Ugyan már fiatal felnőttként, 26 évesen megtalálta igazi útját, de onnantól nem is volt kérdés: a legjobb helyen van. Egy kis faluból jött a fővárosba, ahol megtanulva a „túlélés” szabályait, munkájában minden, amit otthonról hozott, csak a hasznára vált. Neki és a betegeknek is. A szeretet, az egymásra figyelés, az alázat és a kitartás. Mindig is szerette a betegeit, gondozottjait, ha hívták – lehetett vele és körülötte bármi –, mindig ment. Mert ezt így tartotta magától értetődőnek. Sári József, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) Országos Szervezet Elnökségének 2019. évi szakmai díjazottja. 36 év munkáját ismerték most el.

[Az organikus háttérrel nem rendelkező (szomatoform) tünetek gyakoriak az elsődleges és másodlagos betegellátásban. Gyakran társulnak depresszióval és/vagy szorongással, és jelentős funkcionális korlátozott­sá­got okoznak, így mérésük mindenképpen indokolt. A Beteg Egészségi Állapot Kérdőív Testi Tünet Skálát (Patient Health Questionnaire Somatic Symptom Scale; PHQ-15) a testi tünet distressz mérésére fejlesztették ki. A vizsgálat célja a PHQ-15 magyar változatának pszicho­metriai vizsgálata és a negatív affektivitással való kapcsolat replikációja, valamint a normálpopulációra vonatkozó nem és életkor szerinti referenciaértékek közlése. Felté­te­leztük azt, hogy az adatok jó illeszkedést mutatnak a bi­fak­toros modellel, valamint azt, hogy a negatív affektivitás indikátorai, ezen belül is elsősorban a közös faktorra sú­lyoznak. Kérdőíves keresztmetszeti vizsgálat. A Hun­ga­rostudy 2006 résztvevőinek (n = 5020) PHQ-15-, dep­resszió- (BDI-R-) és szubjektív jóllét (WHO-5-) adatait elemeztük. A PHQ-15 jó belső konzisztenciával (Cronbach’α = 0,810; McDonald’ω = 0,819) bír és közepes-erős együtt járást mutat a BDI-R (rs = 0,49, p < 0,001) és a WHO-5 (rs = –0,48, p < 0,001) pont­számmal. Az adatok bifaktorstruktúrára való illeszkedése kitűnő. Az általános faktor erős kapcsolatban áll a dep­resszióval (β = 0,656 ± 0,017, p < 0,001) és a szubjektív jólléttel (β = –0,575 ± 0,015, p < 0,001), míg a tünet­specifikus faktorok csak gyengén vagy egyáltalán nem kapcsolódnak ezekhez a konstruktumokhoz. A PHQ-15-pontszám magasabb a nők és az idősebbek körében. A PHQ-15 magyar változata jó pszicho­metriai mutatókkal bír, pozitívan kapcsolódik a depresszió­hoz és negatívan a szubjektív jólléthez. A kérdőív jól használható lehet a szomatizációs zavar (DSM-IV) vagy a testi tünet zavar (DSM-5) előszűrésére. A közölt referenciaértékek mind a tudományos kutatásban, mind a klinikai gyakorlatban hasznosíthatók.]

Nagy felfedezéseket hajlamosak vagyunk isteni szikrának tulajdonítani, zsenialitást feltételezve. A pszichoanalízis tudománytörténeti megjelenésével is sokszor ez a benyomása az utókornak. Igazi szellemi kaland azonban, ha a gyökereket megpróbáljuk felkutatni: hogyan juthatott el egy-egy lángelme oda, hogy kipattanjon a fejéből a jeles elmélet. Mik lehettek a kor kultúrájában rejlő előfeszítések, amelyek nyomán egyszer csak felbukkan valami nagyon új gondolat. Az emberi lélek szakemberei sokat tanultak az íróktól. Egy jó regényben olvasható finom lélekrajz felhasználható pszichológiai jelenségek vagy elméletek illusztrálására. Dosztojevszkij a lélektani mélységekbe bocsátkozó szépirodalom klasszikus alakjává vált. Saját nehéz élete megalapozhatta lélektani érzékenységét, amit regényhőseinek árnyaltan megjelenített személyisége is tanúsít. Megszállottan érdekelték az emberek lelki rezdülései.

