Konok Tamás művészetét nem kell bemutatni annak, aki érdeklődik a kortárs művészet iránt. Absztrakt kompozícióinak geometrikussága csupa érzékeny egyensúly, lelki rezonancia, szellemi totalitáskeresés. A művészetkedvelők mellett azonban az elmúlt években a fiatalabb korosztály számos képviselője is megismerkedett Konok Tamás festményeivel, hála Vásárhelyi Tamás biológus szellemes kinetikus szerkezeteinek. Cikkünkben a képzőművészet és a természettudományi ismeretterjesztés egymásra találásának egy nagyszerű példáját mutatjuk be: a „Tér – Mozgás – Játék” című kiállítást, Konok Tamás és Vásárhelyi Tamás együttműködését. „Az egy nézőpontra irányuló állványfestés már nem érdekelt. Nem a látvány másolása, hanem a láthatatlan láthatóvá tevése foglalkoztatott. Egymásra vetült élményeim benyomásaira kerestem festői kifejezést” – írta a visszaemlékezéseiben Konok Tamás Kossuth- és Prima Primissima-díjas festőművész, arra a fordulatra visszatekintve, amikor a figurális ábrázolástól elszakadva a nonfiguratív absztrakció felé fordult. A láthatatlan láthatóvá tevése foglalkoztathatta Vásárhelyi Tamás biológust is, amikor fizikai törvényszerűségeket demonstráló szerkezeteket kezdett építeni. A Múzeumpedagógiai Életműdíjjal kitüntetett rovarkutató egyike azoknak a kreatív szellemeknek Magyarországon, akik a legmeglepőbb ötletekkel igyekeznek a tudomány absztrakt felismeréseit közérthetővé tenni; személyes élménnyel, interaktivitással, felfedező rácsodálkozással. Vásárhelyi lassan 40 éve tervez játékos tanulásra serkentő tudománykommunikációs eszközöket biológiai, ökológiai, fizikai témák kapcsán. Békalétra, színpörgettyű, dobókockagolyó, magmetszetek, évgyűrű-puzzle, beporzó-tanösvény: csak néhány példa a furmányos játékokra, amelyek fejtörésre buzdítanak, és érthetővé teszik a bennük „mesterkedő” fizikai erőhatásokat vagy más összefüggéseket. De hogyan talált egymásra Konok Tamás, a geometrikus absztrakció egyik legnagyobb magyarországi mestere, és Vásárhelyi Tamás? A Vasarely Múzeum 2018-ban a Kutatók Éjszakáján tudományos játszóházat szervezett, amelyre Vásárhelyi olyan játékokat készített, amelyek a múzeumban akkor éppen kiállított Konok-grafikákhoz kapcsolódtak. A szellemes játékok azonnal megtetszettek magának a művésznek is, aminek az lett a vége, hogy a két kreatív elme a következő években együtt létrehozott egy kiállítást, amely közös térbe helyezte a festményeket és a játékra hívó plasztikákat, közös élménnyé téve őket. Konok Tamás 2020-ban bekövetkezett halála óta Vásárhelyi Tamás egyedül folytatja a tárlat továbbfejlesztését. A különleges együttműködés eredménye, a Konok Tamás – Vásárhelyi Tamás: Tér – Mozgás – Játék című kiállítás eddig már öt helyen volt kiállítva hazánkban, és várhatóan újabb városokban, új kiállítóterekben fog még megjelenni a jövőben. A pécsi Janus Pannonius Múzeum vagy a szegedi Fekete ház mellett látható volt már – meglepő módon – a debreceni Irodalom Házában is, ahol bátor ötlettel, versekkel egészült ki a festmények és mozgó szerkezetek crossover együttese. A budapesti Deák17 Gyermek és Ifjúsági Művészeti Galéria katalógusában olvasható mondatokban Vásárhelyi Tamás így fogalmaz Konok Tamás műveiről: „Megragadott képeinek színvilága, egyszerűsége, áttekinthető struktúrája, a sokukon felfedezhető egyensúly. Később találkoztam csak Horányi Attila mondatával, melynek számomra fontos része mintha egyenesen Konok alkotásairól szólna: »…az a mű, amely a forma szépségével és pontosságával, a látvány magától értetődőségével van elfoglalva, az nem tesz föl kérdéseket.