Lege Artis Medicinae

A nagy felgyorsulás

BRYS Zoltán

2018. DECEMBER 10.

Lege Artis Medicinae - 2018;28(11-12)

Évente körülbelül 192 000 négyzetkilométernyi erdővel van kevesebb a Földön. Mi­vel a fasűrűség eloszlása nem egyenletes az erdősült területeken, fontos fatörzsben is kifejezni a veszteséget: hozzávetőlegesen 15,3 milliárd fa évente. 1970 óta az amazóniai őserdő mint­egy 20%-a tűnt el. Felbecsülhetetlen számú - főként endemikus - faj is kipusztult az erdőkkel. Az okok: árucikkek előállítása (pálmaolaj, szója, fa­anyagok), mezőgazdaság, bányászat, erdőgazdálkodás, erdőtüzek és városiasodás.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

Lege Artis Medicinae

„Ma nagyon sokat tudunk a természet apróka részleteiről” - de tudunk-e többet az axolotlról Szerb Antalnál?

GÁCS ZSÓFIA

Szerb Antal 1934-ben megjelent regényének (első angol fordítása 1963-ban jelent meg), A Pendragon legendának hőse az ex­centrikus Earl of Gwynedd különös lényekkel végez kísérleteket. A misztikus elemekből (és azok kigúnyolásából) építkező mű­ben újabb és újabb bizarr tudással gazdagodunk az axolotlokról. Jelen összefoglaló a regény lapjait kiegészítve végigjárja en­nek a kétéltűnek (Ambystoma mexicanum) nyugati karrierjét és tudományos megismerésének azokat az állomásait, amelyeket jó eséllyel Szerb Antal is ismert, majd bemutatja az elmúlt közel száz év kutatási irányait és eredményeit, illetve eredménytelenségeit is.

Lege Artis Medicinae

Új pszichoaktív szerhasználók identitásalakulása

ERDŐS Márta, SZIJJÁRTÓ Linda, VOJTEK Éva, KÁRPÁTI Tamás, ROZGONYI Róbert, KELEMEN Gábor

A szerzők Susan Greenfield identitáselméletére támaszkodva vizsgálják új pszichoaktív szerhasználók élettörténeti narratíváit magyarországi mintán (n=24). A számítógéppel segített tartalomelemző vizsgálatban a személyes és intézményi kapcsolathálózat, az érzelemfeldolgozás, valamint a szenzoros élménykeresés jelenségvilága alkotják a konceptuális hálózat főbb csomópontjait.

Lege Artis Medicinae

Mastitis és szoptatás

UNGVÁRY Renáta, MIKÓ-BARÁTH Eszter, KISS Eleonóra

Az emlőgyulladás különböző súlyosságú formái a laktáló nők jelentős százalékát érintik. Mivel súlyos fájdalommal, általános rossz közérzettel, magas lázzal jár, valamint szövődményei is súlyosak lehetnek, megelőzése és hatékony gyógyítása fontos népegészségügyi feladat. A szoptatás idő előtti abbahagyásának okai között szinte az első helyen szerepel az emlőgyulladás miatti fájdalom, az elhúzódó gyógyulás, a betegség többszöri ismétlődése vagy az esetlegesen kialakuló emlőtályog. A ma­stitis tüneteinek enyhítése és hatékony gyógyítása a csecsemő szoptatásának időtartamát, és ezáltal egészségkilátásait is pozitívan befolyásolja, valamint az anya hosszú távú egészségére is hat. Ennek ellenére világszerte sok a bizonytalanság a mastitis diagnosztikája, gyógymódja és szövődményeinek megelőzése tekintetében. Bár sok publikáció lát napvilágot a témával kap­csolatban, az igazán egyér­telmű eredmények még váratnak magukra, a gyógyítás legtöbbször empirikus alapon történik. Az áttekintés összefoglalja a mastitisszel kapcsolatos jelenlegi ismereteket, dilemmákat, megelőzési lehetőségeket, gyógymódokat, valamint az anyatej mikrobiomjával kapcsolatos újabb eredményeket, amelyek a mastitis gyógyítását is új alapokra helyezhetik.

