BEVEZETÉS - Az epeúti szövődmények ma is gyakoriak májátültetés után. Fő megjelenési formájuk anastomoticus és intrahepaticus. Míg az anastomoticus típus jobban kezelhető, sebészi vagy minimálisan invazív módszerekkel, addig a májon belüli megjelenési forma gyakran retranszplantációt igényel. Az utóbbiak kezelését kíséreltük meg percutan bevezetett fémstentekkel. BETEGEK ÉS MÓDSZER - Az 1995 óta Budapesten májátültetésen átesett betegek közül 20 esetben kíséreltük meg intrahepaticus szűkületek kezelését. Harmincnégy percutan transhepaticus kolangiográfiát, ebből 33 sikeres drenázst végeztünk. A szűkületeket 58 esetben tágítottuk ballonkatéterekkel, illetve 13 betegbe 20 öntáguló fémstentet implantáltunk. Egy vérzéses szövődményt okoztunk, amelyet szelektív embolizációval tudtunk kezelni. EREDMÉNYEK - Az átlagos követési idő 35 hónap. Tizennégy beteg tünetmentes, közülük 12 esett át fémstentbeültetésen, illetve négyen retranszplantáción (kettő fémstentbeültetés után). Egy beteg fémstentbeültetés után tartós külső drenázst is visel a retranszplantációra várva. Összesen hét retranszplantáció történt, közülük három beteget veszítettünk el: két beteg a várakozás ideje alatt hunyt el, egy betegnek külső drenázsa volt, illetve egy betegünkbe nem sikerült drenázskatétert bevezetnünk. Fémstentbeültetés után beteget nem vesztettünk el. KÖVETKEZTETÉS - A fémstent-implantáció megfelelő előkészítés után biztonságos kezelési stratégiát jelent az intrahepaticus epeútszűkületek kezelésében. A betegek tünetmentessége a retranszplantációig fenntartható, szerencsés esetben a retranszplantáció elkerülhető.

Vascularis radiológiai beavatkozások során - a beavatkozás természeténél fogva - érfal- vagy intimasérülés, idegen test jelenléte stb. miatt előfordulhatnak thromboticus szövődmények. Kezdetben a szalicilsavkezelés volt a megelőzés eszköze a perifériás erek területén, amelyet hosszú utókezelésként a tartós alvadásgátlás váltott fel. Még előnyösebb változást hozott az a felismerés, hogy a vér összetételéből bizonyos fokig következtetni lehet a thrombosisveszély fokára, és ennek megfelelő előkészületeket lehetett tenni a kockázat csökkentésére; ebben a teljes dohányzási tilalom, a magasabb vérviszkozitás kiküszöbölése és a gyógyszeres előkezelés játszotta a fő szerepet. Az atherosclerosis kórélettani ismereteinek szaporodásával lehetővé vált a szervezet fibrinolitikus folyamatainak tartós gátlása is, amely már céltudatos megelőző gyógyszerelési technika kidolgozásához vezetett. Az utóbbi évtizedekben az érszűkületes betegeken kívül a daganatos betegek is részesülnek vascularis intervenciós radiológiai kezelésben, szelektív intraarterialis citosztatikus infúzió és kemoembolizáció formájában. A többnapos infúziós kezelés bevezetése újabb kihívást jelent: a kezelés teljes időtartamára meg kell óvni a vérrögképződéstől az érintett erek és a napokig bentmaradó katéter lumenét, valamint az utóbbi felszínét. Erre a célra a mérsékelt alvadásgátló tulajdonság mellett fibrinolitikus stimulálóhatással is rendelkező gyógyszerek alkalmasak, amelyek közül a nátrium-pentosan-poliszulfátot alkalmazzuk.

