Részletes keresés

Hírvilág

2011. AUGUSZTUS 15.

A kamaszok és a felnőttek nem ugyanúgy reagálnak a stresszre

A stressz megfelelő mennyisége segít nekünk, hogy elérjük céljainkat, és hogy jól végezzük dolgunkat. A túl sok stressz viszont komoly károkat okozhat a keringési- és az immunrendszerben valamint az agy számos területén.

HUN

Hírvilág

2011. AUGUSZTUS 15.

Patkányokban hatásos volt a glutaminsav-szint csökkentése

Az alacsony glutaminsav-tartalom csökkenti a szélütés (stroke) következményeit, mely jelenség kulcsa egy természetes enzim, melynek neve glutamát-oxálacetát transzamináz – állatják a Weizmann Tudományos Intézet munkatársai.

HUN

Ideggyógyászati Szemle

2007. JÚLIUS 30.

Protein biomarkerek szerepe a koponyasérülés kísérletes modelljeiben és a klinikumban

LÜCKL János, FARKAS Orsolya, PÁL József, KÖVESDI Erzsébet, CZEITER Endre, SZELLÁR Dóra, DÓCZI Tamás, KOMOLY Sámuel, BÜKI András

Ma Magyarországon a 40 évesnél fiatalabbak körében a baleset következtében kialakuló agysérülés a vezető halálok, mortalitása a fejlett országokhoz mért kétszerese. Becslések szerint ez a súlyos szocioökonomikus következményekkel járó betegség 2020-ra a harmadik vezető halálokká válhat világszerte.

HUN 2007;60(07-08)

Ideggyógyászati Szemle

2004. JÚNIUS 10.

Az epileptogenezis és a megelõzés kérdései tüneti epilepsziákban

NIKL János

A tüneti epilepsziák általában jóval az agysérülést követõen, az úgynevezett latens periódus után jelentkeznek. Ebben az idõszakban az agyban progresszív szerkezeti és működési változások játszódnak le, amelyek végeredményben fokozott excitátoros állapotot okoznak. Az epileptogenezis folyamata állatkísérletekben vizsgálható, így a kindling, a status epilepticus, a hypoxiaischaemia, a traumás agysérülés modelljeiben. Az itt nyert adatok azt a hipotézist támasztják alá, hogy az elsõ sérülés alacsonyabb görcsküszöböt eredményez, de az epilepszia kifejlõdéséhez hozzájárulnak genetikai és környezeti faktorok, valamint valószínű, hogy második inzultus is szükséges.

HUN 2004;57(05-06)

Lege Artis Medicinae

1994. AUGUSZTUS 31.

Felépülés négy hónapos vagy annál tovább tartó perszisztáló vegetatív állapotból

KEITH Andrews

Egy speciálisan a perzisztáló vegetatív állapotú betegek rehabilitácójára tervezett osztályra egy más után bekerült 43 beteg adatainak feldolgozásával retrospektív tanulmány készült. Közülük 11-en agysérülés után négy hónappal vagy még később nyerték vissza az eszméletüket. A beszámoló szerint a betegek első olyan reakciója, amikor szemükkel már követni tudtak, az állapot 4. hónapja és 3. éve között, míg az utasításra való első reagálást a 4. és a 12. hónap között észlelték. Mindössze egy beteg nem volt képes kommunikációra, hatan használtak nem verbális eszközöket legalább az igen és a nem kifejezésére, négyen tudtak beszélni. Hat beteg szorult teljes ellátásra, míg ketten váltak önállóvá napi tevékenységük során. Négy beteg tudott önállóan enni, háromnak volt szüksége segítségre, négy betegnél fenn kellett tartani a gyomorszondás táplálást.

HUN 1994;4(08)

Lege Artis Medicinae

1993. MÁRCIUS 31.

A táplálkozási viselkedés zavarainak disszociációs hipotézise

TÚRY Ferenc, SZABÓ Pál

A táplálkozási viselkedés zavarainak két alap típusa az anorexia nervosa és a bulimia nervosa, és az obesitas is elhelyezhető a kettő közötti kontinuumban. E pszichoszomatikus zavarok patogenezisével kapcsolatban sok elképzelés jelent már meg (biológiai modellek, az affektív vagy a kényszerbetegség-spektrumba tartozás, családdinamikai, addiktív, kognitív modell). A szerzők a multidimenzionális etiopatogenetikai megközelítés szükségességét hangsúlyozva azokat az adatokat tárgyalják, melyek alapján felmerülhet az evészavarok disszociációs modellje. A disszociáció folyamata azt jelenti, hogy bizonyos mentális funkciók, melyek másokkal integrálva vannak, elkülönülve vagy automatikus módon működnek, rend szerint a tudatos kontrollon és az emlékezet beli felidézhetőségen kívül. A disszociatív jellegű zavar gyakran traumatikus előzmények (például szexuális abusus) után alakul ki. Ez a mechanizmus főleg a bulimiás betegek egy alcsoportjára lehet jellemző, de néha anorexiában, obesitasban vagy más evészavar-típusokban is érvényesnek tűnik. A disszociációs modellt támogatja a buli miások fokozott hipnotikus fogékonysága, melyet több vizsgálat megerősített. Ennek alapján azon evészavaros betegeknél, akiknél disszociatív patomechanizmus lehetősége merül fel, a hipnoterápia előnyös stratégia lehet.

HUN 1993;3(03)

Ideggyógyászati Szemle

1988. AUGUSZTUS 01.

Indomethacin alkalmazása a neurogén hyperthermia csillapítására

DR TÓTH-DARU Péter, DR BENEDEK György, DR JANÁKA Judit, DR HORTOBÁGYI Annamária, IFJ DR OBÁL Ferenc, DR CZOLLNER-SASI Katalin

A szerzők agysérülés vagy agyi műtét után fellépő algopyrinre nem reagáló neurogén hyperthermiában indomethacin végbélkúpot (1 mg/kg) használtak lázcsillapításra. Tizenegy betegnél a láz a sérülést vagy műtétet követő első 24 órában lépett fel, ezek közül 10 esetben hatékonynak bizonyult az indomethacin. Azokban az esetekben viszont, amikor az agyi sérülést vagy műtétet követően több mint 72 óra múlva lépett fel láz, az indomethacin hatástalannak bizonyult. In vitro tanulmányban összehasonlították az indomethacin és a pirazolon származék lázcsillapítók (antipyrin, aminopyrin és dioyrin) hatását az arachidonsav anyagcserére. Megállapították, hogy az indomethacin kis koncentrációban gátolja a cyclooxigenáz enzimet, a pirazolon származék lázcsillapítók hatástalannak bizonyultak. Egyetlen vizsgált anyag sem befolyásolta a lipoxigenáz enzim működését. Ezek alapján a szerzők javasolják az indomethacin használatát neurogén hyperthermia csillapítására.

HUN 1988;41(08)

Ideggyógyászati Szemle

1971. ÁPRILIS 01.

[Traumatikus fókuszos leletek az EEG-ben]

E. Scherzer

[Amikor egy fejsérülést követően az EEG-n egy fókuszos leletet látunk, mindig fel kell tennünk magunknak a kérdést, hogy mit jelent ez a fókuszos lelet: trauma miatt van-e? Vagy egy baleset-független agyi érintettség következménye? Ez a kérdés diagnosztikai és így szakértői szempontból is nagy jelentőséggel bír.]

ENG 1971;24(04)