"Látták szemeid az én alaktalan testemet, és könyvedben ezek mind be voltak írva: a napok is, a melyeken formáltatni fognak; holott egy sem volt még meg közülök. (Zsoltárok könyve, 139.16 )" - Legutóbbi, Fatum című darabod a tavaly megkezdett Ira (düh) művel indított trilógia középső eleme. Az Ira is rendkívül erős mű, a düh természetrajzát elemzi, misztikus-mítikus elemek között, szakrális figurákkal és zenei mozzanatokkal. A Fatum milyen kérdéskört boncolgat? - A Fatum az isteni és az emberi, az istenhit és az isten nélküli ember viszonyát vizsgálja, a sors lehetőségeit, a választottat és a kapottat, valamint az alakítottat. Választható-e a sors vagy rójuk a ránk mért kilométereket? Döntéseink valóban döntések-e vagy minden, ami körülvesz és alakít bennünket, egy minket manipuláló világrendszer, amelynek szerves része a vallás is? Szándékosan nem hitet mondtam, mert az más, személyes és szent. A darab egy boncteremben játszódik, ahol egy őrült orvos, tudós próbálja megfejteni az emberi lét titkát, új formát ad a testnek. Kísérletezik a Gólem létrehozásával is, mely azonban nem sikerül, a testnek adott új információ, a különböző transzplantációk és testrátétek kevesek ahhoz, hogy a lélek megváltozzék és más „alakot” öltsön. A lélek marad és emlékezteti az embert a múltbéli történeteire. Szervesen idetartozik néhány orvosi probléma is, a gyógyítás módjáé, a betegség és a különböző testi torzulások kialakulásáé, a kezelések módjaié, az, hogy egy doktor mit gyógyítson, a tünetet szüntesse-e meg, vagy ásson a legmélyére és keresse az okot, hogy mi miért alakult ki. Tudjuk, hogy a mai korban a legkevésbé van idő arra, hogy a gyógyítás az ok megszüntetésére törekedjék. A darabomban mitológiai és klasszikus drámai helyzetek tükrében vizsgáljuk a lélek és a test, s az ehhez kapcsolódó sztereotípiák és az Istenben hívő, illetve az őt kereső ember viszonyát. (Idős orvosok, szakemberek segítettek nekem a kellékek beszerzésében, a tárgyi világ kialakításában.) (fotó: Kővágó Nagy Imre) - Igen erős szakrális, szellemi és teológiai érdeklődésed nyomon követhető alkotásaidban, s az utóbbi időben különösen átüt minden műveden. Vallásos szellemben nevelkedtél talán? - A gyermekek istenhittel és valamely feltétel nélküli bizalommal születnek, melyet az őket körülvevő és nevelő környezet jó esetben megerősít, és vigyáz arra, hogy megmaradjon ez a jóhiszemű kapcsolat, rossz esetben erőteljes torzítással ad magyarázatot bizonyos kérdésekre, vagy az idők folyamán tökéletesen kiirtja belőlük a hitet. Itt szükségesnek tartom, hogy definiáljam, hogy számomra mit jelent a hit. Az istenhit a világba helyezett feltétel nélküli bizalom, és a világ működésének hite, és az, hogy ennek én is része vagyok. Nem bújok valakik vagy valamik háta mögé, hanem kiveszem a részem a működéséből, mert a világ léte az én ügyem is. A felelősség megúszása ismeretlen fogalom a számomra, s itt akár egy társadalmi rendszer, egy vallási közösség, egyház, multinacionális cég, párt vagy egy tanári kar árnyékában csöndben vagy épp ordítva, de mégis meghúzódó kényelmes életgyakorlatára gondolok. A nagyon igenlés vagy a nagyon szembeállás ugyanazt jelenti, az érvek nélküli tömeg hangját, a másik melletti meghúzódást, az akolmeleg biztonságát. - Milyen a hit nélküli ember? - Mikor eljutunk oda, hogy már nem fáj, ha hazugsággal élünk, ha már nem bánt, ha ordítunk, netán megütjük gyermekeinket, ha már nem mondjuk meg a barátainknak, ha nem értünk velük egyet, ha már nem pontosítjuk azt a határt, melyet az ellenségeink nem léphetnek át, ha beletörődünk abba, hogy betegek vagy öregek vagyunk, ha elvesztjük a szerelem képességét, mikor már nem számít, miben és kivel élünk, és mit mondunk neki… Mikor megszűnnek az esti beszélgetések, a reggeli ölelések, a történeteinkbe vetett