Hírvilág

A lovakat lelövik, ugye?

2012. FEBRUÁR 09.

Szöveg nagyítása:

-
+

A Vígegyetem-sorozatban "Shakespeare-szemináriummal", következő bemutatójához kapcsolódva pedig maratoni táncpróbával várja februárban közönségét a Vígszínház. A Makrancos Kata előadása után, szombaton tartják a Vígszínház alagsori büféjében a Vígegyetem következő "szemináriumát". A beszélgetésen részt vesz Kállay Géza Shakespeare-kutató, valamint a produkció alkotói és szereplői. Február 13-án, hétfőn este 19 órától hajnali 3 óráig nyilvános maratoni táncpróbára várják a nézőket a színház következő bemutatójához, A lovakat lelövik, ugye? című produkcióhoz kapcsolódva. A Horace McCoy amerikai író híres regényéből készült új színpadi változat próbái már folynak. Az Eszenyi Enikő rendezte darab a mai Magyarországra helyezi a történetet, kihasználva, hogy a jelenlegi gazdasági helyzet összecseng az eredeti mű alaphelyzetével, az 1935-ben megjelent regény ugyanis a nagy gazdasági világválság idején játszódik. A történet szerint egy fürdőhelyen maratoni táncversenyt rendeznek, ahol a nyeremény reményében éjjel-nappal, a kifulladásig táncolnak a párok. A szörnyű fizikai fáradtság, a gyilkos testi-lelki hajsza közben emberi sorsok villannak föl, barátságok és szerelmek története bontakozik ki. A színészek és a színház műszaki dolgozói vállalták, hogy részt vesznek egy maratoni nyilvános táncpróbán, azért, hogy megtapasztalják a fizikai fáradtság különböző szintjeit, és hogy átéljék, milyen érzés rövid szünetekkel, több órán át megállás nélkül táncolni. Az ezen az estén szerzett tapasztalatok és élmények beépülnek az előadásba, gazdagítják a színészek játékát. A szünetekben - ahogy az eredeti versenyen is - a közönségnek lehetősége lesz arra, hogy a színészekkel beszélgessen. Az eseményre 1000 forintért válthatnak jegyet az érdeklődők, akik bármikor, bármilyen hosszú időre bekapcsolódhatnak a rendezvénybe. A lovakat lelövik, ugye? című előadásban a Vígszínház szinte teljes társulata fellép, a koreográfus Duda Éva, a díszlet Füzér Anni, a jelmez Bartha Andrea munkája, a produkció zenei vezetője Dinyés Dániel. MTI

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Egészségpolitika

Mészáros Lőrinc bankja dobhat mentőövet a kórházi adósságba fúló beszállítóknak

KUN J Viktória

Enélkül a hazai orvostechnikai eszközbeszállítók akár negyven százaléka is csődbe mehet már idén.

Egészségpolitika

A politika érdemben nem foglalkozik az egészségüggyel, helyi szinten ugyanakkor nagyon is

KUN J Viktória

Hogyan lehet szétverni egy régió egészségügyi „fellegvárait” néhány év alatt? – interjú prof. dr. Barkai Lászlóval.

Hírvilág

„Y” – egy betű, ami emberi sorsokat borított meg pár nap leforgása alatt

KUN J Viktória

Talán az olimpiák történetének legsúlyosabb és legméltatlanabb botrányát eredményezte két bokszoló ügye. A küzdőtéren a sportolók helyett az orvostudomány, a különböző kultúrák, a sportetika és leginkább a politika összecsapása zajlik. Megkérdeztük dr. Melegh Béla genetikus professzort és dr. Sándor Judit bioetikust, mit gondolnak ők a rendkívüli helyzetről, illetve az egész probléma tudományos hátteréről.

Egészségpolitika

Büntetőjogi felelősségre vonással is járhat(na) a kórházi eladósodás

KUN J Viktória

Felmerülhet-e büntetőjogi felelősség akkor, ha kimutathatóan rossz vezetői döntések okán (is) kerültek súlyosan eladósodott helyzetbe egyes kórházak? Az eLitMednek nyilatkozók szerint egyértelműen igen, de felmerül azok felelőssége is, akik kinevezik a vezetőket.

Gondolat

Az orvoslás az évszázadok tükrében

Az Oriold és Társai Kiadó gondozásában megjelent Florian Steger Antik orvoslás című orvosetikai forrásgyűjteménye. A könyv apropóján beszélgettünk prof. dr. Molnár F. Tamással, a PTE Általános Orvosi Kar Műveleti Medicina Tanszék létrehozójával, egyetemi tanárral.