BEVEZETÉS - A végstádiumú májelégtelenség kezelésére rutinszerűen alkalmazott májátültetés egyik ritka szövődménye a vena cava inferior anastomosisainak szűkülete. A posztoperatív szakban sebészi megoldásuk kockázatos, így nagy a szerepük az intervenciós radiológiai módszereknek. BETEGEK ÉS MÓDSZER - Az 1995 és 2008 között, Budapesten transzplantált, 365 beteg közül 11 beteg 12 vena cava szűkületét kezeltük. Egy beteg esetében retranszplantáció történt, amely után ismételt cavaszűkület alakult ki. Hat esetben 10-25 mm átmérőjű ballonkatéterekkel tágítást, hat esetben 12-24 mm átmérőjű stentek behelyezését végeztük, vena femoralis behatolásból. EREDMÉNYEK - A beavatkozások sikerét a vena cava superior és inferior közötti nyomásgradiens csökkenésével, a morfológiai eredménnyel és a klinikai tünetek változásával mértük. A nyomásgradiens a beavatkozások után átlagosan 14 Hgmm-ről 8 Hgmm-re csökkent. A vesefunkciók 11 esetben voltak érintettek, a beavatkozások után hat esetben észleltünk javulást. A négy, tartósan elégtelen vesefunkciójú beteg közül (egy beteg veseelégtelensége a retranszplantáció után sem javult) hármat vesztettünk el. Egy szövődmény volt: a kimozdult stent sebészi rögzítést igényelt. KÖVETKEZTETÉS - A vena cava inferior májátültetés utáni szűkületei súlyos szövődménynek számítanak a máj és a vese vénás pangása, a termelődő ascites és hydrothorax miatt. Mivel a sebészi megoldás kockázatos, mielőbbi intervenciós radiológiai kezelés szükséges. A tágítást követő rugalmas visszaszűkülés miatt elsősorban nagy lumenű öntáguló fémstentektől várható jobb klinikai eredmény.

A fogászati és szájsebészeti radiológia jól körülírt indikációs körrel rendelkezik. Célja a legmegfelelőbb diagnosztikai képminőség előállítása úgy, hogy a páciens sugárterhelését minimális szintre csökkentsük. Leggyakoribb az intraoralis röntgenfelvétel („kisröntgen”), illetve a beteg fogászati státusáról áttekintő képet adó panoráma-röntgenfelvétel, esetleg a parodontológiai kezelésekhez igényelt, de nagyobb sugárterheléssel járó úgynevezett „teljes státus”. Következő szint a kiegészítésül készíthető occlusalis („ráharapásos”) röntgenfelvétel, a transzverzális rétegfelvétel (egyes panoráma-röntgenkészülékek rendelkezhetnek ilyen kiegészítő felvételi lehetőséggel), a teleröntgen, esetenként arcus-röntgenfelvétel, posteroanterior sinus-röntgenfelvétel stb., továbbá a „cone beam CT-felvétel” vagy más néven digitális volumentomográfia. Megfelelő indikáció alapján CT- vagy MR-felvétel, esetenként ultrahangvizsgálat végezhető. A háromdimenziós röntgendiagnosztikában korábban szinte egyeduralkodó CT-felvételek előnyei jól ismertek, az alkalmazásnak csupán a vizsgálattal járó nagy sugárterhelés szabhat határt. A mindennapi gyakorlatban ez oda vezethet, hogy inkább kisebb felbontású, nagyobb szeletvastagságú felvételeket készítenek, habár ezek diagnosztikai értéke elmarad a kívánt szinttől. A közleményben a 2006 óta már hazánkban is elérhető technológiát mutatom be.

A röntgendiagnosztikában - annak technikafüggése miatt - kiemelkedő jelentősége van a minőségbiztosítás fizikai-műszaki vonatkozásainak. Hazánk csatlakozási szándéka az Európai Unióhoz e téren is elengedhetetlenné teszi több évtizedes lemaradásunk legalább részbeni felszámolását. A jogharmonizációt szolgáló, már hatályba lépett 31/2001. (X. 3.) EüM rendelet tételesen is előírja a fizikai-műszaki minőségbiztosítást. Dolgozatunkban először az alapfogalmakat értelmezzük. Ez után röviden ismertetjük a röntgendiagnosztikai minőségbiztosítás történetét és jelenlegi nemzetközi helyzetét. Bemutatjuk a hazai előzményeket és a jelenlegi hazai helyzetet, ezen belül a Nemzeti Páciensdózis-felmérő Program eddigi eredményeit. Meggyőződésünk, hogy a hazai minőségbiztosítás kezdő lépéseihez a legnagyobb hatásfokú segítséget a témában élen járó országok tapasztalatainak figyelembevétele, értelemszerű alkalmazása jelentheti. Ezért részletesen ismertetjük egy angliai tanulmányút tapasztalatait, amelyek három orvosfizikai központ megismerése nyomán szűrődtek le. Az alábbiakra térünk ki: a minőségbiztosítás jogi előírásai, a mérések fajtái és szintjei, szervezési kérdések, a mérések eredményeinek gyakorlati értékelése (ezen belül a selejtezés kritériumai), páciensdózis-mérések, továbbá személyi dozimetria, mammográfiás kutatások, a röntgenosztályok felszereltsége, a mérőműszerek kalibrálása, az úgynevezett típusvizsgálat kérdései és a dolgozók sugárvédelmi képzése.