Részletes keresés

Kérjük, állítsa be a paramétereket!


 

Találatok száma: 1360

Járványügy

2020. OKTÓBER 14.

Zöld utat kapott a magyar Covid-gyógyszer

Széleskörűen hozzáférhetővé válik a magyar betegek számára is a remdesivir nevű hatóanyagot tartalmazó antivirális szer, amely az eddig ismert leghatékonyabb gyógyszer a COVID-fertőzés ellen. A gyártás a Richter Gedeon Nyrt. saját fejlesztése alapján indult. A készítmény klinikai vizsgálata megkapta az engedélyt az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézettől. A szert több magyarországi egészségügyi intézményben, így a Szegedi Tudományegyetemen is alkalmazzák.

Hypertonia és Nephrologia

2020. SZEPTEMBER 30.

Vesetranszplantáció Magyarországon

JÁRAY Jenő

1962-ben érettségiztem a II. Rákóczi Ferenc Gimnáziumban, amely abban az időben az egyik legjobb iskolának számított Magyarországon. Tizenhat éves koromban láttam egy anatómiakönyvet az egyik osztálytársam édesapjánál. Elbűvöltek az ábrák. Ez volt az első lépés, amely az orvosi pálya felé vitt. Középiskolás koromtól kezdve bejártam az OKI kórélettani osztályára, kórélettanász szerettem volna lenni. A Budapesti Orvostudományi Egyetem elvégzését követően, némi szerencsével és támogatással, a Budapesti Orvostudományi Egyetem Urológiai Klinikáján működő kísérleti laboratóriumba kerültem, annak vezetője ekkor tért haza skóciai tanulmányútjáról.

Hírvilág

2020. SZEPTEMBER 15.

A depressziós gyermekek öngyilkos hajlamát is vizsgálta a Szegedi Tudományegyetem gyermekpszichiátriai kutatócsoportja

A diagnosztizáltan major depresszióban szenvedő gyermekek körében nagyon magas arányú az öngyilkos magatartás – állapította meg a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Gyermekgyógyászati Klinika Gyermekpszichiátriai Kutatócsoportja és a Pittsburgh-i Tudományegyetem együttműködésével zajló, a gyermekkori depresszió rizikótényezőit és lefolyását kutató vizsgálat.

Lege Artis Medicinae

2020. SZEPTEMBER 30.

Egy elfeledett orvos a magyar pszichiátria történetében. Dr. Klein Ferenc életrajza

SZABÓ József

A Zala Megyei Szent Rafael Kórház Pszichiátriai Osztálya az elmúlt évben ünnepelte működésének 110. évfordulóját. Ez a jelentős évforduló vetette fel a gondolatot, hogy osztályunk a szokásosnál alaposabban foglalkozzon elődeink történetével. Első kinevezett osztályvezető főorvosunk, Klein Ferenc személyét, alakját, munkásságát a korabeli levéltári anyagok, valamint megyénk, városunk, kórházunk történeti jellegű visszaemlékezéseinek, sajtóközleményeinek segítségével igyekeztünk megismerni. A dokumentumok feldolgozása során orvosként, elmegyógyászként, hazafiként és magánemberként is elismerésre méltó személy képe bontakozott ki előttünk. Mint tüdőgyógyász, hadiorvos, illetve elmegyógyász egyaránt képes volt megfelelni kora elvárásainak, betegei és a lakosság körében egyaránt megbecsülés övezte. Jelentős életműve és mártírhalála ellenére emléke méltatlanul feledésbe merült, nevét a pszichiátriatörténet és a közösségi emlékezet sem őrzi. Klein Ferencnek biográfiája megírásával és közreadásával kívánunk méltó emléket állítani.

Immunonkológia

2020. AUGUSZTUS 30.

Onkológia a Délvidéken, ahol erős bázis építenek

KUN J. Viktória

Mikor dr. Pikó Béla megkapta a békés megyei központi kórház, Pándy Kálmán tagkórház Onkológiai Osztály vezetését, nagyot álmodott: az alapvetően nőgyógyászati onkológiai ellátásra szakosodott részleget teljes körű centrumnak Képzelte. Ez az álom mára meg is valósult. Amellett, hogy minden daganatos beteget fogadni tudnak, a szakmai csapat tagjai diplomájukat az egészségügy legkülönbözőbb területein szerezték meg. Csapatot alkotnak, mert tudják, hogy egymás nélkül semmire sem mennének, így közösen valósítják meg ezt az álmot

Hivatásunk

2020. AUGUSZTUS 24.

Most lettünk igazi egység!

