1922. márciusában született Pier Paolo Pasolini olasz filmrendező. Pasoliniről úgy tartják, hogy a bűn és betegség rendezője is volt amellett, hogy az olasz újhullám egyik kiemelkedő személyiségeként tárgyilagos, szociografikus ábrázolásmódjában naturalista jegyek is fellelhetők művészetében.

Pasolini Bolognában látta meg a napvilágot. A családi háttér ismeretében s az állandó alkotási kényszer nem tűnnek véletlennek: mind emögött súlyos személyes konfliktusok állnak. Apja egy régi ravennai nemesi család sarja, aki Mussolini katonatisztjeként szolgált. A fiú sokat szenvedett apja alkoholizmusa és erőszakossága miatt.

Tanítónő édesanyjával viszont élete végéig meghitt viszonyt ápolt. A nyomasztó körülmények mellett egy családi dráma is beárnyékolta ifjúkorát, fivérét 1945-ben, bár maga is ellenálló volt, tévedésből lelőtték a partizánok. Pasolini forgatókönyvíróként kezdte meg pályafutását. Igen sokoldalú alkotó volt, aki rendezőként 1961-ben mutatkozott be A csóró című filmjével.

Művészetét furcsa ellentmondás uralta. A magát "antikatolikus, kulturális kereszténynek" nevező művész ateistának vallotta magát, mindezek ellenére megalkotta minden idők egyik legszebb bibliai filmjét, a szűkszavú és szikár, Máté evangéliumát. Vidámnak korántsem nevezhető világszemlélete dacára megrendezte a nagy életélvező mítoszok trilógiáját, amit az élet trilógiájának nevezett, az irodalmi ihletésű Dekameron, a Canterbury mesék és az Ezeregyéjszaka virága című filmeket.

Hatalmas életműve nem merül ki filmekben, költőnek sem volt utolsó, életében húsz verseskötet, tizennégy filmforgatókönyv, kilenc regény jelent meg és a Mamma Rómától egészen a halála évében készült Salo, avagy Sodoma 120 napja című filmjéig számtalan alkotás dicséri zabolátlan tehetségét.

Pasolini az '50-es évek közepétől forgatókönyveket is írt, eleinte mások, később saját maga számára. Például Federico Fellini remekművének, a Cabiria éjszakáinak egyes jeleneteit, a prostituáltak veszekedését és a szakadéknál játszódó gyilkossági kísérlet epizódját is Pasolini dolgozta ki.

A művész a szabadon szárnyaló gondolat igazi fenegyereke volt, mestere a polgárpukkasztásnak, tabudöntögetésnek, filmjei miatt szinte háromhavonta járt bíróságra, vádlottként meg kellett jelennie harminc polgári-cenzori perben. Emiatt gyomorvérzést kapott, és kórházi ápolásra szorult. Itt írta meg drámakezdeményeit, melyeket később kidolgozott, de ezeket ritkán látni nem szokványos szerkezetük miatt.
Egyéniségéből adódóan művészetének jellegzetessége volt a polemizálás, az állandó konfrontálódás, filmjeiben durva vágásokat alkalmaz, melyekkel a szakma tanított szabályait felrúgva operál, a dinamikus és a statikus jelenetek között is éles törésekkel teremt diszharmóniát, mindezek mögött teória, életelv, világnézet rejlik. Pasolini esztétának, nyelvésznek, a filmnyelv kísérleti megújítójának is bízvást nevezhető.
Utolsó filmje szinte elviselhetetlen. A Salo, avagy Sodoma 120 napja (1975) címmel az ember hatalom általi megkínzatásának különböző stációit mutatja be.

Rejtélyes halála

1975-ben mindmáig nem teljesen tisztázott gyilkosság áldozata lett. 1963 és 1974 között íródott különös műve, mely csak Pasolini halála után megjelent: a La Divina Mimesist.
Ez egyfajta tükörképe Dante Isteni színjátékának, megőrzi annak szerkezetét, és Pasolini a XX. századi Olaszországra és saját életútjára alkalmazza. A La Divina Mimesis egyik „kiadói” jegyzetét, mely voltaképpen a mű szerves része, maga Pasolini írta.

E töredékes alkotás szerzőjének különös haláláról szól: „bottal verték agyon tavaly ,Palermoban”. Ez a jegyzet az egyik bizonyíték annak az elméletnek az igazolására, mely szerint Pasolini tudatosan készült a halálra, előre „megírta” azt.
De másrészt bizonyság lehet arra is, hogy egy igazi művész különös képességek birtokába juthat, az álomszerű „minden egyszerre van” érzéséből még egyfajta transzcendens tudás is eredhet, mely a jósokéhoz hasonló. Gyakran látunk ilyen azoknál, akik foglalkozásszerűen ásnak saját pszichéjük mélyére annak rejtelmeit kutatva.

Messianisztikus halálképét a többször kifejtett gondolata mutatja:
Az író-rendezőt az 1975. november 2-ra virradó éjszaka, a római tengerparton verték agyon. A csalinak használt utcafiú, „a Béka”, Pino Pelosi 17 éves volt akkor. Pasolini autójával furikázott, amikor letartóztatták. Kilenc évre ítélték, melyből hármat letöltött, majd harmincévi hallgatás után egy televízió műsorban bejelentette, hogy ártatlan ő csak megtorlástól tartva vállalta magára a tettet. Az írót mások ölték meg akkor éjjel. Pasolinit azok ölték meg, akik akkor jelen voltak és szicíliai dialektusban beszéltek.

A művész Pasolini szerint nem hisz semmiben, azaz az élet ellentétében hisz, s ezt a hitét a tanúságtétel gyötrelmes sebeivel fejezi ki. "...A ’művészek’ feladata éppen az, hogy lehetőségeikhez képest minél nyilvánvalóbbá tegyék ezt a konfliktust. Ők azok, akik elég tapintatlanok és időszerűtlenek ahhoz, hogy valamilyen módon fölfedezhessék ’halálvágyunkat’, és nem tudnak megfelelni a ’lét megőrzése’ követelményeinek... A szabadság tehát öncsonkító merénylet e megőrzés ellen" – írja valahol.

NZS

2012.03.15.