Gide a huszadik századi világirodalom egyik legjelentősebb írója volt, aki felbontotta a hagyományos regény szerkezetet, szembefordult a realista ábrázolással és az 1925-ös Pénzhamisítók című művével már a posztmodern irodalmat vetítette előre. Párizsban született 1869. november 22-én. Alapításától szerkesztője volt a Nouvelle Revue Francaise-nek, ő fedezte fel - többek között - Giraudoux-t, Martin du Gard-t és Saint-Exupery-t. Első regénye a Meztelen, a második pedig A mennyország kapuja, amelyet Magyarországon Ady ismertetett a Nyugatban. Míg e regények szerkezetükben a klasszikus prózai hagyományt követik, más műveiben nyitottabb formát hoz létre az idősíkokkal való játék a valóság és illúzió egymásba játszása révén, amely az új regényig ível. Híres műve A pénzhamisítók, a regényíró `regénye`, amely tulajdonképpen egy készülő regény regénye, s Gide ezt a művét tartotta az egyetlen `tiszta` regénynek. A kritikusok legmaradandóbb munkájának Naplóját tartják, amely az európai szellemi élet tükörképe, s Gide a XIX. század végétől a XX. század derekáig írta. "Oly messziről, sőt mélyről kezdi a munkát, hogy a rendszer lépcsőfokai vagy tendenciája ma még szinte hiányzanak művéből. Csaknem példátlan feladatba fog: az autonóm embert akarja megteremteni, a maga tökéletes függetlenségében, sérthetetlen integritásával, hogy aztán belevesse a küzdelembe. S ez az alak már előttünk áll: idáig érkezett el Gide, bizonyára egy életműnek is elegendő művészi produkció befejezéséhez." -írja róla Várkonyi Nándor a Nyugatban. Nietzschének ő volt az egyik első francia szószólója, s ő mutatta be a franciáknak a század legnagyobb angolszász irodalmárait, ugyanakkor szívesen fordított Shakespeare-t, Goethe-t és Kafkát is. Kora legnagyobbjaival folytatott, több kötetre rúgó levelezését később ki is adták, s fontos kordokumentumnak számít. A Nobel-díjat 1947-ben kapta `az élet problémáit és körülményeit állhatatos igazságszeretettel és pszichológiai éleslátással feltáró irodalmi munkásságának nagy művészi jelentőségéért.` "Kihajolok a jelen ablakából. Tovább megyek. Érzem azt az időt, amikor alig értik meg azt, amit ma vitálisnak tartunk. Új harmóniákra vágyom. A szavaknak finomabb és nyiltabb művészetére; ahol nincs semmi retorika; amely nem akar bizonyítani. Ki oldja fel eszünket a logika lomha láncai alól? Legőszintébb élményemet meghamisítja a kifejezés. Az élet sokkal többet adhat, mint amennyit az emberek elfogadnak. A bölcsességet ne az észben, hanem a szeretetben keressük. Óh, mért éltem oly okosan eddig? Törvénytelennek kell lennünk, hogy meghallhassuk az új törvényt? Óh menekvés! szabadság! Addig megyek, ameddig a vágyam terjed. Akit szeretlek, gyere velem: hadd vigyelek odáig; hogy te még messzebbre juthass." - írja vallomásaiban. Forrás: MúltKor 2015.02.15.