Részletes keresés

Kérjük, állítsa be a paramétereket!


 

Találatok száma: 2890

Nővér

2019. FEBRUÁR 28.

Akikre büszkék lehetünk! Durgó Katalin, a Henry Dunant emlékéremmel kitüntetett magyar ápoló életútja

BOROS Károlyné, FEDINECZNÉ VITTAY Katalin, PERKÓ Magdolna, SÖVÉNYI Ferencné

Durgó Katalin a magyar ápolástörténet kiemelkedő alakja volt, aki 83 éves korában megkapta a nemzetközi vöröskeresztes mozgalom legmagasabb kitüntetését, a Henry Dunant emlékérmet.

Hírvilág

2019. FEBRUÁR 27.

MTA: A kutatóhálózat maradjon az Akadémiánál

Ülést tartott kedden az Magyar Tudományos Akadémia elnöksége, a tanácskozáson részt vettek az MTA kutatóhálózatának vezetői, köztük a kutatóközpontok főigazgatói, illetve az önálló jogállású kutatóintézetek igazgatói.

Hírvilág

2019. FEBRUÁR 25.

Ritka Betegségek Világnapja - 2019

Az immáron tizenkettedik alkalommal megrendezett Ritka Betegségek Világnapja központi rendezvényének hagyományos időpontja minden év februárjának utolsó hétvégéje, így ez évben február 24. A Ritka és Veleszületett Rendellenességgel Élők Országos Szövetsége (RIROSZ) már a világnapi koncepció kidolgozásától kezdve részt vett annak létrehozásában, és a kezdetek óta minden évben megrendezi a világnapot. Az idei esemény központi nemzetközi témája a „Hídépítés az egészségügy és a szociális ellátások között”.

Hypertonia és Nephrologia

2019. FEBRUÁR 20.

A táplálkozás szerepe a cardiovascularis prevencióban és kezelésben - tények és ellentmondások. 2. rész

VÁLYI Péter

Ma a korszerű, optimális, funkcionális szemléletű táplálkozás célja az egészség megőrzésének, a krónikus betegségek megelőzésének, a betegséggel kapcsolatos testi és működésbeli károsodás minimalizálásának, a funkcióképesség (beleértve a napi megszokott feladatok ellátásának a képességét, a rendszeres jövedelemszerző [munka] képességet, a társadalmi szerep betöltésének a képességét) megőrzésének, fejlesztésének, az egészség helyreállításának az elősegítése. Szinte minden páciensünknek javaslunk életmódbeli kezelést, ezen belül egészséges táplálkozást. Az átadott ismeretek azonban nem mindig elegendők, mert a beteg az egyes élelmiszerek előnyös tulajdonságairól, a betegségmegelőzésben játszott szerepükről is szeretne információt kapni. Közleményünk 1. részében az étrend koleszterintartalmával, a tojás, a növényi olajok, az omega-3 zsírsavak és a tejtermékek szerepével foglalkoztunk a cardiovascularis prevencióban, ismertettük a tényeket és az ellentmondásokat is.

Hivatásunk

2019. FEBRUÁR 20.

Ismét szenzációs nőnapot tartott a MESZK

KUN J. Viktória

Idén is idő előtt le kellett zárni a jelentkezéseket, mert pillanatok alatt betelt a létszám a MESZK Lurdy Házban tartott nőnapi rendezvényére. A résztvevők nemcsak nagyon tartalmas, hanem személyes és sokszor szellemes előadásokat hallgathattak. A napot, mint mindig, sztár - fellépő zárta, most a Bon-Bon együttes adott fergeteges partit.

Hírvilág

2019. FEBRUÁR 20.

Ritka Betegségek Világnapja a Szegedi Tudományegyetemen

A Szegedi Tudományegyetem a Ritka és Veleszületett Rendellenességgel Élők Országos Szövetségével (RIROSZ) együtt első alkalommal rendezi meg Szegeden a Ritka Betegségek Világnapja országos rendezvényét. A február 24-i program célja, hogy olyan fórumot teremtsen, ahol az érintett érdekcsoportok közösen tudják megvitatni a ritka betegségekkel élők helyzetét, terveit. Idén az egészségügy és a szociális ellátások közötti hídépítés, valamint a ritka betegségek kutatása, az új diagnosztikai és terápiás eljárásokat megalapozó fejlesztések kerülnek a fókuszba.

Hivatásunk

2019. FEBRUÁR 20.

„Imádunk alkotni, zenélni”

BRÓDI Emília

Egy Bon-Bon-dal olyan, mint egy napsütötte délután, az embert feltölti életkedvvel. Ezt a jótékony hatást megtapasztalhattuk március elején, amikor az együttes fellépett a MESZK rendezvényén. Ennek apropóján Szolnoki Péterrel beszélgettünk.

Hírvilág

2019. FEBRUÁR 05.

A kormány kivérezteti az MTA-t ellenzéki képviselők egy csoportja szerint

Elfogadhatatlan a Magyar Tudományos Akadémiával (MTA) szembeni kormányzati politika, amely a köztestület kivéreztetésére irányul - jelentette ki közös sajtótájékoztatón ellenzéki képviselők egy csoportja hétfőn Budapesten.

Hírvilág

2019. FEBRUÁR 04.

Az aneszteziológusok és az OVSZ egy újszerű programmal tenné hatékonyabbá az itthoni vérellátást

A vérellátó rendszer nemcsak hazánkban, de világszerte is egyre nagyobb kihívásokkal szembesül, hiszen míg az igény egyre növekszik, a véradományok száma csökken. Van egy megoldás, ami már számos országban működik, így a Magyar Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Társaság (MAITT) az Országos Vérellátó Szolgálattal (OVSZ) együttműködve most olyan kezdeményezést indított, melynek célja, hogy a közép-kelet-európai országok is csatlakozzanak a Patient Blood Management (PBM) kezdeményezéshez.

Ideggyógyászati Szemle

2019. JANUÁR 30.

[A tau fehérje meghatározás kiegészítő szerepe a Creutzfeldt-Jakob-betegség diagnosztikájában]

CSEH Katalin Edina, VERES Gábor, DANICS Krisztina, SZALÁRDY Levente, NÁNÁSI Nikolett, KLIVÉNYI Péter, VÉCSEI László, ZÁDORI Dénes

[Mivel jelenleg csak a patológiai vizsgálat nyújt biztos diagnózist a Creutzfeldt-Jakob-betegség (CJB) vonatkozásában, különösen nagy szükség van olyan tesztekre, melyek még élő állapotban megfelelő diagnózist szolgáltatnak, lehetőleg a betegség kezdeti stádiumában. A jelen tanulmány célja egy előzetes retrospektív analízis végzése volt a gyorsan progrediáló dementiával diagnosztizált betegek liquor totál τ (tTau) és néhány egyéb biomarkerszintjének a CJB diagnosztikájában való használhatóságáról.]

2.

Ideggyógyászati Szemle Proceedings

2024;9(6)
2024 OKT 02.

3.

Ideggyógyászati Szemle Proceedings

2024;9(6)
2024 OKT 02.

4.

Ideggyógyászati Szemle Proceedings

2024;9(6)
2024 OKT 02.

5.

Ideggyógyászati Szemle Proceedings

2024;9(6)
2024 OKT 02.