– Mennyiben tartalmaz új elemeket a hipertónia új definíciója? – Elvileg két irányban mond újat. Egyrészt leszögezi azt, hogy maga a hipertónia csak egy tünet, de a magas vérnyomás betegség egy olyan klinikai szindróma, amelynek egyik része a pl. felkaron mért magasabb vérnyomásérték, a másik összetevője pedig ennek a magas értéknek a szervekre kifejtett károsító hatása. Az új definícióhoz szorosan hozzátartozik a célvérnyomás meghatározása, amelyet korábban úgy adtunk meg, hogy általában mindenkinek 140/90 Hgmm alá kell vinni a vérnyomását, de van egy különösen nagy kockázatú betegcsoport, pl. a hipertóniás cukorbetegeké, akiknek 130/80 Hgmm alatti vérnyomás az elérendő cél. A legújabb tanulmányok metaanalíziséből kiderült az, hogy pl. az idősek szisztolés vérnyomását lehet, hogy 140 Hgmm alá kell csökkenteni, de a hasznosságról csak kb. 150 Hgmm-ig van evidencia. Ha nincs a cukorbetegséghez társuló szubklinikus szervkárosodás, akkor ismét csak lehet, hogy a célérték 130/80 Hgmm alatti, de erről nincs bizonyító tény! Tehát azt mondanám, hogy a hipertónia olyan komplex klinikai szindróma, amelynek vérnyomás-összetevőjét és a célszervkárosodás összetevőjét egyszerre kell kezelni, és nem túl vadul, hanem gyorsan bár, de nem túlzott mértékben... – A fejlett országokban cardiovascularis megbetegedések milyen betegségterhet jelentenek? – A fejlett országokban a szív-érrendszeri halálozás aránya 45-55 %, amely nemenként és országonként, illetve országcsoportonként (angolszász nyelvterület vagy latin nyelvterület, vagy kelet-nyugat irány vagy észak-déli irány) eltér. Európában a volt keleti tömb országaiban tragikus méreteket ölt, de például Lengyelországban az ischaemias szívbetegség okozta halálozás csak fele a hazainak. – Magyarországon milyen nemzeti sajátosságokat tükröznek a felmérések e téren? – Magyarországon létezik néhány érdekes felmérés. Pontosan ismerjük, hogy a debreceni középiskolások között elég nagyszámú a hipertóniás, és jók az ehhez illesztett gondozási modellek is. Azt is tudjuk egy reprezentatív felmérésből, hogy Magyarország nyugati megyéiben több a hipertóniás, mint a keletiekben, és egy másik regiszter szerint botrányosan rossz pesti körzetekkel szemben néhány budai kerületben a hipertónia ismertsége és a célérték elérése alacsonyabb. Ezen ismeretek célirányos egészségügyi intevencióra adnak lehetőséget. – A hazai ellátórendszer tudja-e teljesíteni a korszerű kezelést a nemzetközi irányelvek alapján? – A hipertóniás betegek nagy tömegének gyógyszerelését, valljuk csak be, egy sima kettős fix gyári kombinációval különösebb erőfeszítés nélkül be lehet állítani. A terápia-rezisztens hipertóniások kivizsgálását rá kellene bízni a hipertónia centrumokra, mert itt gyorsabban és pontosabban történik minden tevékenység. Ugyanez vonatkozik a kezelés beállítására is. Azután persze helyes lenne felmérni azt, hogy vajon hány beteg éri el Magyarországon a célértéket. Magunk végeztünk egy kb. 10 ezer beteget felölelő gyógyszertanulmányt, az eredményeink nagyon jók voltak, mert az átlagvérnyomás kb. 132/80 Hgmm-re csökkent, ám ez sajnos csak azt jelentette, hogy a cukorbetegek 12-13 %-a érte el a célértéket. – Mit kell megtudnia a hipertónia kivizsgálása során a háziorvosnak? Mire kell ügyelnie különösen…? – Van a hipertónia kivizsgálásának egy nagyon egyszerű sémája. Le kell venni vért néhány laborvizsgálatra, meg kell vizsgálni a reggeli vizeletet és a 24 órás gyűjtöttet is. Kell néhány műszeres vizsgálatot végezni: EKG, szemészet, legalább egy ambuláns vérnyomás-monitorozást és szívultrahangot. Hja, és meg kell vizsgálni a beteget… A kapott leletek igen nagy valószínűséggel eldöntik azt, hogy primer vagy szekunder hipertóniáról van-e szó. A legfontosabb talán az alkat: livid stria, vagy a se káliumszint, vagy a palpitatio-érzésre, fogyásra és hízásra való rákérdezés. Ezek csak elég egyszerű dolgok, nem? A vérnyomást pedig mégiscsak illik legalább mindkét karon megmérni. Ezek talán a sarkaltos kérdések – Az ön tapasztalata szerint a rendszerben élő feszültségek hol érhetők tetten? – Feszültség elsősorban akkor van, véleményem szerint, ha az orvosok nem tudnak egymással kommunikálni. Mindenki tévedhet, s ha ez bekövetkezett, akkor nem