Gondolat

Tízmillióból nyomorogni

NAGY Zsuzsanna

2011. AUGUSZTUS 15.

A statisztika szerint évente Magyarországon egy kisebb fajta város lakossága tűnik el önkezű halál által. Ez a társadalmi jelenség az egész emberiséget érinti. A WHO 1968-as statisztikája szerint:

„A második világháborúban 6 év alatt megközelítőleg 32 millió ember pusztult el. Ha a szerényebb adatokat fogadjuk el, a háború befejezése óta eltelt 24 esztendőben öngyilkosság következtében Földünk országaiban meghalt 8,7 millió ember, s öngyilkosságot kísérelt meg 60-70 millió. Nincs hát benne semmi túlzás, ha az eddig elmondottak alapján azt állítjuk: íme, az emberiség önmaga ellen folytatott szakadatlan és legvéresebb, legkegyetlenebb háborúja.”

Az élet végéhez való viszonyulás az emberiség egyik nagy, kulturálisan meghatározott kérdésfeltevése. Az írásbeliség megjelenésével pontosabb képet alakíthatunk ki arról, hogyan viszonyultak eleink a tényhez, hogy az életünk véges, és ezt a véget akár tudatosan előidézhetjük mi is.
Állati öndestruktivitás nincs (legalábbis nem igazolt tudományosan), ezért kijelenthető, hogy az öngyilkosság humánspecifikus jelenség.

Az ősi folyammenti kultúrákból fennmaradt írásbeli emlékekben még alig esik szó az öngyilkosságról, annál inkább tárgyaltatik a görög-római nagy szerzőknél.
Szinte nincs olyan nagy ókori filozófus, aki ne foglalt volna állást ebben a fontos kérdésben.

Platón Phaidón című művében kifejti, hogy csak az államnak van joga az életet elvenni, és még bizonyos szankciókat is latolgat az öngyilkosságot megkísérlők felett: „Dicstelen sírba helyezni” őket. Bár három enyhítő körülményt elfogad: ha az állam rendeli el, ha az illetőt nagy szégyen, vagy súlyos szerencsétlenség éri.

Arisztotelész hasonló állásponton van: az öngyilkosság a józan ész, az erkölcs és az állam ellen való cselekedet, ám ő is megengedettnek tartja bizonyos esetekben az önként vállalt halált.

Szinópéi Diogenész, cinikus görög filozófus, aki nem volt túl nagy véleménnyel embertársairól, számos szellemes és mélyértelmű gondolat mellett azt is mondta, hogy miként a szolgák az uraiknak, úgy engedelmeskednek a hitvány emberek a vágyaiknak. Másutt gúnyosan kijelentette: „Ha valamire, akkor arra beszélnélek rá, hogy kösd fel magad.”
Az életuntság, bajok és búskomorság ellen mindenképpen ezt ajánlotta, feltéve, ha az értelem nem tud a bajokon úrrá lenni.

Epikurosz szerint a bölcs ember, aki nem menekül az élettől, a halál elől sem menekül, s arra törekszik, hogy életét minél kellemesebbé tegye. De ezt nem kicsapongással éri el, hiszen "Az élet célja a gyönyör, de nem a romlott erkölcsűek és az életművészek gyönyöre, ahogyan néhány tudatlan ember hiszi, aki nem akar minket megérteni, hanem a testi szenvedés hiánya, és a lelki szenvedés hiánya." Az epikureusok szerint az ember elidegeníthetetlen része, sajátja a szabadság, s ezzel együtt az élet feletti szabad rendelkezés.

A sztoikusok azt vallották, hogy a legfőbb erény az ész;értékelésük szerint a legtökéletesebb ember a bölcs, aki a világegyetem rendjét átlátja s azt cselekvése mértékévé teszi. A bölcs, ha kell, meg tud válni vagyonától, minden tulajdonától, így az életétől is. Zénon, Kleanthész önkéntes éhhalállal múltak ki, sőt, bizonyos körülmények közt a sztoikusok az öngyilkosságot kötelességnek tartották.

A kései Római Birodalomban Juvenalis a dicsőség csúcsán bevégzett életet dicsőíti, s bár Cicero nem élt fennen hirdetett elveinek megfelelően, Cicero véleménye az epikureusok nyomán az volt, hogy az embernek jogában áll beavatkozni a folyamatokba.

A Római Birodalomban nem volt szokatlan jelenség az öngyilkosság. A társadalmi elit tagjai között erős volt a késztetés arra, hogy becsvágyuktól vezéreltetve kivívják maguknak a köz elismerését. A lelki nagysághoz tartozik az érett, megfontolt döntés a halálról is.
Számos leigázott birodalom uralkodója választotta ugyanakkor ezt a módot, hogy elkerülje a fogságba esés megaláztatását és a kínzásokat.