bizalmunk. A gyermekek iskolás korukra már rendelkeznek annyi tapasztalattal, hogy beindul a belső, titkos életük, és bármely külső történet a legbelsőbb, intim viszonyból értékelődik. Itt kezdődik a szülőkkel való konfrontáció, és mondjuk, elfedés, majd a hazugság gyakorlata. Ha elengedjük a kezüket és nem az ő, ösztönös belső hangjaikra figyelünk, elvesztjük őket, és kamaszkorukra azt kapjuk, amit megérdemeltünk. A felnőtt világ szánt szándékkal elveszi a gyermekek tisztaságát, a saját képére akarja formálni őket egy egyezményes elfedő és hazugságra épülő rendszerben. A társadalmi konszenzus a hazugságra, a félelemre és a tekintélytiszteletre épül. Így az oktatási rendszer és a hit intézményesítése is. Az egyén nem számít, kizárólag a struktúra, melyben bárki csak egy pici elem lehet. Negyedik osztályos korukra a gyerekek tökéletesen idomulnak az elvárásokhoz, bekerül az eszköztárukba és megtanulják használni az alakoskodást, a hazugságot, az elfedést, a torzítást, a FÉLELMET és az érdekeiknek megfelelő viselkedést. Ez a hit elvesztése. - Mit értesz a hit intézményesítése alatt? - Isten és énközém nem lehet közvetítőt állítani, elveszti a hit az értelmét, s nem Istenre, hanem a közvetítőre hagyatkozom, azaz nem a transzcendentális világba vetett ősbizalmamat gyakorlom, hanem egy egyezményes szabályrendszer követője leszek. A vallási gyakorlat nem az emberből indul ki, hanem mindig minden esetben a hatalom alkalmazásából és kézben tartásából, az irányításból. - A Fatum előadás eszerint a hitből építkezik? - A Fatum előadásban a tiszta hit és bizalom figuráját egy szellemi fogyatékos szerepben fogalmaztuk meg. A fiú védett, hiszen „beteg”, azonban a történetei és Istennel való egyértelmű kapcsolata irritálja és vele szemben agresszívvá teszi a tudóst. Az orvos megtorolja, hogy minden szempontból alárendelt segédje közvetlen kapcsolatba kerül Istennel, míg ő kétségbeesetten, kételkedéssel és félelemmel keresi. A valódi Istenhit nem ismeri a félelmet. A legkegyetlenebb és feldolgozhatatlanabb dolog a hit nélküli ember számára, hogy az egzisztenciális félelmet sem. - Sokoldalú alkotó vagy. Többek között rendszeresen publikálsz a LAM-ban is. Nyilvánvalóan foglalkoztat a kapcsolatok természete. Könnyen teremtesz kapcsolatot az emberekkel? - Kora gyermekkorom óta figyelem az emberek között kialakult kapcsolatrendszereket. Egy időben könnyen teremtettem kapcsolatot, mára viszont megtanultam, hogy a történetek sokféleképpen olvashatóak, és nem mindenki számára azt jelentik, amit a számomra. Ritka adomány, mikor egyezést érzékelek, s az mindig hosszú távú bizalmi kapcsolatot jelent. Egy másik személlyel kialakult viszony fönntartása jelentős munkával, néha komoly konfrontációval és maximális kockázatvállalással kell, hogy együtt járjon, ha ez nem így van, azt nem nevezném kapcsolatnak. Ez olyan, mint a mesékben, ki kell állnod próbákat, át kell esned a tűzkeresztségen, beavatáson - ez pedig csak az előbbi feltételek betartásával lehetséges. Egy másik fontos eleme bármely kapcsolatnak az egyenrangúság. - Műveidben mindig egyfajta peremterületet jársz be, és szólásra, tisztázásra ösztönzöd az embereket. A színpadon csakúgy, mint ahogy látni ezt a törekvést az interjúidban is. Valóban érdekelnek a szélsőséges helyzetek? - Nem érdekelnek, ebben élek. Állandó kihívásoknak és döntéseknek teszem ki magamat és a környezetemben élőket, a velem együtt dolgozókat. Az a dolog, amivel foglalkozom, folyamatos szellemi mozgásban tartja a körülöttem lévőket, ha megtaláltunk egy biztonsági pontot, azonnal megyünk tovább, és újabb kérdésre keressük a választ. Az emberek nagy többsége biztonságra törekszik, ha egyszer már megtalálta magát, a hivatását, a párját, a gondolatait képes kordában tartani, nehezen indul neki egy újabb önismereti