Hírvilág

A fiataloknak érték, a felnőtteknek teher a mozgás

2019. ÁPRILIS 08.

Szöveg nagyítása:

-
+

Az Eurostat, az Unió statisztikai hivatala a napokban tette közzé vizsgálati eredményeit a munkaidőn kívül végzett testmozgásról. Ebből kiderült, hogy mi magyarok nem igazán szeretjük aktívan eltölteni a szabadidőnket: az átlagos 72-vel szemben nálunk csak 50 százalék azok aránya, akik valamilyen sporttevékenységet végeznek rendszeresen. Az adattal a sereghajtók közé kerültünk, csak Portugália (45%) és Horvátország (36%) mutat fel rosszabb eredményt. Ez különösen annak fényében aggasztó, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) múlt évi közleménye szerint hazánk a túlsúly és az elhízás gyakoriságát tekintve viszont Európa éllovasa, a világon pedig a kevéssé előkelő negyedik helyen áll. Ha többet mozognánk, valószínűleg sikerrel lehetne csökkenteni a túlsúlyosok arányát is – ezt már a Táplálkozás, Életmód és Testmozgás Platform Egyesület szakmai vezetője, Antal Emese állítja, akit nem lepett meg a fizikailag inaktívak magas aránya: „Egy átlagos magyar napi öt órát ül, viszont csak hétezer lépést tesz meg, ami az ajánlottnak mindössze hetven százaléka. Az Országos Táplálkozás és Tápláltsági Állapot Vizsgálat adataiból az is kiderült, hogy eközben a felnőtt férfiak napi energiabevitele a 2700, a nőké pedig a 2000 kalóriát is meghaladja” - mondja a dietetikus, szociológus. „Saját adataink szerint azonban van remény a változásra: a 11-18 éves fiatalok körében végzett reprezentatív kutatás szerint ez a korosztály a rendszeres mozgást tekinti az egészséges életmód legfontosabb részének, és néhány vélekedéssel ellentétben kedveli a mindennapos testnevelést is. A felnőttek viszont inkább kifogásokat keresnek: az egészségesebb életmódhoz több pénzre és szabadidőre lenne szükség szerintük, és súlyproblémájukért is szívesen okolnak bizonyos típusú élelmiszereket. Az igazság ezzel szemben az, hogy egészségtelen életmódunk egésze tehető felelőssé a túlsúly és az elhízás kialakulásáért, és nem bizonyos ételek” – szögezi le a szakember. A hazánkban elég gyakori túlsúly és elhízás – a felnőttek kétharmada ilyen problémával él – pedig könnyen megelőzhető lenne: ehhez átgondolt, kiegyensúlyozott táplálkozásra és több fizikai aktivitásra, azaz sportra lenne szükség. A megoldás egyszerű is lehet – mondja a dietetikus: „Nem várhatjuk el mindenkitől, hogy a kalóriákat számolja. Ehelyett inkább az energiaegyensúlyra kell törekedni, azaz táplálkozásunkat a napi tevékenységeinkkel, a munkával és a sporttal kell úgy összehangolni, hogy súlyunk hosszabb távon is állandó maradjon. Ha pedig fogyni szeretnénk, növelhetjük az aktív mozgással töltött időt, így több kalóriát égethetünk el, vagy mérsékelhetjük a bevitt energiát. A legjobb eredményt a kettő kombinációjával lehet elérni, ez a sikeres fogyókúra legnagyobb titka” – összegzi a dietetikus. Forrás: TÉT platform

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Tíz felnőttből kilenc próbált meg lefogyni az elmúlt öt évben

Egy friss amerikai kutatás szerint az elmúlt öt évben tíz felnőttből kilenc próbált lefogyni valamilyen módon. A megkérdezettek több mint fele jelenleg is szeretne karcsúsodni, ugyanakkor a válaszadók csak alig több mint negyede volt biztos abban, hogy meg is tudja ezt tenni.

Helyünk a világban

Egy közepes városnyi ember halálát lehetett volna megakadályozni

STATISZTIKA eLitMed

Az EUROSTAT április végén közzétett legfrissebb adatai szerint Magyarországon 2021-ben valamivel több mint 60 ezer ember halála lett volna elkerülhető megfelelő gyógykezeléssel vagy prevencióval. Ez Tatabánya lakosságszáma.

Hírvilág

Európai szinten óriási probléma a stressz, a megkérdezettek többsége mégsem foglalkozik vele megfelelően

Egy, a stresszről szóló európai felmérésben szereplő válaszadók elsöprő többsége (91 százalék) szeretne javítani egészségi állapotának legalább egy aspektusán, ezen belül is a stresszkezeléssel kapcsolatos változtatások vezetik a listát 82 százalékkal – derült ki egy közelmúltbeli kutatásból.

Egészségpolitika

Soros elnökség: célkeresztben a nők szív- és érrendszeri betegségei

LAPSZEMLE eLitMed

A magyar soros uniós elnökség a szív- és érrendszeri betegségek kapcsán tapasztalt nemek közötti egyenlőtlenségekkel is foglalkozni fog: eltérő tünetek, növekvő esetszám, alacsony részvételi arányok a klinikai kutatásokban.

Helyünk a világban

400 ezer gyermeket veszélyeztet szegénység vagy kirekesztődés Magyarországon

STATISZTIKA eLitMed

Az EUROSTAT legfrissebb adatai szerint bár hazánk a 24,4 százalékos aránnyal az uniós középmezőnyben helyezkedik el, a szülők iskolai végzettségének jelentős befolyása rámutat a társadalmi egyenlőtlenségekre is.