Hírvilág

A hosszú élet titka

2012. SZEPTEMBER 24.

Szöveg nagyítása:

-
+

utatók éjszakája - A hosszú élet titkáról a Pécsi Tudományegyetemen Az egyetem közleményében azt írta, hogy az intézmény ötödik alkalommal kapcsolódik a hagyományos, szeptember negyedik péntekén sorra kerülő tudományos-szórakoztató eseményhez, amelyre ezúttal 90 oktatója 60 programmal, köztük előadásokkal, bemutatókkal, vetélkedőkkel, kiállításokkal készül. A természet-, a bölcsészet- és az orvostudományi kar, valamint a szekszárdi Illyés Gyula kar épületeiben az érdeklődők találkozhatnak az ezúttal "hétköznapi nyelven" beszélő kutatókkal, ismerkedhetnek munkájukkal, kipróbálhatják eszközeiket, találmányaikat. Az egyik fő téma az öregedésbiológiai folyamatokba való betekintés, a hosszú élet titkának vizsgálata lesz az aktív időskor és a nemzedékek közötti szolidaritás európai évéhez köthetően. E körben esik szó az érzékszervi öregedés kimutatására szolgáló eljárásokról, s egyebek mellett az öregedés során az agyban, valamint az izomerőben bekövetkező változásokról. Érdekes, hasznos információk szerezhetők a vegyészetről, a vegyszerekről, a mikroszkopikus lényekről, a hullámokkal végzett konyhai kísérletekről, s arról is, hogyan befolyásolják az életünket az energiastratégiák. A táplálkozással összefüggésben érdeklődésre számot tartó témának ígérkezik a csokoládé, a "szárnyakat adó" energiaitalok, a különleges szőlőfajták és az adalékanyagok is. A kutatók éjszakáján kiderülhet, mekkora a küzdősportos akciófilmek valóságtartalma, van-e fenntartható banki fejlődés, miért nem tudnak a matematikusok sem aranyat csinálni, melyek voltak az udvari-főúri reneszánsz ételkészítés fő módozatai, s valóban olyan trendik-e a sztárok, mint amilyennek tűnnek. Az egyetem ezek mellett éjszakai szertári találkát, botanikuskerti sétát, középkori párviadalt szervez, továbbá 16-17. századi edénytörténeti és derült idő esetén csillagászati bemutatót is tart. Az eseményről részletes információk a www.ttk.pte.hu vagy a www.kutatokejszakaja.hu/2012/esemenynaptar/index.php?menu_id=4&hely=12 oldalon találhatók. 2012. szeptember 24., hétfő

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

BIDF 2024

Január 27-én vette kezdetét az ország legnagyobb látogatószámú független nemzetközi filmfesztiválja, a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál, a BIDF. A tizedik évfordulóját ünneplő fesztivál a világ legrangosabb dokumentumfilmjeinek versenye. Az eseménynek minden évben van egy tematikus szlogenje, ami köré csoportosulnak a beválogatott filmek. Az idei szlogen egy kérdés: „A te tíz éved hogy telt?” Az önreflexióra szólító kérdésre a válaszok a filmekben rejlenek.

Klinikum

Autológ haematopoeticus őssejt-transzplantáció NMOSD-ben

A neuromyelitis optica spektrumbetegség (NMOSD) a központi idegrendszert érintő autoimmun betegség. Az NMOSD-t visszatérő opticus neuritisek, hosszú gerincvelői szakaszt érintő transzverz myelitis (LETM), agytörzsi és diencephalont érintő eltérések, kontrollálhatatlan hányás és csuklás, valamint narcolepsia jellemzik.

Egészségpolitika

Betegfogadási listák – soktényezős a vállalhatatlanul hosszú idő

Várakozás az egészségügyi ellátásra – várólisták és betegfogadási listák megannyi formája képződött mára. Tény, hogy szinte nincs már olyan terület, ahol ne lenne olykor teljesen beláthatatlan vége a sornak.

Idegtudományok

A középkorú agy

SZEMLE eLitMed

A középkor (az emberi élet ötödik és hatodik évtizede) biológiáját eddig kevésbé tanulmányozták az idős koréhoz képest, de napjainkban több tanulmány is arra hívja fel a figyelmet, hogy ekkor az agy öregedésében van egy átmenet, ami előre jelzi az időskorbeli kognitív egészséget, miközben még hatékonyak lehetnek különböző öregedéslassító beavatkozások.

Klinikum

Légszennyezettség és stroke

Évente körülbelül 5 millióan halnak meg stroke miatt, és bár korábbi vizsgálatok már kimutatták: a légszennyezettségnek való hosszú távú kitettség növeli az ischaemiás stroke előfordulását, a rövid távú expozíció hatása eddig kevésbé volt egyértelmű, írják tanulmányukban Ahmad Toubasi és munkatársai.