A grapefruit leve akadályozza a gyógyszerlebontást
2012. NOVEMBER 27.
2012. NOVEMBER 27.
Szöveg nagyítása:
A grapefruit és egyes gyógyszerek közötti, esetlegesen veszélyessé váló kölcsönhatásra hívják fel a figyelmet kanadai kutatók a Canadian Medical Association Journal című orvosi folyóiratban. A grapefruitlé nagyobb mennyiségű fogyasztása egyes gyógyszerek túladagolását okozhatja, mert gátolja a gyógyszerek lebontásában elsőrendűen fontos folyamatokat a bélrendszerben és a májban. A kanadai Lawson Egészségügyi Kutatóintézet munkatársai - akik elsőként azonosították a kapcsolatot a grapefruitlé és egyes gyógyszerek hatása között - arra hívják fel a figyelmet, hogy míg 2008-ban 17 gyógyszerről volt ismert a kölcsönhatás, addig ma már 43 szerről tudják ezt. A gyógyszerek között különböző állapotok kezelésére szolgáló készítmények vannak, például vérnyomáscsökkentők, rákgyógyszer, koleszterinszint-csökkentő sztatinok és a szervátültetés után a kilökődés megelőzésére adott immunszupresszánsok. A grapefruit leve furanokumarin-vegyületeket tartalmaz, amelyek gátolják az úgynevezett citokróm enzimrendszer működését. Ezek az enzimek bontják le a szervezetben a gyógyszereket, ezért gátlásuk következtében több gyógyszer éli túl az emésztőrendszert, mint amennyit testünk kezelni képes. A felodipin hatóanyagú vérnyomáscsökkentő szernek például háromszor nagyobb volt a mért vérszintje, miután a páciensek egy pohár grapefruitlevet ittak, mint amikor egy pohár vizet ittak. Az így kialakuló véletlen túladagolás miatti mellékhatások jellege attól függ, hogy milyen gyógyszerről van szó, de köztük lehet a gyomorvérzés, a szívritmuszavar, a vesekárosodás és a hirtelen halál is. "Egy tabletta egy pohár grapefruitlével bevéve olyan lehet, mintha 5-10 tablettát vettek volna be egy pohár vízzel. ... Akaratlanul felmehet valaki a terápiás szintről a mérgezés szintjére csupán azzal, hogy grapefruitlevet fogyaszt" -- idézte David Baileyt, a kutatók egyikét a BBC hírszolgálata. A grapefruithoz hasonló hatása van néhány más citrusfélének is, például a lime-nak, vagy a Sevilla narancsnak (Citrus aurantium L.). https://www.bbc.co.uk/news/health-20497086 MTI 2012. november 27., kedd
Hírvilág
A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.
Hírvilág
Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.
Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).
Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.
A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.
A facioscapulohumeralis muscularis dystrophia kezelésének multidiszciplináris megközelítése
Vissza kell szereznünk a szakma presztízsét!
1.
2.
3.
4.
5.
Egészségpolitika
Hadiállapotként kezeli és így is reagál a kormány az egészségügy „rendezésére”1.
2.
3.
Mesterséges intelligencia
A legújabb, MI által asszisztált robotsebészet megérkezett Magyarországra4.
Orvoslás és társadalom
Különleges nap halmozottan sérült gyermekeket nevelő szülők számára a Bükki Nemzeti Parkban5.
HOZZÁSZÓLÁSOK
0 hozzászólás