Lege Artis Medicinae

A komplex energetikai egyensúly kísérletes vizsgálata

GARAMI András

A komplex energetikai egyensúly magában foglalja a normál testtömeg és testhőmérséklet fenntartását. A homeosztatikus szabályozásban lényeges, hogy több élettani folyamat aktivitása egyensúlyban legyen: például a táplálékfelvétel és energiafelhasználás közti egyensúly a testtömeg, míg a hőtermelés és hőleadás egyensúlya a testhőmérséklet fenntartása szempontjából jelentős. Az elhízás és a fogyás, valamint a láz és a hipotermia az energetikai egyensúly megbomlásának következményei. Kutatásaink során az energetikai egyensúly fenntartásában, illetve annak eltolódásában szerepet játszó receptoriális és neurohumorális mechanizmusokat vizsgáltuk. Az összefoglaló közlemény áttekintést ad azokról a legfontosabb kutatási eredményeinkről, amelyek a Prof. Dr. Romics Lász­ló Akadémikus Emlékére Alapít­vány­nak benyújtott és 3. helyezett díjat nyert pályázat alapján készült. Áttekintjük a tranziensreceptorpotenciál-ioncsatornák, főképp a vanilloid-1 (korábban: kapszaicin receptor) élettani szerepét a testhőmérséklet és a testsúly szabályozásában. Az energetikai egyensúly fenntartásában szerepet játszó neuropeptidek közül ismertetjük az alpha-melanocyta stimuláló hormon és a hypophysis-adenilát-cikláz-aktiváló-polipeptid termoregulatórikus hatásait. Végül, a szisztémás gyulladás molekuláris mechanizmusai közül, amelyben jellemzőek a termoreguláció zavarai (például láz, hipotermia), összefoglaljuk a vanilloid-1 és a neurokinin-1 receptor, valamint a bilirubin szerepét.

Lege Artis Medicinae

Semmelweis előtt tisztelegve, születésének 200. évfordulóján

GAZDA István

Semmelweis Ignác születésének 200. évfordulója alkalmából 2018-at Semmelweis-emlékévvé nyilvánították, amelyet a világ számos pontján a legkülönbözőbb formában ünnepeltek meg. Japánban szobrotavattak, Magyarországon kiállításokkal, koncertekkel, tudományos ülésszakokkal, sőt egy róla írt operával is megemlékeztek, és megmutatták küzdelmes élettörténetét.

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Ideggyógyászati Szemle

Mi történik a szédülô beteggel a sürgôsségi osztály elhagyása után?

MAIHOUB Stefani, MOLNÁR András, CSIKÓS András, KANIZSAI Péter, TAMÁS László, SZIRMAI Ágnes

Bevezetés – A szédülés a fájdalom mellett az egyik leggyakoribb panasz, amellyel a beteg felkeresi az orvosi ellátást. A modern diagnosztika ellenére a szédülés okának diagnosztizálása napjainkban is nehéz feladat, számos buktatót rejt magában. Célkitûzés – Kérdôíves felmérésünk célja annak vizsgálata, hogy mi történik a szédülést panaszoló beteggel a sürgôsségi ellátást követôen. Kérdésfelvetés – A sürgôsségi osztályon felállított diagnózis és a késôbbi kivizsgálás eredménye között mennyire volt összefüggés? Hogyan alakult a betegek életminôsége az idô függvényében? A vizsgálat módszere – A Semmelweis Egyetem Sürgôsségi Betegellátó osztályán megjelent 879, szédülést panaszoló beteghez juttattuk el kérdôívünket. A vizsgálat alanyai – A kitöltött kérdôíveket 308 betegtôl (110 férfi, 198 nô, átlagéletkor 61,8 ± 12,31 SD) kaptuk vissza, ezeket elemzésnek vetettük alá. Eredmények – A sürgôsségi diagnózisok megoszlása a következôképpen alakult: centrális eredetû (n = 71), szédülékenység (n = 64) és BPPV (n = 51) voltak a leggyakoribb diagnózisok. A végleges diagnózis tisztázásáig eltelt idô leggyakrabban napokat (28,8%), illetve heteket (24,2%) igényelt, kiemelendô azonban, hogy 24,02%-ban végleges diagnózis sosem született. A sürgôsségi és a végleges diagnózis között csupán 80 beteg esetén (25,8%) volt egyezés, amelyet alátámaszt a kvalitatív statisztikai elemzés (Cohen-féle Kappa-teszt) eredménye (κ = 0,560), moderált összefüggést indikálva. Megbeszélés – A sürgôsségi osztályon felállított diagnózis és a késôbbi kivizsgálás eredménye közötti korreláció alacsony, de az eredmények a nemzetközi irodalomban is hasonlónak mondhatók. Emiatt fontos a betegek követése, beleértve az otoneurológiai, illetve esetlegesen neurológiai kivizsgálás fontosságát. Következtetések – A szédüléssel jelentkezô betegek sürgôsségi diagnosztikája nagy kihívás. A pontos anamnézis és a gyors, célzott vizsgálat a nehézségek ellenére tisztázhatja a szédülés centrális vagy perifériás eredetét.

