[Az organikus háttérrel nem rendelkező (szomatoform) tünetek gyakoriak az elsődleges és másodlagos betegellátásban. Gyakran társulnak depresszióval és/vagy szorongással, és jelentős funkcionális korlátozott­sá­got okoznak, így mérésük mindenképpen indokolt. A Beteg Egészségi Állapot Kérdőív Testi Tünet Skálát (Patient Health Questionnaire Somatic Symptom Scale; PHQ-15) a testi tünet distressz mérésére fejlesztették ki. A vizsgálat célja a PHQ-15 magyar változatának pszicho­metriai vizsgálata és a negatív affektivitással való kapcsolat replikációja, valamint a normálpopulációra vonatkozó nem és életkor szerinti referenciaértékek közlése. Felté­te­leztük azt, hogy az adatok jó illeszkedést mutatnak a bi­fak­toros modellel, valamint azt, hogy a negatív affektivitás indikátorai, ezen belül is elsősorban a közös faktorra sú­lyoznak. Kérdőíves keresztmetszeti vizsgálat. A Hun­ga­rostudy 2006 résztvevőinek (n = 5020) PHQ-15-, dep­resszió- (BDI-R-) és szubjektív jóllét (WHO-5-) adatait elemeztük. A PHQ-15 jó belső konzisztenciával (Cronbach’α = 0,810; McDonald’ω = 0,819) bír és közepes-erős együtt járást mutat a BDI-R (rs = 0,49, p < 0,001) és a WHO-5 (rs = –0,48, p < 0,001) pont­számmal. Az adatok bifaktorstruktúrára való illeszkedése kitűnő. Az általános faktor erős kapcsolatban áll a dep­resszióval (β = 0,656 ± 0,017, p < 0,001) és a szubjektív jólléttel (β = –0,575 ± 0,015, p < 0,001), míg a tünet­specifikus faktorok csak gyengén vagy egyáltalán nem kapcsolódnak ezekhez a konstruktumokhoz. A PHQ-15-pontszám magasabb a nők és az idősebbek körében. A PHQ-15 magyar változata jó pszicho­metriai mutatókkal bír, pozitívan kapcsolódik a depresszió­hoz és negatívan a szubjektív jólléthez. A kérdőív jól használható lehet a szomatizációs zavar (DSM-IV) vagy a testi tünet zavar (DSM-5) előszűrésére. A közölt referenciaértékek mind a tudományos kutatásban, mind a klinikai gyakorlatban hasznosíthatók.]

Annak ellenére, hogy a Parkinson-kór diagnosztikája és kezelése az elmúlt években is folyamatosan fejlődött és új terápiás lehetőségek jelentek meg, a Parkinson-kórral élők kezelése és gondozása, különösen az előrehaladott szakaszban, továbbra is nagy kihívást jelent a mozgászavarral foglalkozó neurológusok számára. A Parkinson-kór kezelését több tényező is kedvezőtlenül befolyásolja: a betegség megállíthatatlanul halad előre, a betegek tünettana és a progresszió gyorsasága, az egyéb kísérő nem motoros tünetek és a kezelés okozta komplikációk megjelenése nagy heterogenitást mutatnak. Mindezek alapján nehéz az egységes rutin terápiás elv kidolgozása és alkalmazása. Ez az összefoglaló a szakmai kollégiumi ajánlás és a szakirodalom adataira támaszkodva próbálja megvilágítani a Parkinson-kór kezelésének szempontjait, különös tekintettel az előrehaladott stádiumú esetekre.