« Bennem pedig az ő képei igenis kérdéseket ébresztettek, kíváncsiság tört rám, jólesett továbbgondolni őket mozgó, fából készült plasztikák formájában.” A természettudós olyan szerkezeteket hozott létre, amelyek vizuálisan egy-egy Konok-festményből építkeznek, és a statikus geometrikus látványt mozgó-mozgatható, térbeli szerkezetté transzformálják. Az egyes plasztikák nemcsak a látványukkal és a mozgatásuk élményével kommunikálnak, hanem feladvány is tartozik hozzájuk, amely egyrészt használati utasítás a tárgyhoz, másrészt ráirányítja a figyelmet egy adott fizikai jelenségre. Lássunk néhány példát! Konok Tamás „Apollonisztikus és dionüszoszi” című kollázsára Vásárhelyi Tamás „Geometrikus vagy organikus?” című fajátékegyüttese felel, amely a geometrikus térformákat organikusan létrejött természeti alakzatokkal hasonlítja össze. Konok „Inga” című festményének szerkezeti dinamikáját, a kibillenő egyensúly élénk szellemi-érzelmi hatását Vásárhelyi plasztikájának látszólagos fizikai képtelensége ismétli meg: egy ferdén, nem pedig függőlegesen lógó inga. Konok „Collage-relief” című munkájának vonalaiból inspirálódva egy golyógurító szerkezet épült, amely a testek tehetetlenségéről „szól”. Van Konok-mű, amelyhez Vásárhelyi homokképet kirajzoló homokórát tervezett, van, amihez lassú szárnycsapásokra bírható, széles fesztávú madármakettet. A „Mikroludium” című festményhez kapcsolódó játék használati utasítása így hangzik: „A művész tökéletes egyensúlyi helyzetben ábrázolta ezt az alakzatot. Vajon háromdimenziós tárgyként többféleképpen is egyensúlyba hozható? Neked hogy tetszik a legjobban? Melyik helyzetben látod harmonikusnak?” A Vásárhelyi-munkák a fizikai felismerések mellett a testi érzékelést is erősítik, például a gravitációt tudatosító „Talpamon érzem” című fajátékkal. A látás, tapintás, érzékelés és megfigyelés felfokozása minden bizonnyal visszahat a Konok-festmények befogadására is. Miközben a kiállításlátogató, feledve a képzőművészeti tárlatok szokott komolyságát, felszabadultan játszik a Tér – Mozgás – Játék kiállítóterében, egyúttal a képzőművészet és a természettudomány érintkezési terében is mozog. Kétféle paradigma hat rá egyszerre, s remélhetőleg mindkettő inspirálóan. A művészet szubjektivitása találkozik a tudomány objektivitásra törekvésével, az átélés az elemző megfigyeléssel. A síkbeli látvány mozgási és térélménnyel kapcsolódik össze. A látogató megérti, hogy egy képzőművészeti alkotáshoz egészen különböző módokon lehet közelíteni, és fogékonnyá válik az érzéki, érzelmi és értelmi befogadás egyidejűségére, egymást támogató, kreatív összjátékára. A természet szabad szemmel nem látható erőinek láthatóvá tétele egyébként nem idegen magától a 20. századi és kortárs képzőművészettől sem. Már a negyvenes években azt az ajánlást fogalmazta meg Kállai Ernő művészetteoretikus, analógiába állítva az absztrakt művészetet és a modern természettudományos látásmód eredményeit, hogy a képzőművészek tegyék műveik témájává „a természet rejtett arcát”, az organikus és geometrikus struktúrák titkos összefüggésrendszerét. Ez a gondolat jelentős hatást gyakorolt például Gyarmathy Tihamér művészetére. A festőművészi pályáját az ötvenes évek elején kezdő, az absztrakció felé a párizsi letelepedése után forduló Konok Tamás viszont a következőképpen írta körül azt láthatatlant, amit ő keresett a műveiben: „egyre erősebben vonzódva a tapasztalattól függetlenül létező transzcendens életérzés felé, az értelemmel fel nem fogható időtlen megjelenítéséhez”. Konok festészete a geometrikus absztrakció transzcendens-lírai vonulatához tartozik, Vásárhelyi plasztikái azonban kevésbé a transzcendenciát, inkább a művek szerkezetét és építőelemeit teszik tapinthatóvá és megfigyelhetővé. Egyszerre hívják fel a figyelmet a linearitásra és a színekre, az elvontra és az érzékire, a jelszerűségre és a kézzelfoghatóságra, a statikusságra és az időbeliségre. Ez a fajta „egyben látás” és a bonyolult összefüggések újra- és átértelmezése mélyen jellemző Konok Tamás absztrakt alkotásmódjára is. Addig is, amíg a kiállítás újra látható nem lesz valahol az országban, az olvasó figyelmébe ajánljuk Konok Tamás 2019-ben megjelent memoárját, amely az „Emlékkövek – fejezetek egy önéletrajzból” címet viseli. Az alkotói pálya élvezetesen megírt bemutatása egyúttal a 20–21. századi történelemre és művészettörténetre is ablakokat nyit, olyan perspektívából is, ahogyan még nem láttuk. Fanyar korrajz például abból a szempontból, ahogy összeveti a művészet és a művész helyzetét diktatúrában és demokráciában... Cziglényi Boglárka