Gondolat

A hatalom karikatúrája, a történelem zsebtükre

2014. JÚNIUS 17.

Szöveg nagyítása:

-
+

Idézetek, gondolatok a költőtől: "Nem tudom: egyik ember titka jó helyt van-e a másik ember birtokában? A vadat hálóval, csapdával fogják. Az embert a titkával. Isten, mikor a bűnbe esett embert az édenből kiűzte, vigasztalásként egy szál fügevirágot nyújtott át neki. Ez minden, amit meghagyok tenéked a paradicsomi boldogságból. Senkitől vissza nem vonható jogodat az álmodozáshoz. Játszik velünk százszor megcsalatottan is a hullámzó reménység. Boldogok, akik egymás szeme láttára múlnak el. Valamely hatalom éppen attól omolhat össze, hogy minden erejét a fennmaradására koncentrálja. A hatalom ott válik önnön karikatúrájává, amidőn saját szakállas vagy csupasz képét kezdi csodálni a történelem zsebtükrében. Hacsak lehet, játszik a gyermek. Mert végül a játék komolyodik munkává. Boldog ember, ki a munkájában megtalálja a valamikori játék hangulatát. Ki tehet róla, hogy porszemként kaptuk az életünket is, az egyetlent? Ki rendelte vajon, hogy a porszem igazsága nélkül értelmetlenné válik az egyetemes jog és igazság is, amelyet nem keresnünk kellene, hajszolni, mint gyermek a szivárványt, hanem ott kellene lennie mindenütt, ahol meghirdették? A Nap kihűl, a Föld kiszárad, az ég üres lesz nélküled, és én senki vagyok, ha te nem vagy velem. Annyira szeretlek!" Sütő András 1927. június 17-én született Romániában, a mezőségi Pusztakamaráson (Cămăraşu). A nagyenyedi Református Kollégium diákja volt 1940 őszétől. Első írását 18 éves korában, a Világosság közli. 1948–49-ben a kolozsvári Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskola rendező szakos hallgatója, majd tanulmányait megszakítva 1949-től a Falvak Népe című hetilap főszerkesztője. 1951-ben minthogy szülei kuláklistára kerülnek, tiltakozásul lemond a főszerkesztői posztról. Hajdu Győző meghívására az Igaz Szó című irodalmi havilap munkatársaként 1954 elején Marosvásárhelyre költözik. Itt él haláláig. Az Igaz Szó című irodalmi folyóirat főszerkesztő-helyetteseként dolgozott. 1958-1989 között a Művészet, illetve az Új Élet című marosvásárhelyi képeslapnak volt főszerkesztője. 1989-ig az Erdélyi Figyelő főszerkesztői pozícióját töltötte be. A Ceaușescu-éra alatt betiltották műveinek kiadását és színdarabjainak bemutatását, csak Magyarországon publikálhatott. Darabjait folyamatosan játsszák. NZS 2014. 06. 13. Forrás: Humanista Írók Társasága

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Gondolat

Münchhausen báró és az ő szindrómája

Karl Friedrich Hieronymus von Münchhausen báró, német katonatiszt, akinek neve a nagyotmondással forrott össze, 295 éve, 1720. május 11-én született.

Gondolat

Miért vagyunk illetve miért nem vagyunk kaukázusiak?

A paleontológiai leletek és a genetikai vizsgálatok egyértelműen azt mutatják, hogy az emberiség Afrikából származik. Nem kellene használnunk az ezt tagadó, elavult kifejezést.

Gondolat

A szem és a látás a Bibliában

RÁCZ Péter

A látásra vonatkozó igehelyek és értelmezésük, szimbolikus jelentőségük a Bibliában.

Gondolat

Szifilisz vagy hibás gének?

VIII. Henrik betegségei

Gondolat

Veszélyben az egyetemek autonómiája?

Tiltakozó közleményekkel „szavaznak” sorra az egyetemek az alapítványi átalakítás, illetve annak intézési módja ellen. Professzorok, munkatársak, hallgatók, legutóbb az MTA doktorai adtak ki hivatalos állásfoglalást. Megkérdeztünk „kívülállókat”, Freund Tamást, az MTA elnökét, Tillmann József filozófus, esztéta, egyetemi tanárt, Fleck Zoltán jogász, szociológust, tanszékvezető egyetemi tanárt a kialakult helyzetről, a folyamatról, illetve Fábián Istvánt, a debreceni egyetem korábbi rektorát is. Többen a tudományos és kutatómunka, az egyetemi autonómia ellehetetlenülésétől félnek, veszélyes ugyanis, ha ezek a szellemi műhelyek politikai irányítás alá kerülnek. Az MTA elnöke kiemelte az egyetemi autonómia tiszteletben tartásának és a döntések előtti tisztázó vitáknak a fontosságát.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Gondolat

Szakálltörténet

A szakállt a különböző történetek, mesék és művészi ábrázolások alapján általában a bölcsességhez, teljesítőképességhez vagy magas pozícióhoz kapcsolták.

Ökológia

Minamata kór – Valami új a nap alatt

A kötet alapján teljes bizonyossággal látható, hogy a klíma változása, a tiszta ivóvíz hiánya, a lecsökkent biológiai sokféleség rengeteg viszontagságot hoz még az emberiség számára.

Idegtudományok

Az orvosi kender

"Az endokannabinoid rendszer befolyásolása terápiás hatású lehet szinte valamennyi emberi betegségben" írta Pacher Pál és Kúnos György egy nemrég megjelent áttekintő közleményében. Egy civil szervezet 2016 júniusában megrendezte az első magyar gyógyászati kannabisz konferenciát.

Hírvilág

Tények és értelmezések az agykutatás terén

A „neurománia” gondját lassan mind többen érzik a humán tudományok terén.