elsősorban emberek vérével táplálkozik, így súlyos betegségek terjesztője is lehet.

PharmaPraxis

A pszichedelikumok újranyitják a kritikus tanulási periódusokat

Megtalálták a különféle pszichedelikumok terápiás hatása mögött álló mechanizmust, ami nemcsak a neuropszichiátriai kórképek, köztük az autizmus és a stroke, de a süketség és a vakság jobb kezelését is ígéri.

Gondolat

A filmek gyógyító ereje

Az ember számára olykor fontosabb, hogy meg tudja élni érzelmeit, mint hogy azonnal csökkentse, vagy elviselhetőbbé tegye azokat. Ebben a folyamatban sok esetben egy film is segíthet. Kapitány-Fövény Máté pszichiáter, az „Ember a filmben” videók alkotója a filmek pszichológiájáról mesélt.