2400 kórházi orvos adta be a felmondását
2011. NOVEMBER 08.
2011. NOVEMBER 08.
Szöveg nagyítása:
Szlovákiában leállítják a kórházak részvénytársaságokká átalakítását - jelentették be hétfőn Pozsonyban azt követően, hogy Ivan Gasparovic államfő Iveta Radicová kormányfővel tárgyalt a témáról. "Garantálhatom, hogy az új kormány megalakulásáig semmiképp sem valósul meg az intézmények részvénytársaságokká átalakítása" - jelentette be a találkozó után Gasparovic. Az átalakulás leállítása a legfőbb követelése volt a szlovákiai kórházi orvosoknak. Október 1-jéig mintegy 2400 kórházi orvos adta be a felmondását a 6500-ból. "Ha a kormány leállítaná a kórházak részvénytársaságokká átalakítását, akkor Ivan Uhliarik egészségügyi miniszternek a többi követelésünk teljesítése már nem okozna különösebb problémát. Ezért a tiltakozó orvosok december elsejével akár vissza is vonhatnák a felmondásukat" – mondta Marián Kollár, az orvosi szakszervezet (LOZ) elnöke. Szerinte úgy tűnik, hogy a három további szakszervezeti követelés: a kórházak kedvezőbb finanszírozási rendszere, a magasabb bérek, illetve a személyi normatívák rendszerének bevezetése teljesíthető. Gasparovic államfő azt tanácsolta Uhliarik miniszternek, hogy állítsa le a kórházak transzformációját. Radicovának is hangsúlyozta: az új kormány megalakulásáig semmiképp sem valósulhat meg a transzformáció. A megbízott miniszterelnök kijelentette: már megkérte Ivan Uhliarikot, hogy a miniszter által vezetett tárca dolgozzon ki szigorú szabályrendszert a kórházak részére, s így zökkenőmentessé válhasson a kórházi ellátás. Az egészségügy további égető problémáinak orvoslása azonban már az új kormány feladata lesz. MTI
Hírvilág
A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.
Hírvilág
Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.
Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).
Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.
A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.
Egészségpolitika
A blokkolóórák után most már személyesen ellenőrök is figyelik, ki tartózkodik a kórházakban. Ki dolgozik, ki fekszik a kórházi ágyakon, és hogyan használják például a diagnosztikai képalkotókat. Bármely nap és a nap bármely órájában érkezhet a mobilegység. Figyelnek, ellenőrzik, leleplezik, „lógnak”-e az egészségügyben dolgozók.
„Ez egy veszélyes irány” – az eLitMednek nyilatkozó szakértőkkel értékeltük a jelenlegi helyzetet, illetve a most elfogadott salátatörvény részleteit.
Hírvilág
Kónya Ilona klinikai szakpszichológus a daganatos megbetegedések, köztük az emlődaganat kialakulásának lélektani vonatkozásait, pszichológiai hatásait és az onkopszichológiai tudományág feladatait vizsgálja.
Egészségpolitika
Kapócs Gábor interjúja Álmos Péterrel, a MOK frissen megválasztott és a leköszönt elnökével, Kincses Gyulával. A MOK két vezetője beszél a kamara elmúlt 4 évéről, a sikerekről és kudarcokról. Beszámolnak a vezetőség előtt álló feladatokról, a társkamarákkal való kapcsolatokról, a közeljövő terveiről és feladatairól. Az interjúban szóba kerül a kormányzattal való viszony is.
Egészségpolitika
Soós Adrianna, a Független Egészségügyi Szakszervezet (FESZ) elnöke szerint a most megvalósult béremelés túl későn történt, éves kihatása kevés, az idei év így reálkereset-csökkenést hozott a szakdolgozóknak. Interjúnkban beszélt a bérfeszültségekről, víziókról, a következő két év várakozásairól is.
Az egészségügyi szakdolgozók jövedelmének alakulása 2004–2021 között hazánkban
Szégyen és mentális egészség. A szégyenérzékeny megközelítés előtörténete
1.
2.
3.
4.
5.
1.
2.
3.
Egészségpolitika
A Magyar Járóbeteg Szakellátási Szövetség állásfoglalása az ágazat helyzetéről4.
Gondolat
Üdv nálunk! Van már, aki írja a fekete pontjaid? – Nyomasztás a közoktatásban5.
HOZZÁSZÓLÁSOK
0 hozzászólás