A betegség árnyéka
2014. SZEPTEMBER 26.
2014. SZEPTEMBER 26.
Szöveg nagyítása:
A jövőben jó néhány betegséget lehetséges lesz majd diagnosztizálni az eddigieknél sokkal korábban, és ezt követően sokkal hatékonyabban kezelni. A kutatók a Max Planck intézetben kifejlesztettek egy olyan optikai módszert, melynek segítségével láthatóvá lehet tenni az egyedi protein molekulák karakterisztikáját - így például a daganatspecifikus molekulák karakterisztikáját is. A korábbi módszerekkel csak oly módon érhettek el hasonló eredményt, ha sikerült a vizsgálni szándékozott biomolekulákat előzőleg megfesteni, vagy valamilyen más módon „megcímkézni”, többnyire fluoreszkáló anyagokkal. Általánosságban ezt a megközelítést meglehetősen nehéz, sőt gyakran lehetetlen volt kivitelezni, ezzel szemben az új módszerrel, melyet iSCAT-nak neveznek, a németországi Erlangen kutatói képesek közvetlenül megfigyelni a szórt fényt, amely az egyedi molekula által keletkezik, egészen pontosan az ő speciális árnyéka. Ez a módszer nem csak arra alkalmas, hogy a biomedikális diagnózist érzékenyebbé, finomabbá tegye, de arra is képes, hogy mélyebb betekintést nyerhessünk az alapvető biológiai folyamatokba. Megtalálni egy egyedi proteint egy sejtben, az körülbelül olyan bonyolult feladat, mint például megtalálni egy bizonyos autót valamelyik zsúfolt autópályán, anélkül, hogy a rendszámtáblája a rendelkezésünkre állna. A sejten belül több millió protein található egymás mellett, és ha a kutatók képesek is lennének kihalászni belőlük a keresett egyet, az önmagában még nem oldaná meg a problémát, ugyanis a konvencionális optikai mikroszkóp alatt, ha megfelelő megvilágítást kapna az elfogott molekula, abban az esetben gyakorlatilag láthatatlanná maszkolná a háttér és az előtér. Az új módszerben az egyes proteinek által szóródó fény interferencia képét használják fel, és a gyenge, de jól kivehető interferencia csíkok azonosításával tudják megállapítani, hogy milyen fajta proteinek találhatóak a sejtben. A karakterisztikus interferencia kép nyeréséhez természetesen lézer megvilágításra van szükség. Szemlézte: elitmed.hu, Kolin Péter Forrás: https://www.ehealthnews.eu/ /
Egészségpolitika
A blokkolóórák után most már személyesen ellenőrök is figyelik, ki tartózkodik a kórházakban. Ki dolgozik, ki fekszik a kórházi ágyakon, és hogyan használják például a diagnosztikai képalkotókat. Bármely nap és a nap bármely órájában érkezhet a mobilegység. Figyelnek, ellenőrzik, leleplezik, „lógnak”-e az egészségügyben dolgozók.
Egészségpolitika
Mindenképpen módosításra szorul az új egészségügyi jogállásról szóló törvény – állították egybehangzóan munkajogász szakértők egy, az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvényről szervezett videókonferencián. Ahogy elfogadhatatlan ennyire méltatlan, elkapkodott, kidolgozatlan és indokolatlanul nehéz körülményeket teremteni, és ilyen választásra kényszeríteni valakit az élethivatását illetően.
Egészségpolitika
Szülés körüli depresszió, az újszülött alvási, étkezési, figyelem zavara, a sok sírás, megannyi jelzés, amivel foglalkozni kell. A korábbi teóriákkal szemben nemcsak két éves kor után, hanem már egészen korai időszakban is figyelni kell és diagnózis is felállítható a kisbaba lelki problémájáról. A témában először rendeztek a napokban nemzetközi konferenciát Magyarországon, ahol több mint 240 előadást tartottak az érintett területek neves szakemberei.
