Hírvilág

A stressz is okozhat ízületi fájdalmat

2011. AUGUSZTUS 15.

Szöveg nagyítása:

-
+


„Tudományos körökben állandó vitatéma, hogy miért olyan gyakoriak az izom- illetve ízületi fájdalmak és ezek miért gyakoribbak nőknél.” – mondta Anna Grimby-Ekman, a Sahlgrenska Akadémia Közegészségügyi és Kommunikációs Orvoslás Tanszékének doktorandusz hallgatója és statisztikusa. „Tudjuk, hogy az emeléssel járó nehéz fizikai munka a nyak fájdalmához vezethet. A fizikailag kevésbé megterhelő munkát végzők esetében könnyebben találhatunk egyéb tényezőket a nyaki fájdalom magas előfordulási gyakoriságának hátterében.” Egy svéd egyetemi hallgatók között végzett felmérés szerint, melybe 627 lányt és 573 fiút vontak be, a nyaki fájdalom sokkal jellemzőbb volt a lányokra. Az eredmény meglepő, mivel a kutatók azt várták, hogy ebben a korosztályban körülbelül azonos számú nő és férfi szenved nyaki fájdalomtól, hiszen a tanulás azonos mértékű megterhelést jelent mindkét nem számára. Egy másik csoportban is elvégezték a felmérést. Ezúttal a számítógépes munkát végzők közül merítettek. Összesen 870 nőt és 834 férfit kérdeztek meg. A nők közül többen számoltak be nyak- és hátfájásról, mint azt foglalkozásuk magyarázná. Az egyértelmű, hogy mind a számítógépes munkát végzők, mind a hallgatók esetében pszichoszociális tényezők is hatással vannak a nyaki fájdalom kialakulására. „A stressz nagyobb fokú megélése a lányhallgatóknál gyakoribb volt, mint a fiúknál – ismertette Anna Grimby-Ekman Forrás: Medipress Kapcsolódó anyagok: Fájdalom és fájdalomcsillapítás a reumatológiában

Kapcsolódó anyagok: A csont és ízület évtizede 2000-2010

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Test és lélek kapcsolata

Kónya Ilona klinikai szakpszichológus a daganatos megbetegedések, köztük az emlődaganat kialakulásának lélektani vonatkozásait, pszichológiai hatásait és az onkopszichológiai tudományág feladatait vizsgálja.

Klinikum

Mindenki számára ajánlott gyógymód

A légzőgyakorlatokat könnyű megtanulni, és hatékonyak a vérnyomáscsökkentésben, javítják a diabetest, csökkentik a stresszt és a depressziót.

Gondolat

A filmek gyógyító ereje

Az ember számára olykor fontosabb, hogy meg tudja élni érzelmeit, mint hogy azonnal csökkentse, vagy elviselhetőbbé tegye azokat. Ebben a folyamatban sok esetben egy film is segíthet. Kapitány-Fövény Máté pszichiáter, az „Ember a filmben” videók alkotója a filmek pszichológiájáról mesélt.

Klinikum

Az akut ischaemiás stroke diagnosztikája

Az akut ischaemiás stroke (AIS) egy fontos és relatíve gyakori –egyes tanulmányok szerint arányuk a sürgősségi osztályon megjelenő komatózus betegek körében a 14%-ot is elérheti – oka az akutan jelentkező hipnoid tudatzavarnak (reduced level of consciousness, RLOC).

Ember és környezet

Nem városi legenda: tényleg hat a beltartalomra a növénytermesztés módja

Régóta vita tárgya, hogy van-e érdemi különbség a konvencionális (nagyüzemi, kémiailag intenzív mezőgazdaság útján előállított) és a biogazdálkodásból származó termények beltartalmi értékében.