akciónak. Bizonyos idő elteltével észreveszem, hogy mikorra beáll egy működés, egy rendszer, melyben kiismerem magam, eligazodom benne, felmerül egy kérdés, mellyel nem tudok mit kezdeni. S ha nekiállok végiggondolni és változtatni a magam által oly biztonságosra és kiismerhetőre alakított személyiségemen, környezetemen, az, megvallom, mindig nagyon rosszul esik és fájdalommal jár. (fotó: Kővágó Nagy Imre) - Fel tudsz fedezni kapcsolatot a gyógyítás és a te alkotó tevékenységed között? Azon a gondolati szálon maradva, hogy felfeded a torzító dolgokat, kapcsolatokat, szélsőséges viselkedésmódokat, a dolgok természetét? - Persze, de ez, hogy úgy mondjam, nem nyilvános. Az állandó mozgásban tartás mindenképpen gyógyít, hiszen egy előadásba, szövegbe azok a problémák is belekerülnek, melyek akkor foglalkoztatnak bennünket, s így kibeszélhetővé válnak. Ezen felül nyilvánvalóan a lehetséges megoldásokat is kutatjuk. Ez maga a gyógyítás. Az ezzel szembesülők, a nézők vagy katarzissal élik meg ezt a folyamatot, vagy kudarccal, mert a befogadás munka, s ezt tudomásul kell vennünk. A katarzis fájdalommal is jár, ugyanúgy, mint a szerelem, az orgazmus, a tiszta istenhit. Fájdalommal, munkával, megkönnyebbüléssel. Ezt még a mai, elképesztő információrengetegre és gyorsaságra épülő világunkban sem úszhatjuk meg, lásd a mindig újabb és újabb arcát mutató pszichés betegségeket. A nem megélés megbosszulja magát. Át lehet suhanni életünk fölött, mint egy figyelmes szemlélő és történetkutató, azonban ha kimaradunk belőle, egyszerűen a saját életünket hagyjuk el egy elágazásnál. S újra fölvenni a szálakat nagyon nehéz. Azok a műalkotások, melyek nem a gyors képek változására, az azonnali megoldásokra és az odavetett, felületi viszonyok megmutatására építenek, mára szinte feldolgozhatatlanná váltak, mivel fizikailag nincs idő a feldolgozására. Oly nagy teher nehezedik az emberre, s oly nagy hangsúly helyeződik a beilleszkedésre, a beépülésre, hogy már lassan az igény is megszűnik arra, hogy önmagával és a valódi élete minőségével foglalkozzon. Kapcsolatai minőségével, a gyermekével, a szelleme frissen tartásával, azzal, hogy ha megtalált valamit, ne feltétlenül lezárja az utat, hanem hagyjon még pici rést arra, hátha van tovább. Permanens fájdalomcsillapítás folyik, pedig a fájdalom része az életünknek. (fotó: Kővágó Nagy Imre) - Nehéz lett-e a sorsod most, hogy a gazdasági válság érezhetően megtépázza az emberi viszonyokat, és elfogy az amúgy is kevés pénz a kultúrából? - Ha igazán akarnék válaszolni erre a kérdésre, akkor azt mondanám, hogy nem, mert ha állandó gyakorlattá válik a megoldás keresése, akkor ez a helyzet is egy keresés folyamata. De nem igazán szeretnék ezzel foglalkozni, igen, ez így van, kevés a pénz a művészetre, de ez mindig is így volt. A küzdelem része az alkotásnak. Ha túl sokan néznek, ha túl sokan hisznek benned, ha túl sok állami kitüntetést kapsz, ha túl sokan hajbókolnak, ha hirtelen túl magasra rúg a fizetésed, ha túl sok politikus és befolyásos ember keresi a társaságodat és rajtad keresztül akarnak megmutatkozni, ha túlságosan elhiszed, hogy jó vagy és nagy művész, ha már nem kételkedel, akkor tudhatod, hogy valamit elvesztettél. Ez olyan, mint a hit, ha félsz, biztos lehetsz benne, hogy már elvesztetted Istent. Nagy Zsuzsanna Kapcsolódó anyag: Ágens: A kapcsolat LAM-interjúk LAM (Lege Artis Medicinæ) - 2009;19(06-07) LAM (Lege Artis Medicinæ) - 2005;15(8-9) LAM (Lege Artis Medicinæ) - 2009;19(01) LAM (Lege Artis Medicinæ) - 2006;16(5) LAM (Lege Artis Medicinæ) - 2005;15(11) LAM (Lege Artis Medicinæ) - 2006;16(3) LAM (Lege Artis Medicinæ) - 2007;17(1) LAM (Lege Artis Medicinæ) - 2007;17(2) LAM (Lege Artis Medicinæ) - 2007;17(12) LAM (Lege Artis Medicinæ) - 2008;18(6-7) A kapcsolat - eLitMed.hu Tarhaz