A kényszerített öngyilkosság persze más kategória, de jellemző erre a korra. Az arisztokrácia számára fenntartott kivégzési mód volt, hogy bürökkel vagy a kardba dőléssel végezhetett magával az illető. A leghíresebb halálra kényszerített filozófus Szókratész volt. Megölte magát a sztoikus Seneca is.
És nem hagyhatjuk megemlítetlenül Apiciust, a hírhedt ínyencet, aki fiatal korában a pletykák szerint Tiberius kegyencének és miniszterének, Sejanusnak szeretője volt. Seneca úgy hallotta, hogy Apicius százmillió sestertiust fecsérelt el kulináris kísérleteire és lakomáira. Amikor rádöbbent, hogy „mindössze” tízmilliója maradt, sürgősen véget vetett életének, mert úgy érezte, hogy tízmillióból csak nyomorogni lehet.

Nagy Zsuzsanna

Forrás: Kapin István: Munkálatok
https://www.atanaz.hu/foisk/munkalat/mu_01_04.htm

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Gondolat

Münchhausen báró és az ő szindrómája

Karl Friedrich Hieronymus von Münchhausen báró, német katonatiszt, akinek neve a nagyotmondással forrott össze, 295 éve, 1720. május 11-én született.

Gondolat

Miért vagyunk illetve miért nem vagyunk kaukázusiak?

A paleontológiai leletek és a genetikai vizsgálatok egyértelműen azt mutatják, hogy az emberiség Afrikából származik. Nem kellene használnunk az ezt tagadó, elavult kifejezést.

Gondolat

Szifilisz vagy hibás gének?

VIII. Henrik betegségei

Gondolat

Veszélyben az egyetemek autonómiája?

Tiltakozó közleményekkel „szavaznak” sorra az egyetemek az alapítványi átalakítás, illetve annak intézési módja ellen. Professzorok, munkatársak, hallgatók, legutóbb az MTA doktorai adtak ki hivatalos állásfoglalást. Megkérdeztünk „kívülállókat”, Freund Tamást, az MTA elnökét, Tillmann József filozófus, esztéta, egyetemi tanárt, Fleck Zoltán jogász, szociológust, tanszékvezető egyetemi tanárt a kialakult helyzetről, a folyamatról, illetve Fábián Istvánt, a debreceni egyetem korábbi rektorát is. Többen a tudományos és kutatómunka, az egyetemi autonómia ellehetetlenülésétől félnek, veszélyes ugyanis, ha ezek a szellemi műhelyek politikai irányítás alá kerülnek. Az MTA elnöke kiemelte az egyetemi autonómia tiszteletben tartásának és a döntések előtti tisztázó vitáknak a fontosságát.

Gondolat

A szem és a látás a Bibliában

RÁCZ Péter

A látásra vonatkozó igehelyek és értelmezésük, szimbolikus jelentőségük a Bibliában.

Kapcsolódó anyagok

Gondolat

Lukrécia öngyilkossága

NÉMETH István

Bizonyos esetekben az öngyilkosságot elkövető személy, mint a körülmények áldozata, egyfajta tragikus hőssé, erkölcsi példaképpé magasztosulhatott az utókor szemében, akinek a tette immár nem emberi gyengeségnek vagy megfutamodásnak, hanem éppen ellenkezőleg, a bátorság, az állhatatosság, a szilárd jellem meggyőző bizonyítékának minősült.

Gondolat

Az öngyilkosság és az emberi szabadság

Filó Mihály, AZ ELTE adjunktusa azt gondolja, hogy aligha van még egy emberi magatartás, amit annyi morális kétely övezne, mint az öngyilkosságot. 'Az öngyilkosság betegség, a legritkább esetben, nem az. Az öngyilkosság ugyanolyan kór, tuberkolózis és csak akkor harcolhatunk ellene eredményesen, ha ezt a tényt elismerjük' -- idézi egy neves bécsi pszichiáter szavait.

Gondolat

Amikor az orvos egyben filozófus is volt

Habár a filozófusok, a bölcsesség szeretői minden korban kevesen vannak, a filozófiának léteznek sűrűsödési időszakai. Ilyen koncentrált periódus volt az ókori görög (athéni) civilizáció aranykora. A medicina értékrendjét, metafizikáját (az aktív eutanázia és a magzatelhajtás tilalmát, „a beteg java a legfőbb törvény” -t) az aszklépioszi hagyomány alapján kinyilatkoztató, s az empirikusan vizsgálható fizikai hatóokról szóló kórtani elméletét (humorálpatológia) úgyszintén megteremtő Hippokratész kilenc évvel volt fiatalabb Szókratésznél, s amikor meghalt, Platón már az ötvenedik életévébe lépett.

Gondolat

Georg - Sotiris Bekas portréfilmje Lukácsról

KELEMEN Gábor

Gondolat

A hatályos BTK és az '50-es évek pszichiátriája

Vizi János pszichiáter, jogász arról beszél, hogy a hatályos BTK-nak a beszámítási képességről szóló rendelkezései, az ehhez kapcsolódó bírósági határozatok nagyjából az '50-es évek pszichiátriájának a színvonalát tükrözik. Felhívja a figyelmet arra, hogy a szakmabéliek által a diagnosztizálásban a leginkább közkedvelt DSM-IV az öngyilkosság 'betegséget' nem ismeri.