Lege Artis Medicinae

Szerzôi válasz az „Egy nagy­mintás exploratív vizsgálat érvényessége a limitációi tükrében” címû olvasói levélre

Ideggyógyászati Szemle

A késői kezdetű Pompe-kórban szenvedők enzimpótló kezelésének hosszú távú követése

MOLNÁR Mária Judit, BORSOS Beáta, VÁRDI Visy Katalin, GROSZ Zoltán, SEBÕK Ágnes, DÉZSI Lívia, ALMÁSSY Zsuzsanna, KERÉNYI Levente, JOBBÁGY Zita, JÁVOR László, BIDLÓ Judit

A Pompe-kór (PD) egy ritka lizoszomális tárolási betegség, amit a GAA gén mutációja következtében kialakuló α-glü­kozidáz (GAA) enzim elégtelen mûködése okoz. Az enzim­deficientia a glikogén lizoszomális felszaporodásához vezet. A betegségnek két klinikai formája ismert, az újszülöttkori, valamint a késôi forma. Jelenleg a betegség hátterében a GAA génnek közel 600 mutációja ismert. A kaukázusi populációban a késôi forma hátterében a c.-32-13T>G mutáció a leggyakoribb, az allélfrekvencia közel 70%. A Pompe-kórt enzimpótló terápiával (ERT) tudjuk kezelni, kéthetente Myozyme infúzió adásával. Közleményünkben 13, több mint öt éve kezelt, késôi kezdetû formában szen­vedô beteg hosszú távú követését mutatjuk be. A leg­hosszabb követési idô 15 év volt. A kezelés eredmé­nyességének megítélésére évente mértük a 6 perces járó­távolságot és a légzésfunkciót. Az adatok alapján a 6 per­ces járótávolság az enzimpótló kezelés indítása után körülbelül 3-4 évig javult, ezt követôen az esetek többségében a megtett távolság csökkent. A több mint 10 éves követés után a kezdeti 6 perces járótávolsághoz képest romlást tapasztaltunk az esetek 77%-ában, javulást az esetek 23%-ában. A követés ideje alatt mindössze egyetlen beteg került kerekesszékbe. A légzésfunkció, különösen fekvô helyzetben hasonlóan alakult. A betegek terápiára adott válaszában nagy variabilitást figyeltünk meg, ami csak részben mutatott összefüggést a terápiás fehérje ellen termelôdô antitestszinttel. Az ERT eredményessége jelentôsen függött a betegséget okozó mutáció típusától, a betegség státuszától a kezelés kezdetekor, a beteg fizikai aktivitásától és táplálkozási szokásaitól. Az innovatív orphan gyógyszerekkel kezelt betegek hosszú távú követése kiemelkedôen fontos ahhoz, hogy megismerjük a kezelés valós hasznát és a betegek igényeit.

Ideggyógyászati Szemle

Az előrehaladott Parkinson-kór jellemzôi a klinikai gyakorlatban: az OBSERVE-PD vizsgálat eredményei és a magyarországi alcsoport elemzése

TAKÁTS Annamária, ASCHERMANN Zsuzsanna, VÉCSEI László, KLIVÉNYI Péter, DÉZSI Lívia, ZÁDORI Dénes, VALIKOVICS Attila, VARANNAI Lajos, ONUK Koray, KINCZEL Beatrix, KOVÁCS Norbert

