A magyar egészségügyben nem sorozatgyilkosok dolgoznak!
2011. NOVEMBER 25.
2011. NOVEMBER 25.
Szöveg nagyítása:
Védelmébe vette a hazai egészségügyi ágazatban dolgozókat a Magyarországi Munkavállalók Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (MSZ EDDSZ) az Uzsoki utcai morfin botrány kapcsán, amely lapunkban, a LAM-ban (Lege Artis Medicinæ) áprilisban megjelent Márkus Attila doktor által jegyzett Szándékos morfintúladagolás Magyarországon című dolgozat után indult el. Cser Ágnes, a szakszervezet elnöke az egészségügyi kormányzat felelősségéről beszélt pénteki sajtótájékoztatóján Budapesten, amelyet megelőzően rendkívüli országos elnökségi ülést tartottak. „Nincs felhatalmazásom, hogy az Uzsoki utcai kórház dolgozóinak nevében szóljak, de senki nem áll ki a tisztességes dolgozók és szolgáltatók mellett, az orvos szakma hallgat, az egészségügyi vezetés pedig ellentéteket szít az ágazati szereplők között” – foglalta össze véleményüket a szakszervezeti vezető. Egyhangúlag döntött a grémium arról, hogy közleményben szólítják fel az egészségügyi kormányzatot arra, haladéktalanul nyugtassa meg a közvéleményt a felől, hogy a kórházakban biztonságos és szakmailag kifogástalan gyógyító munka folyik. A dolgozók túlterheltek, de a rendkívül rossz bérezés ellenére is helytállnak. Felhívják a figyelmet arra is, hogy a szakmai ellenőrzésért szintén a szakminisztérium felel, ezért helyre kell állítani az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat korábbi, bővebb hatásköreit a megfelelő szakfelügyelet érdekében. Az ágazatban dolgozók szakmai munkájának megkérdőjelezése folyik a morfin botrány kapcsán, a betegek körében eluralkodott a pánik, s ebben a helyzetben „a nemzeti erőforrás miniszter nem teheti meg, hogy nem nyilatkozik az eljárás befejezéséig” – mondta az elnök, hozzátéve, Réthelyi Miklós miniszternek meg kellett volna nyugtatnia a lakosságot, hiszen „a magyar egészségügyben nem sorozatgyilkosok dolgoznak”. Az államtitkár, Szócska Miklós szakmai és erkölcsi felelősséggel tartozik a botrányért, és súlyos mulasztást követett el az államtitkárság azzal, hogy nem szerveztek rendkívüli ellenőrzéseket az ügy kipattanását követően, ami nyilvánvalóan azért történt, mert nem megfelelő a kórházak szakmai felügyelete. Lejárató kampány folyik a dolgozók ellen Cser Ágnes szerint, aki azt feltételezi, részben azért gerjesztették a botrányt, hogy elfedjék a januárban esedékes állami intézményátvétel körüli bizonytalanságokat. Éppen ezért még pénteken levélben fordulnak Orbán Viktor miniszterelnökhöz azzal a kéréssel, hogy jelöljön ki számukra tárgyalópartnert annak érdekében, hogy megtudhassák: pontosan mi várható jövő év elejétől az ágazatban. eLitMed.hu, Tarcza Orsolya 2011-11-25 Kapcsolódó LAM közlemény: Szándékos morfintúladagolás Magyarországon
Hírvilág
A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.
Hírvilág
Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.
Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).
Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.
A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.
Egészségpolitika
A blokkolóórák után most már személyesen ellenőrök is figyelik, ki tartózkodik a kórházakban. Ki dolgozik, ki fekszik a kórházi ágyakon, és hogyan használják például a diagnosztikai képalkotókat. Bármely nap és a nap bármely órájában érkezhet a mobilegység. Figyelnek, ellenőrzik, leleplezik, „lógnak”-e az egészségügyben dolgozók.
„A beteg egyre gyakrabban találkozik majd azzal, hogy amikor a támogatott, és eddig viszonylag olcsó készítményéért bemegy a patikába, a korábbi óriási választékból csak egy-kettő maradt, aztán már egy sem. Az utóbbi egy évben jelentősen megnőtt az ellátási problémák száma és súlyossága, és az is érezhető, hogy a háttérben meghúzódó okok tendenciózusak” – nyilatkozta az eLitMednek Molnár Márk egészségügyi közgazdász, gyógyszerpiaci szakértő, aki beszélt a gyógyszerellátás múltjáról, jelenéről és jövőjéről is.
Idegtudományok
Az agyak közötti szinkronitás szintje – ami minél erősebb, annál nagyobb élvezettel jár – szociális állatoknál, így az embernél is, előre jelzi a kapcsolat minőségét, állítja a gyorsan növekvő új kutatási terület, a kollektív idegtudomány.
A magányosság 1,4-szeresre növeli a Parkinson-kór kialakulásának kockázatát, míg számos gyógyszer szedése csökkenti, még több gyógyszer pedig növeli incidenciáját.
Egészségpolitika
Interjú Sinkó Eszterrel, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központ egészségügyi közgazdászával. Meglátása szerint az egészségügy jelenleg „betegelhárító üzemmódban” dolgozik, zajlik az összeomlása.
Egységes és következetes egészségügyi rendszerre van szükség
Egységes és következetes egészségügyi rendszerre van szükség
1.
2.
3.
4.
5.
1.
2.
3.
4.
Klinikum
Véletlen folytán, egy egyszerű vérvétellel derülhet ki az egyik legsúlyosabb gyerekbetegség5.
HOZZÁSZÓLÁSOK
0 hozzászólás