BEVEZETÉS - Az epeúti szövődmények ma is gyakoriak májátültetés után. Fő megjelenési formájuk anastomoticus és intrahepaticus. Míg az anastomoticus típus jobban kezelhető, sebészi vagy minimálisan invazív módszerekkel, addig a májon belüli megjelenési forma gyakran retranszplantációt igényel. Az utóbbiak kezelését kíséreltük meg percutan bevezetett fémstentekkel. BETEGEK ÉS MÓDSZER - Az 1995 óta Budapesten májátültetésen átesett betegek közül 20 esetben kíséreltük meg intrahepaticus szűkületek kezelését. Harmincnégy percutan transhepaticus kolangiográfiát, ebből 33 sikeres drenázst végeztünk. A szűkületeket 58 esetben tágítottuk ballonkatéterekkel, illetve 13 betegbe 20 öntáguló fémstentet implantáltunk. Egy vérzéses szövődményt okoztunk, amelyet szelektív embolizációval tudtunk kezelni. EREDMÉNYEK - Az átlagos követési idő 35 hónap. Tizennégy beteg tünetmentes, közülük 12 esett át fémstentbeültetésen, illetve négyen retranszplantáción (kettő fémstentbeültetés után). Egy beteg fémstentbeültetés után tartós külső drenázst is visel a retranszplantációra várva. Összesen hét retranszplantáció történt, közülük három beteget veszítettünk el: két beteg a várakozás ideje alatt hunyt el, egy betegnek külső drenázsa volt, illetve egy betegünkbe nem sikerült drenázskatétert bevezetnünk. Fémstentbeültetés után beteget nem vesztettünk el. KÖVETKEZTETÉS - A fémstent-implantáció megfelelő előkészítés után biztonságos kezelési stratégiát jelent az intrahepaticus epeútszűkületek kezelésében. A betegek tünetmentessége a retranszplantációig fenntartható, szerencsés esetben a retranszplantáció elkerülhető.

BEVEZETÉS - A végstádiumú májelégtelenség kezelésére rutinszerűen alkalmazott májátültetés egyik ritka szövődménye a vena cava inferior anastomosisainak szűkülete. A posztoperatív szakban sebészi megoldásuk kockázatos, így nagy a szerepük az intervenciós radiológiai módszereknek. BETEGEK ÉS MÓDSZER - Az 1995 és 2008 között, Budapesten transzplantált, 365 beteg közül 11 beteg 12 vena cava szűkületét kezeltük. Egy beteg esetében retranszplantáció történt, amely után ismételt cavaszűkület alakult ki. Hat esetben 10-25 mm átmérőjű ballonkatéterekkel tágítást, hat esetben 12-24 mm átmérőjű stentek behelyezését végeztük, vena femoralis behatolásból. EREDMÉNYEK - A beavatkozások sikerét a vena cava superior és inferior közötti nyomásgradiens csökkenésével, a morfológiai eredménnyel és a klinikai tünetek változásával mértük. A nyomásgradiens a beavatkozások után átlagosan 14 Hgmm-ről 8 Hgmm-re csökkent. A vesefunkciók 11 esetben voltak érintettek, a beavatkozások után hat esetben észleltünk javulást. A négy, tartósan elégtelen vesefunkciójú beteg közül (egy beteg veseelégtelensége a retranszplantáció után sem javult) hármat vesztettünk el. Egy szövődmény volt: a kimozdult stent sebészi rögzítést igényelt. KÖVETKEZTETÉS - A vena cava inferior májátültetés utáni szűkületei súlyos szövődménynek számítanak a máj és a vese vénás pangása, a termelődő ascites és hydrothorax miatt. Mivel a sebészi megoldás kockázatos, mielőbbi intervenciós radiológiai kezelés szükséges. A tágítást követő rugalmas visszaszűkülés miatt elsősorban nagy lumenű öntáguló fémstentektől várható jobb klinikai eredmény.

Terhes nők sürgősségi képalkotó vizsgálatainál a helyesen meghatározott protokoll csökkenti a morbiditást és a mortalitást. A legkevésbé ártalmas, de megfelelően informatív vizsgálómódszer választása javasolt, amellyel a diagnózis a legrövidebb idő alatt felállítható. Bár fontos a káros hatások csökkentése, életet veszélyeztető szövődmények kerülhetők el egy megfelelően indikált és kivitelezett, ionizáló sugárzással járó vizsgálattal.

BEVEZETÉS - A közlemény első részében áttekintjük a mélyvénás thrombosis invazív radiológiai terápiájának lehetőségeit. Ez után bemutatunk egy in vitro kísérletet, amellyel a mechanikai és farmakomechanikai katéterek mélyvénás thrombosisban történő alkalmazásának alapjait kívántuk megteremteni. MÓDSZEREK - Az in vitro kísérlet során a vena iliacavena cava hemodinamikai rendszerét leképező, termosztáttal és pulzatilis keringést előállító motorral felszerelt modellben vizsgáltuk a különböző korú occlusiv thrombusok elsodródásának esélyét a kollaterális keringés kialakulásának függvényében. Mechanikus (Simpson-katéter) és farmakomechanikus (pulse-spray katéter) thrombectomiát végeztünk. A helyben maradt thrombusok oldódásának mértékét tömegméréssel határoztuk meg. EREDMÉNYEK - Zárt kollaterálisok mellett mind a 16 thrombus elsodródott, míg nyílt kollaterális keringés mellett nem történt thrombuselsodródás, de eltérő volt a thrombusok oldódásának a mértéke. Simpson-katéterrel hatékonyabb volt az időegység alatt létrejött thrombusoldódás, és a friss thrombusok jobban oldódtak a régieknél. KÖVETKEZTETÉS - A fenti kísérlettel megteremtettük az alapjait a mechanikai és farmakomechanikai elven működő thrombectomiás katéterek in vivo használatának, amelyet a jövőben - megfelelő állatkísérletes eredmények birtokában - a mélyvénás thrombosisos betegek kezelésében kívánunk alkalmazni.

A szerző a daganatterápiában alkalmazható intervenciós radiológiai módszereket ismerteti. Főként a nem reszekálható primer és szekunder májdaganatok kezelési lehetőségeit tekinti át saját tapasztalatai és az irodalmi adatok alapján. A percutan tumorabláció lehetőségeit a daganatok nagysága és száma korlátozza. Az előrehaladott malignus daganatok kezelési lehetőségei közül a lokális intraarteriális kemoterápia, a kemoembolizáció, valamint a tumort tápláló artéria embolizációja vezethetnek eredményre: az élet meghosszabbításához, az életminőség javításához. Jobb eredmény érhető el, ha az egyes módszereket kombinálják, és a kezelés kiegészül szisztémás kemoterápiával is.