Az elôrehaladott Parkinson-kórban szen­vedô betegek nagy részét speciális mozgás­zavar­köz­pon­tokban kezelik. Jelenleg nincs egyértelmû konszenzus a Parkinson-kór stádiumainak meghatározására; az elôrehaladott stádiumban levô Parkinson-kóros betegek csoportja, a betegirányítás folyamata, és az elôrehaladott Parkinson-kór jellemzésére használt klinikai vonások nin­csenek megfelelôen körülhatárolva. Ennek a megfigye­lésen alapuló vizsgálatnak az elsôdleges célja a részt vevô mozgászavarközpontokban dolgozó orvosok megítélése szerint elôrehaladott Parkinson-kórban szenvedô betegek csoportjának tanulmányozása volt. Jelen közleményben a magyar betegek adatai kerülnek elemzésre. A keresztmetszeti, beavatkozással nem járó, több országra és centrumra kiterjedô vizsgálatban 18 or­szág vett részt. A betegek adatait egyetlen beteg­találkozó alkalmával gyûjtötték. A Parkinson-kór aktuális státuszát az Egységesített Parkinson-kór Pontozó Skála (UPDRS) II., III., IV. és V. (módosított Hoehn–Yahr-skála) részeivel mér­tük fel. A nem motoros tüneteket a Nem motoros Tünetek Skálával (NMSS) értékelték, az életminôséget pedig a nyolc­kérdéses Parkinson-kór Életminôségi Kérdôívvel (PDQ-8). A Parkinson-kór elôrehaladott/nem elôrehaladott stádiumba történô besorolása egyrészt az orvos értéke­lése, másrészt a Delphi módszerrel kialakított kérdéssor felhasználásával történt. Összesen 2627, Parkinson-kórban szen­vedô beteg adata került dokumentálásra 126 vizsgálóhelyen. Magyarországon négy mozgászavarközpontban 100 beteg bevonására került sor, akiknek 50%-a volt elôreha­ladott stádiumú az orvos megítélése szerint. Az elôrehala­dott Parkinson-kóros betegek pontszámai lényegesen jelentôsebb károsodást mutattak, mint a nem elôrehala­dott stádiumú betegek pontszámai: UPDRS II (14,1 vs. 9,2), UPDRS IV Q32 (1,1 vs. 0,0) és Q39 (1,1 vs. 0,5), UPDRS V (2,8 vs. 2,0) és PDQ-8 (29,1 vs. 18,9). A magyar mozgászavarközpontok orvosai a Parkinson-kóros betegek felét értékelték elôrehaladott stádiumúnak, rosszabb motoros és nem motoros tünetekkel és rosszabb életminôséggel, mint a nem elôrehaladott stádiumú betegek esetében. Annak ellenére, hogy alkalmasnak találták eszközös kezelésre, ezen betegeknek a 25%-ánál nem indult el az.

Lege Artis Medicinae

Az antidepresszívumok és a cukorbetegség közti kapcsolat

HARGITTAY Csenge, GONDA Xénia, MÁRKUS Bernadett, VÖRÖS Krisztián, TABÁK Gy. Ádám, KALABAY László, RIHMER Zoltán, TORZSA Péter

A cukorbetegség és a depresszió gyakran komorbid krónikus betegségek. Önmagukban is nagy betegségterhet jelentenek, azonban együttes elôfordulásuk tovább növeli a cukorbetegség szövôdményeinek számát, a morbiditást és a mortalitást. A két betegség közti kapcsolat kétirányú, amelynek hátterében már ismert és még csak feltételezett mechanizmusok állnak. A szerzôk összefoglaló közleményének célja az antidepresszívumok és a cukorbetegség közti kapcsolat bemutatása, illetve a gyógyszerek szénhidrát-anyagcserére gyakorolt hatásának elemzése. Az antidepresszívum-kezelés egyrészt javíthatja a betegek hangulatát, kognitív funkcióit és adherenciáját, amely pozitív hatással lehet a glükózháztartásra, másrészt a gyógyszerek metabolikus mellékhatásai ronthatják is a szénhidrát-anyagcserét. A metabolikus mellékhatások szempontjából a szelektív szerotoninvisszavétel-gátlók a legelônyösebbek, a triciklikus antidepresszívumok és a monoaminoxidáz-gátlók szoros kontroll mellett alkalmazhatók. A szerotonin- és noradrenalinvisszavétel-gátlók a noradrenerg aktiválási úton keresztül ronthatják a glykaemiás kontrollt. Az újabb típusú antidepresszívumok hatása pedig pozitív vagy semleges. A depresszió szû­ré­sével és idôben elkezdett kezelésével csökkenthetôk a két betegség komorbiditásából származó komplikációk. A cukorbetegek dep­ressziójának kezelése során pedig fontos az antidepresszívumok metabolikus mellékhatásainak a figyelembevétele, és a szénhidrátháztartás szorosabb ellenôrzése.