A tanulmány négy részre tagolódik. Az első rész a sikeres öregedés fogalmának a karrierjét mutatja be a pszichológiai nézőpontot elő­térbe helyező gerontológiai irodalomban (Cicerótól napjainkig) és rávilágít azokra a problémákra, amelyek miatt a mai napig nem sikerült igazolni ennek a tudományos konstruktumnak az érvényességét. Ismerteti a sikeres öregedés fogalmával rokon felvetéseket (aktív, egészséges, optimális, vitális, ha­tékony). A második rész bemutatja a ke­reszt­metszeti és a longitudinális empirikus vizsgálatokból származó eredményeket a si­keres öregedést befolyásoló tényezőkről. A har­­ma­dik rész a pozitív pszichológia keretében az idős személyek körében végzett ku­tatási ered­ményeket ismerteti, és javaslatot tesz a pozitív öregedésnek mint állapotnak a meghatározására. A javaslat szerint a pozitív öregedés a jó biológiai (testi), pszichológiai, szociális és spirituális működéssel jellemezhető állapot, és együtt jár a pszichológiai immunitás és a megküzdési kapacitás átlagon felüli szintjével, valamint a pozitív él­ményállapotok fenntartását garantáló, az élet praktikáiban eredményes helytállást sza­vatoló stratégiák hatékony alkalmazására va­ló képességgel. A negyedik rész egy empirikus, 7506 fő részvételével végzett vizsgálat eredményeit ismerteti, és bemutatja, hogy az időskori testi és lelki egészség fenntartásához milyen mértékben járulnak hozzá a jóllét komponensei (érzelmi, szociális, pszichológiai, spirituális), a pszichológiai immunitás, a pozitív orientáció és a virágzás. A kü­lönböző korcsoportok virágzásszintjének összehasonlítása azt mutatja, hogy 65 év után erősen csök­ken a virágzás azoknál a személyeknél, akiknek gyengül a pszichológiai immunkapacitása. A tanulmány a pozitív öregedés folyamatát úgy definiálja, mint a virágzás fenntartásának képessége a korral együtt járó kihívás pergőtüzében „flourishing under fire”.

Az orvosi hivatás díjazásának problémái nem mai keletűek. Ráadásul az igazi hivatások (pap, jogász, orvos, pedagógus) közül szükségszerűen egyedül az orvosok végeznek fi­zikai munkát is, ami csak fokozza a díjazásuk körüli bizonytalanságot. Kétkezi munkáért az ókorban (sebészet, szülészet) az or­vost mesteremberként fizették, míg az or­vos-papok spirituális közbenjárásáért a beteg, tehetőssége szerinti hálaáldozatot mu­­­tatott be. Rugalmas díjtételként ez utóbbit ültette át világi használatra Hippok­ra­tész üzleti etikája. A középkortól egyes országokban a közhatalom az orvosoknak is tarifákat írt elő, máshol viszont, mint például Magyar­or­szá­gon, az orvosok szabadon egyezkedtek a beteggel. Nálunk ezért is okozott sokkhatást az 1891-ben „bismarcki” mintára be­vezetett szociális betegbiztosítás a nyomott költségtérítési kínálatával. Az első meg­ráz­kódtatás után olyan 100 év követ­ke­zett, amelyben minden lehetséges hibát elkövetve jutottunk el az 1989-es rend­szer­váltásig. A letűnt szocialista egészségügy (1949– 1989) után a háziorvosok vállalkozók lettek, de a mai napig közfinanszírozási gyámság alatt állnak. Járó- és fekvőbeteg szakorvosi ellátásban az alulfizetett közalkalmazottak (ha akarnak és tudnak) a hálapénzes kvázimagánpiacon kaptak „műkö­dési” engedélyt. Jelenleg a fogorvoslás a rendezett magán­finanszírozás egyetlen példája, sőt a „fogászati turizmus” a szakmát nemzetközileg is „beárazta”. Minden más szakterületen fo­kozódik a jövedelmi elégtelenség: az orvosok nagyobb fizetést követelnek, vagy külföldi munkát vállalnak, és időnként a hálapénzviták is fellángolnak. A fogászattal el­lentétben, az általános orvosi diplomákra épü­lő szakorvoslásban jelenleg nincs olyan etalon, amellyel összemérhetnénk az orvosok jövedelmi elvárásait, illetve a köz- és a magánfinanszírozás fizetési hajlandóságát. Jelen tanulmány először azt bizonyítja, hogy korábban volt ilyen etalon, majd be-mutatja, hogy politikailag elnyomva ma is létezik, és ha akarnánk, eldönthetné a lég­üres térben zajló „fizetésrendezési” vitákat.