A Ludwig Múzeumban megnyílt a világ legrangosabb médiaművészeti díját, a Nam June Paik-díjat tavaly elnyerő, világszerte nagy elismertségnek örvendő magyar alkotó, Csörgő Attila kiállítása.

Az anyag legtöbb darabja korábban már szerepelt nagy hazai seregszemléken, ám először nyílik alkalom az eddigi életmű átfogó bemutatására.

Csörgő Attila – garantálom, erről mindenki pillanatok alatt megbizonyosodik – egyszerre tudós, barkácszseni, egyedülálló struktúralátással megáldott csodabogár és virtuóz mutatványos. Posztmodern antihősbe bújt reneszánsz ember. Nagyon nagy művész.

Hámozott terek, ferde víz, platoni testek, Möbius-tér, időszobrok.

A látnivaló megidézi a Csodák Palotáját, Öveges professzor kísérleteit, Mézga Aladár különc hálószobáját.

A néző egy darabig ráncolt homlokkal próbálja követni a művész gondolatmenetét, idézgetni a feledés homályába veszett fizika- és geometriatudományát, de aztán csak az marad, hogy ezek a rejtelmek bizony hátborzongatóan és gyönyörűen mélységesek.

A „Plátói szerelem” egyes darabjai – melyeken valóságos animációként, villanymotor és apró súlyok mozgatta damilerdőben transzformálódnak egymásba a tökéletes testek–, évekig készültek, de a konstrukciók olyan sokkolóan bravúrosak, hogy az egyszerű halandó belátja, számára mindez évtizedek alatt sem volna megismételhető.

A másik póluson ott van a pofonegyszerű, mégis lenyűgöző Forgástest, amely két megforgatott ferde csavar és lámpafény segítségével valóságos pohár olyan tökéletes illúzióját hozza létre, hogy egy kiállításmegnyitó alkalmával valaki megpróbálta megtölteni vörösborral.

A „Hogyan szerkesszünk narancsot” című projektben a turbinák fölött pörgő-forgó, imbolygó, lebegő papírgömböknek - bár ugyanannak a fizikai parancsnak engedelmeskednek -, felületi finomságuk szerint eltérő a „viselkedésük”, nem vitás, egyéniségük van.

Síkból transzformálódó terek, testek illúzióját létrehozó mozgás és fény. Villanymotorok, réskamera, milliméterpapír, hurkapálcika, barkácsáruházból való pillanatszorító, tükrök, olaj, homok.
Sehol az obligát médiaművészeti kellék- és problématár. Ezt a jóformán 19. századi arzenált valami mégis jelenvalóvá avatja.

Talán jelzi, az érzéki élmény, a szerkezet átláthatósága szükségletünk. Az elme pedig szívesen egyensúlyoz nagy mélységek felett.
A steril fém, vagy undok műanyag burkolat mögé rejtett, lassan létrehozója által sem felfogható „kütyük” világa viszont egyre nagyobb bizonytalanságot és idegenséget növeszt a lélek legmélyén.

Csörgő Attila Arkhimédészi pont című kiállítása 2009. október 30-tól 2010. január 24-ig tekinthető meg a Ludwig Múzeumban.



Csörgő Attiláról bővebben