A hajléktalnok felzárkóztatása
2012. FEBRUÁR 07.
2012. FEBRUÁR 07.
Szöveg nagyítása:
Józsefvárosi mintára két másik budapesti kerületben, Kőbányán és a Ferencvárosban is elindul a hajléktalanok felzárkóztatására kidolgozott LÉLEK- (lakhatási, életviteli, lelki segítségnyújtási és egzisztenciateremtési közösségi) program; a X. kerületben hétfőn adták át az első LÉLEK-házat. Kovács Róbert (Fidesz-KDNP), a X. kerület polgármestere az utóbbi két évtized legjelentősebb projektjének nevezte a LÉLEK-programot. Utalt arra, hogy korábban a bürokrácia miatt nem tudtak munkát adni erdőben élő fedél nélkülieknek, mert az nem felelt meg a jogszabályi feltételeknek. A VIII. kerületben indult program kapcsán a polgármester elmondta, hogy Kőbányán is "célba talált" a kezdeményezés, alig telt el egy hónap az ötlet megszületése és a megvalósítás között. Kovács Róbert a lakhatási lehetőség megteremtése mellett kiemelte a munkához jutást is, amelynek révén az ott élők idővel önálló lakáshoz juthatnak. Közlése szerint a kormányzat 90 millió forint támogatást nyújt a program elkezdéséhez, a második félévben pedig saját forrásból folytatják a munkát, amelyre csaknem 50 millió forint önrésze van az önkormányzatnak. A programot Kőbánya mellett a főváros IX. kerületében, a Ferencvárosban is elindítják. Soltész Miklós, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium szociális államtitkára megköszönte az elmúlt napokban tapasztalt "hallatlan összefogást” és további együttműködésre biztatta a lakosságot. Úgy fogalmazott: a mostani program azt üzeni a társadalomnak, hogy érdemes szolidaritást vállalni a rászorulókkal. Mindazokkal, "akik tenni tudnak és akarnak is életük javításáért, sorsuk jobbra fordításáért, azokért a társadalom sokkal inkább összefog” – tette hozzá az államtitkár. Kitért arra, hogy hamarosan döntés születik azokról az uniós pályázatokról, amelyeket az úgynevezett konvergenciarégiókra írtak ki. Budapesten több mint félmilliárd forint értékű pályázat érkezett, amelyek a hajléktalanság felszámolására vonatkoztak. Soltész Miklós azt is kijelentette, fontos, hogy az érintettek szállást, meleg ételt, teát kapjanak, de emellett olyan célt kell kapniuk, amely a lakhatáson és a munkán keresztül segíti a társadalomba történő visszailleszkedést. György István főpolgármester-helyettes, Kőbánya országgyűlési képviselője a társadalom összefogásának jelentőségét hangsúlyozta. Közlése szerint nem maradhat el az eredmény, ha a "józan ész és szív együtt tud működni". Mint mondta, sok év telt el a főváros életében, amikor a főváros előző vezetése büszke volt a hajléktalanprobléma kezelésére, ugyanakkor álláspontja szerint ez inkább "a szavak szintjén történt, mint a tettek mezején". Kocsis Máté (Fidesz-KDNP), a VIII. kerület polgármestere azt mondta: "a jó állam nem biztatja a hajléktalanokat, hogy éljenek az utcán és egyenek a kukából, hanem ad nekik lehetőséget a normális élethez, ez a LÉLEK-program". Mint hozzátette, a Józsefvárosban nemsokára a második LÉLEK-házat is átadják, ide olyanok kerülnek, akik nem tudnak azonnal munkába állni, külön foglalkozást igényelnek szociális és egészségügyi szempontból. Az eddigi tapasztalatok kapcsán arról is beszámolt: akik már bekerültek a programba, azok közül akadnak olyanok, akik 1-2 hónap múlva saját lakásba költözhetnek. Lélektani fordulatnak nevezte, hogy a LÉLEK-házban élők a hideg időben csaknem 40 életet mentettek meg, vagyis már ők segítettek másoknak. A saját forrásból indított józsefvárosi programhoz 150 millió forinttal járult hozzá a szociális államtitkárság. MTI
Hírvilág
A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.
Hírvilág
Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.
Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).
Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.
A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.
Tízpárti egészségügyi vállalás született Magyarországon
A nyomor szélén élőkön segítenek
1.
2.
3.
4.
5.
Egészségpolitika
Hadiállapotként kezeli és így is reagál a kormány az egészségügy „rendezésére”1.
2.
3.
Mesterséges intelligencia
A legújabb, MI által asszisztált robotsebészet megérkezett Magyarországra4.
Orvoslás és társadalom
Különleges nap halmozottan sérült gyermekeket nevelő szülők számára a Bükki Nemzeti Parkban5.
HOZZÁSZÓLÁSOK
0 hozzászólás