Egészségpolitika
Úgy tűnik ebben a hazai álláspont egyértelmű, de számos országban már kismamákat oltanak. A jelenlegi szakértői vélemények szerint az mRNS-oltások nem veszélyesek a terhes kismamákra, de klinikai kísérletek hiányában ezt mégsem lehet százszázalékos biztonsággal állítani. Magyarországon éppen ezért nem ajánlják az oltást várandósoknak, de az Egyesült Államokban, Izraelben, vagy Angliában a kismamákra bízzák a döntést. Gyermekeknek egyelőre sehol sem adnak vakcinát.
Egészségpolitika
Tisztában vagyunk azzal, hogy a járvány elleni védekezésbe már mindenki belefáradt. Mégis, egészségügyi szakemberként tudjuk, hogy a Covid-19-járvány 4. hulláma során sem lesznek elkerülhetők a racionális korlátozó intézkedések. Hazánk jelenlegi átoltottsági szintjén a nyájimmunitás kialakulásával egyelőre nem számolhatunk, az ismét erősödő járvány a következő hónapokban több ezer áldozattal jár majd, elsősorban az oltatlanok között. Le kell számolnunk azzal a tévhittel is, hogy a beoltottság önmagában teljes biztonságot jelent! A hamis biztonságérzet az oltottak körében, a kiegészítő védelmi szabályok sutba dobása a járvány fellángolásának a melegágyát képezi az átoltottság mai szintje mellett.
Hírvilág
A halálos kór egy súlyos stádiumából fordult vissza és választotta a gyógyulás útját a CANØSSA könyv és a hozzá kapcsolódó, terápiás céllal írt zenemű szerzője. A könyv a betegséghez vezető utat, a betegség, a teljes legyengülés és hitehagyottság fázisait, majd a visszatérés katarzisát írja meg.
Az osteoarthritis az egyik legelterjedtebb krónikus betegség világszerte – minden hatodik-hetedik ember érintett és a rokkantság egyik vezető oka. A kórképre a porc fokozatos pusztulása jellemző, amit fájdalom, mozgásképtelenség, izomgyengeség és a mindennapi életvitel tevékenységeinek csökkent képessége kísér.
Klinikum
A stroke világszerte a halálozás és a rokkantság egyik vezető oka. A betegség egyik fontos rizikótényezője az életkor: az életkor előrehaladtával a stroke kockázata is egyre nő. Az akut stroke-ok mintegy 80-85%-a akut ischaemiás stroke (AIS). Az idős betegpopulációkra számos társbetegség együttes megjelenése és többféle gyógyszer együttes használata jellemző.
Art&Health címen adott ki egy 3500 tanulmányt, kutatások és analízisek sorát összesítő metaanalízist a WHO, amely ezek alapján tudományos bizonyítékok alapján mutatja be a művészet gyógyító erejét nagyszámú betegség esetében. Terápiás hatása mellett közösségteremtő és emberközpontúbb gyógyító világot teremt.
A myasthenia gravis (MR) egy ritka autoimmun betegség, mely a neuromuscularis ingerületátvitelt gátolja. A betegség a világon több mint 700000 embert érint. A generalizált MG-s betegek körülbelül 80-90%-ában kimutatható a posztszinaptikus nikotinos acetilkolin-receptort (AChR) gátló autoantitest, míg további 5–8%-ban MuSK-autoantitest vagy ritkábban, LRP4-autoantitest mutatható ki.
Fiume és a magyar tengerészeti egészségügy – történelmi háttérrel
Betegség és egészség a kora újkori magyar irodalomban
1.
2.
3.
4.
5.
1.
2.
Klinikum
Véletlen folytán, egy egyszerű vérvétellel derülhet ki az egyik legsúlyosabb gyerekbetegség3.
4.
5.
HOZZÁSZÓLÁSOK
0 hozzászólás