KUN J. Viktória

„Sok mindent megéltünk. Elfordultak a barátok. Voltak, akiket megfenyegetett a családjuk. Néhányan kirekesztettek bennünket, amint megtudták, hol dolgozunk. A félelem egészen irracionális reakciókat váltott ki, nálunk azonban ennek nincs helye. Aki fél, az nem dolgozhat itt. Előttünk mindig csak egy cél lebeg: meg fogjuk oldani.” Ez az egyöntetű véleménye a Dél-pesti Centrumkórház-Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet (DPC) a járvány kitörésekor összeállt csapatának. Ebben a kemény időszakban nemcsak óriási tapasztalatot szereztek, hanem a Szent István Kórház és a Szent László Kórház 2007-ben történt összevonása óta a két intézmény igazi egységgé kovácsolódott, ahol a benne dolgozók mindig számíthatnak egymásra.

Hivatásunk

2020. AUGUSZTUS 24.

„Minden kórterem és ágyszám mögött egy ember van”

KUN J. Viktória

„Nagyon érzékeny ember vagyok, és nagyon könnyen rá tudok hangolódni a betegekre. Örömet okoz minden nap és minden pillanat, amit velük tölthetek. Az ember méltóságának megőrzése egy méltatlan helyzetben nagyon nehéz, de muszáj arra törekednünk. Voltam én is civilként a ’másik oldalon’, voltam beteg és aggódó hozzátartozó is. Tudom, hogy mennyit tud oldani az ember szorongásán egy kedves mosoly vagy pár jó szó” – vallja Füredi Adrienn, a Pest megyei Flór Ferenc Kórház szakápolója, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara „Az év elhivatott fiatal szakdolgozója 2019” pályázat egyik jelöltje.

Hivatásunk

2020. AUGUSZTUS 24.

A szakmával együtt fejlődik az orvosi nyelv

HIDEGKÚTI Alexa

„Helyesen szólni Révay, szépen Kazinczy, műszabatosan Bugát Pál tanította a nemzetet” – mondta Toldy Ferenc, 1865-ben Bugát temetésén a gyászbeszédében, aki Bugát alapító társa volt az első magyar orvosi lap kiadásában. Bugát Pál a gyógyítószakmának, az orvosi nyelvnek valóban legalább annyit adott, mint Kazinczy a köznyelvnek. A korábban szinte kizárólag latin és német szavakat használó orvoslás nyelvét megújítva a közemberek számára is érthetővé téve alkotta meg új magyar szavait, kifejezéseit, amelyek közül még nagyon sokat napjaink orvosai, ápolói is használnak.

PharmaPraxis

2020. AUGUSZTUS 15.

A kórházi gyógyszerész szerepe egy ír Egyetemi Oktató Kórházban

A gyógyszerész tradicionális szerepe szerint gyógyszert diszpenzál a kórházakban és a közvetlen lakossági gyógyszerellátásban, azonban az elmúlt években a szakma evolúciója következtében a gyógyszerész a multidiszciplináris egészségügyi ellátó csapat alapvető fontosságú szereplőjévé vált. A vizsgálatok szerint a gyógyszerész integrációja a multidiszciplináris egészségügyi ellátó csapatba javítja a gyógyszereléssel kapcsolatos döntéshozatalt és a betegkimeneteket, továbbá fokozza a betegbiztonságot és segíti az ellátás folyamatosságát.

Hírvilág

2020. AUGUSZTUS 04.

A betegbiztonságot erősítik az új hidraulikus, emelt komfortfokozatú betegágyak a Szegedi Tudományegyetemen

Több száz hidraulikus, multifunkciós betegágyat kapott a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ. A közel kétszáz millió forint értékű eszközfejlesztés jelentős mértékben növeli a betegbiztonságot és az ellátás színvonalát, valamint az egészségügyi dolgozók munkakörülményeit.