A transcranialis egyenáram-stimuláció (transcranial direct current stimulation, tDCS) ígéretes agystimulációs eszköz, melynek használata egyszerű, nem invazív és viszonylag olcsó. Mivel képes átmenetileg megváltoztatni az agy­működést, hozzájárulhat mind a klinikum, mind az ideg­tudományi kutatások fejlődéséhez. Ugyanakkor a tDCS hatékonyságát némi szkepticizmus övezi. Ennek oka részben a hatásmechanizmusról való hiányos tudásunk, másrészt a látszólag ellentmondó kutatási eredmények. A jelen cikkben összefoglalót kívánunk nyújtani a tDCS-kutatásokban felmerülő problémákról és azok lehetséges megoldásairól. Különös figyelmet szentelünk a tDCS hatásában megjelenő interindividuális különbségek forrá­sára, ami magyarázatot adhat a zajos adatokra, így kiküszöbölésükkel megbízhatóbb eredmények születhetnek. Reményeink szerint ez az összefoglaló hozzájárul, hogy a jövőbeli tDCS-kutatások megismételhetők legyenek, maximalizálva az eszközben rejlő potenciált.

A fájdalomkutatások alapfeltevése szerint a nociceptiv ingerlés során a fájdalom neuronmátrixa a funkcionális idegrendszeri képalkotó vizsgálatokban aktivitásnövekedést mutat, amelynek nagysága korrelál az inger nagyságával és a keletkezett fájdalomélmény intenzitásával. Az utóbbi évtized kutatásai megkérdőjelezték ezt az alapfelvetést. Az ellentmondások megértése céljából át­tekintettem a fájdalom alapjául szolgáló idegtudományi kutatások új eredményeit. A célból, hogy jobban megismerjük a „hardver”-t, bemutatom a fájdalomhálózat tagjainak direkt kapcsolatrendszerét. Válaszokat keresve a fájdalomélmény kialakulásának mechanizmusára, a „szoftver”-re, röviden összefoglalom a kiemelkedő ingerek, a figyelmi és kivitelezés-kontroll hálózat működését. A nociceptio jelentőségének alátámasztása céljából áttekintettem a fájdalomérzésre képtelen betegek fájdalomhálózatának a viselkedését averzív helyzetekben. Irodalmi összefoglalómban a fájdalomélmény kialakulásával kapcsolatos multidiszciplináris kutatási eredményeket próbáltam valamennyi orvosi szakma számára érdekes és elgondolkodtató ismeretek formájában bemutatni.

[A porcembolia az ischaemiás myelopathia rendkívül ritka oka. A szerzők 39 éves nőbeteg esetéről számolnak be, akinek progresszív tetraparesise és súlyos autonóm diszfunkciója végül halálához vezetett. A kiterjesztett vizsgálatok ellenére csak a boncolás igazolta a végső diagnózist. Az extrém obes beteg anamnézisében gyermekkori asthmán kívül más betegség nem szerepelt. Progresszív kétoldali felső végtagi fájdalom, zsibbadás, alsó végtagi túlsúlyú tetraparesis miatt került felvételre. Az alsó végtagi izomzat hypotoniás volt. Enyhe tetraparesise a felső végtagokban distalis, az alsókban proximalis túl­súlyt mutatott. Nyaki gerinc MR-vizsgálat az V–VII. csigo­lyák magasságában intramedullaris laesiót ábrázolt, mely­nek eredete nem volt biztonsággal véleményezhető. A be­teg paresise fokozatosan plegiáig romlott, vizeletretenciója lett. Kiterjedt, gyorsan progrediáló, terápiarezisztens decubitusok alakultak ki. A komplex kezelés ellenére exitált. A boncolás során az állapotot magyarázó alapbetegséget nem találtak. Neuropatológiailag a gerinc­velő nyaki szakaszán többgócú szubakut infarktus volt látható, mely az arteria spinalis anterior ellátási területének kisebb-nagyobb ágait érintette mindkét oldalon, károsodtak az oldalkötegek is. Az ágakat obliteráló anyag több helyen porcsejteket tartalmazott és porcszerű festődést adott. Atherosclerosis vagy thrombosis nem volt. A porcembolia ritka diagnózisát neuro­patológiai vizsgálat igazolta. ]