kell az illetőt sárba tiporni vagy kigúnyolni. Persze ha valaki mindig téved, azt talán segíteni kell a továbbképzésre való eljutásban. Aki pedig előad, az igét hirdeti, gondoljon arra, hogy ő is „emberből van”, emberi a négy végtagja, a füle, az orra vagy éppen az illata... Úgy tartson továbbképzést, hogy válaszoljon a kérdésekre, és a válaszok legyenek igazak és őszinték. Az egészségügyi kormányzat az elvárásoknak csak a mesében tudna megfelelni, mégis, törekedjen erre, és ne az orvostársadalom ellenében lépjen, hanem avval együtt, s a valóban jó irányba haladjon. Akkor nem hangzik majd el soha, hogy „rossz irányba rohamoztok”. – Mire volna szüksége ebben a helyzetben a betegnek, és az orvosnak? – Szerintem az orvostársadalomnak alapvetően továbbképzésre van szüksége, de nem korbácsrendeletekkel kikényszerítettre, hanem a sokszor említett evidenciákon alapulókra. A betegeket pedig el kellene látni jó sok, hatásos szóróanyaggal azokon a helyszíneken, ahol nagy tömegek fordulnak elő: gondolok itt a sporteseményekre, bevásárlóközpontokra, iskolákra... – Az Ön szakterületén az utóbbi időben milyen új tudományos ígéretek, kutatási irányok, gyógyszerek születtek? – Az új eredményekkel óvatosan, óvatosan és megint csak óvatosan kell bánni! Egy frissen megjelent gyógyszer mögött először mindig nagyszámú hatékonysági vizsgálat áll, és jóval kevesebb biztonságossági. 500 beteg vérnyomását lehet egy tabletta napi egyszeri bevételével pl. 21/10,5 Hgmm-rel csökkenteni, de csak egy-két százezer beteg kezelése igazolja a szer tolerálhatóságát, biztonságosságát, azt, hogy valóban kevés, és főleg nem életveszélyes mellékhatást okoz. Mondjuk, egy klasszikus vízhajtót olyan régóta akkora nagy tömegben alkalmaztunk már, hogy talán minden jó és rossz kiderült róla. Tudjuk, hogy a vérnyomást mennyivel csökkenti, tudjuk, hogy nem túl optimális az anyagcserére, vagy a szexuális funkciókra, ráadásul olcsó, de az is kiderült közben, hogy nem okoz, mondjuk cornea-homályt vagy gyomorrákot. – Mit vár Ön ezen a szakmai területen…? – Azt várom, hogy a hazai módszertani ajánlás népszerű (elsősorban ábrákat, grafikonokat tartalmazó, vagyis képi formátumot) kiadása is jelenjen meg, vagy legyen szabadon letölthető az internetről. Nagyon sok laikus népszerűsítő internetes oldallal találkozom, azonban ezek, ha nem is mindig, de azért elég gyakran komoly tévedéséket tartalmaznak, sőt, kihasználják az emberi hiszékenységet, alternatív kezelési módokat mint egyetlen üdvözítőt reklámoznak. Azt gondolom, hogy a reklám nagyon fontos, termékeket jól eladhatóvá tesz, de ha egy internetes oldal felsorol 10-15 főorvost, tudományos fokozattal rendelkező szakembert mint tanácsadót, akkor arcpirító a betegek figyelmét mondjuk a boroshordó átöblítéséből visszamaradt mosólében áztatott répa és fokhagyma fogyasztására ösztönözni, és azt odabiggyeszteni, hogy ezek eredményeként némelyik vérnyomáscsökkentő is elhagyható, hiszen a betegek úgyis idegenkednek a gyógyszerek szedésétől... – Akkor tudjuk, hogy mi a véleménye a szakterületén is egyre gyakrabban felbukkanó alternatív gyógyászati megoldásokról. – Mindig érdekeltek az alternatív gyógymódok. A legfőbb probléma velük az, hogy nem evidenciákon, hanem gyakran hiteken, pontosabban tévhiteken alapulnak. Az egyik legnagyobb reménnyel kecsegtető alternatív gyógymód az akupunktúra. Mégis mi történt? Szerveztek egy olyan akupunktúra vizsgálatot, amelyben a hipertóniás betegeket szúrtak tankönyvi pontokon és össze-vissza pontokon. A betegek vérnyomása mindkét csoportban azonos mértékben csökkent, talán éppen a placebóval elérhető szintre. Kaplan professzor kommentárjában meg is jegyezte, hogy ezzel az akupunktúra végleg kiírta magát a vérnyomáscsökkentő terápiából. A messziről jött csodagyógyteák egy része pedig nephrotoxikus, a hipertónia által károsított szegény vesének már csak ez hiányzik! Azt mint alternatív gyógymódot készséggel el tudom képzelni, hogy meghívnak, mondjuk Bali szigetére és ott minden nap elmondják, hogy ha reggel kiülök a tenger morajlását egy órán keresztül hallgatni, akkor 12/4 Hgmm-rel lejjebb megy a vérnyomásom. De ennek meg a tartósságával van baj, mennyi időn belül áll vissza a kiindulási értékre idehaza? Nagy Zsuzsanna